Szabó Zoltán, az óvárosi Ironman

Nagy-Rakita Melinda

Szabó Zoltán DECA ultratriatlon versenyző, óvárosi lakos, kimagasló sportteljesítményéért Polgármesteri Díszoklevelet vehetett át Vezér Mihály polgármestertől a Battai Napokon. A díszoklevél apropója az a Svájcban lebonyolított ultra­triatlon verseny volt, amely még a kevés számú „vasember” számára is kiemelkedően nagy kihívást jelent. Mi van egy ilyen rendkívüli teljesítmény mögött, erről faggattuk Szabó Zoltánt.

„A triatlon sorrendben úszásból, kerékpározásból és futásból álló, fiatal sportág. A három versenyszámot egymás után, pihenés nélkül kell teljesíteni és a versenyidőbe a két szám közötti átöltözés ideje (az úgynevezett depóidő) is beleszámít.”
„Az Ironman Triatlon a hosszútávú tri­at­lon versenyek egyik fajtája, amelyet a World Triathlon Corporation (WTC) szervez. Az Ironman megszakítás nélküli 3,86 km úszásból, 180,25 km kerékpározásból és egy maratonból, 42,195 km futásból áll.” (Wikipédia)

– Kérem, mutatkozzon be az olvasóinknak először nem, mint sportember, hanem mint az az ember, aki egy ekkora teljesítmény mögött van.

– Szabó Zoltán vagyok, novemberben leszek 50 éves. 1994 óta élek Százhalombattán és lassan tizenkét éve az Óvárosban. Nagyon szeretek itt élni, nem szívesen mennék el innen. Ismerem már itt az embereket, innen gyakorlatilag minden elérhető. Jó itt élni.
Egy acélszerkezet-gyártó kft. ügyvezető igazgatója vagyok, amelynek a székhelye Budaörsön van, maga a műhely pedig Martonvásáron.

– Hogy fér bele egy ügyvezető igazgató életébe ennyi sport, hogyan épül fel egy napja?

– Nehezen fér bele. Ennek az utolsó évnek a felkészülése sokszor a munka rovására ment, de valamit valamiért. Verseny előtt reggelente hat óra tájban el szoktam menni 8-10 km-t futni. Utána megyek Martonvásárra, a munkahelyemre. Ott vagyok délután egyig-kettőig, és utána megint a futás. Hétvégén pedig egy hosszabb biciklizést szoktam beiktatni, úgy 100-150 km-t.

– Mit szól ehhez a család?

– Néha vannak feszültségek, de erről Margaréta (Szabó Zoltán párja – szerző megj.) tudna beszélni. Azt mondják triatlonos körökben, hogy ez olyan, mint a Bermuda-háromszög. Család, edzés, munka és ezzel kell egy kicsit játszani. De hál’ Istennek sikerült, és sikerült a verseny is.

– Hogyan, mikor kezdődött ez a komoly elköteleződés a triatlon és a hasonló versenyek iránt?

– Bő tíz évvel ezelőtt spinning edzésre kezdtem járni, amelyet Kelemen Viktor tartott. Ő beszélt erről a versenyről, amelyet Nagyatádon rendeznek minden évben. Ez volt a „szimpla” Ironman. Látja bennem a lehetőséget, és mi lenne, ha elindulnánk. Előtte volt egy verseny Zánkán, triatlon­ban középtávnak hívják. Az volt az első komolyabb versenyem. Azt ugyan sikerült teljesíteni, de jócskán megviselt. Úgyhogy elgondolkoztam, ennek a dupláját megcsinálni Nagyatádon, nagyon durva lesz. Úgy gondoltam, hogy ha nem bírom, legfeljebb kiállok. Sipi barátom (Sipos Lajos) mondta, hogy eljön, megmasszíroz, segít. Elmentünk Sipi, Margaréta, Viktor, Gréta, a kislányom (akkor még élt).

Elkezdődött a verseny, lement az úszás, a bicikli és elkezdtem futni. A harmadik-negyedik körnél mondtam Sipinek, én nem bírom, kiszállok. Ő meg: „Ugyan már, ne szállj ki, nyomjad!” Megcsináltam.
Onnantól beszippantott ez a sport. Négy-öt évig mindig a nagyatádira készültem. Három évvel ezelőtt Velencén rendeztek egy dupla Ironmant. Úgy gondoltam azt Gréta emlékére megcsinálom.

Most már lassan öt éve lesz, hogy elveszítettük Grétát, a lányomat. Nem kis küzdelem árán, de sikerült abszolválnom, bár a célba érés egy kicsit érzelemdúsra sikerült. Aztán jött az öt nap öt Ironman, majd tavaly Ausztriában a tripla, ahol 60 óra a szintidő. Első ránézésre az öt napos után a tripla eltörpülni látszik, de az egy nagyon-nagyon kemény verseny. Az első éjszaka még kibírja az ember, hogy nem alszik, de a verseny belenyúlik két éjszakába. A másodikon már muszáj aludni, valószínűleg nemcsak nekem, mindenkinek.

– Beszéljünk most arról, mit jelent pontosan az ultratriatlon verseny, mennyiben különbözik a hasonló, háromszoros, ötszörös, stb. triatlon versenyektől, ahol egy-egy nap áll rendelkezésre egy teljes triatlon szám leküzdésére?

– Ez tíz Ironman távja és abban különleges, hogy minden szám tízszeresét kell egyfolytában teljesíteni. Le kell úszni 38 km-t, erre 25 óra szintidő van. Nekem a svájci versenyen ez 20 óra 10 perc alatt sikerült. (Ebben van három óra pihenő, ami alatt aludtam.) Utána következik a kerékpár, ott délután kettő tájban végeztem, levettem a neoprént és elővettük a biciklit a depóból, ami egy földalatti garázsban volt. Felraktuk a chipet a biciklire, amely a táv méréséhez szükséges és elindultam. A Rajna gátján mentünk oda-vissza 4,5 km-t (összesen 1800 km-t). Nekem ez hat nap alatt sikerült. Nagyjából napi 300 km volt. Egy kicsit jobbra számoltam előzetesen, de ha ennyit mentem, az már a másik nap rovására ment. Ezután jött a futás, tíz maratoni táv, 422 km.

– Nyilván nem lehet egyfolytában ennyit úszni, futni, kerékpározni. Kellenek pihenő idők, evés, alvás, stb. Hogyan tudta beosztani az idejét?

– Naponta négy-öt óra körül keltem. Ettem pár falatot és indultam. Két-három óra múlva megálltam reggelizni. Aztán délutánig megint mentem, és akkor megpróbáltam beiktatni egy fél-egy órás csendes pihenőt, azután indultam tovább. Este nyolc-kilenc között hagytam abba. Tusolás, evés, pihenés. Befeküdtem a lakókocsiba, megnéztem a Facebook-on az üzeneteimet, amíg elálmosodtam.

– Felébred reggel magától, vagy kell az ébresztő?

– Mindig, versenyen kívül is felébredek. Ha valahová menni kell, beprogramozom magam és felébredek.

– Gondolom a táplálkozásban is fontos a tudatos felkészülés, van valami speciális, saját trükk, tipp?

– A felkészülésben igyekeztem a változatos táplálkozást alkalmazni, de a verseny előtt főként szénhidrát dús ételeket vittem be. Táplálék kiegészítők, izotóniás italok, vitaminok, só tabletták, amiket végig szedtem a verseny alatt. Amikor végeztem a mindennapi versenyzéssel akkor jött egy recovery nevű fehérje. Ilyen visszatöltő, ami az éjszakai pihenés alatt visszatölti az izmokba az elfogyott fehérjéket. Ez nagyon jó, reggelre mindig visszahozta az izmokat.

– Mennyi ideig készült erre a komoly megmérettetésre, hogyan?

– Tavaly szeptembertől számítom (augusztusig). Abban volt egy kisebb megszakítás két-három hét, amikor megműtötték a vállamat. (A probléma egy korábbi biciklis baleset következménye volt.) Ez napi szinten 2-3 óra közötti edzést takar. Az erőnléti edzést speedfitness-szel oldom meg. (A speedfitness módszer egy elektromos izomstimulációt alkalmazó tréning – szerző megj.) Ez megalapozza az állóképességet, de nem terheli az ízületeket. Nálunk nagyon kell figyelni, hogy óvjuk az ízületeket, ez a futásnál nagyon lényeges.

– Augusztusban itthon szokatlanul nagy volt a hőség. Milyen volt a svájci időjárás a verseny alatt?

– Ott nem volt túl meleg, de egyszer három napig – pont a futás alatt – nagyon párás idő volt. Akkor minden, a lakókocsi is, tiszta víz volt. Ez nagyon megviselt.

– Egy ilyen komoly versenyre általában egy teljes csapat kíséri a versenyzőket. Kikből állt az ön csapata?

– Valóban, a két másik magyar versenyzővel is többen utaztak, masszőr, stb. Mi ketten alkottunk egy csapatot Margarétával. Ő nagyon sokat segített, nagyon sokat köszönhetek neki. Ápolta a lelkemet is. Futás közben jött velem, beszélgettünk, felolvasta az üzeneteket.

Jó lett volna egy masszőr legalább nekem is, de három hétre nem tudott velünk eljönni senki. Egyszer voltak ott barátok, akik Olaszországban a közelben nyaraltak. Ők egy napot rászántak, átjöttek, bár nem volt könnyű megtalálniuk. Ez nagyon motiváló volt. Ott voltak négy-öt órát, futottunk együtt pár kört, meg beszélgettünk, egy kicsit, amikor sétáltunk. Nagyon jó érzés volt.

És bár kint csak ketten voltunk, sokat köszönhetek azoknak, akik itthonról támogattak. Rengeteg üzenetet kaptam barátoktól, sőt ismeretlenektől is itthonról, akik figyelemmel kísérték a versenyt. Úgy éreztem, az egész város egy emberként állt mögém, mindenki küldött pár jó szót. Napközben mikor megálltam enni, Margaréta mindig olvasott be nekem egy pár üzenetet és akkor kimentem a bringapályára és azt mondtam magamnak, hogy ha ennyien szurkolnak, akkor ezt muszáj megcsinálni. Utólag is látjuk még a reakciókat a Facebookon.

Most a Battai Napokon kaptam egy polgármesteri díszoklevelet. Megmondom őszintén zavarban is voltam, amikor kimentem a színpadra.
Itt szeretném megemlíteni a GeneralCom kft-t, akik szponzorként nagyon nagy segítséget nyújtottak számomra. A nevezési díj befizetésében és a kiutazás megoldásában is segítettek. Köszönöm nekik.

Ugyancsak segített a felkészülésben a Scitec Nutrition táplálékkiegészítők battai forgalmazója Pintér Tibor, neki is sokat köszönhetek.
Egy ultratriatlon egy hétköznapi ember számára szinte felfoghatatlan teljesítmény, még kimondani is nehéz ennyi km-t, nemhogy úszni, kerékpározni, futni szinte egyhuzamban. Mi okozta a legnagyobb nehézséget a fáradtságon kívül? Mikor van az a pont, amikor az ember azt kérdezi magától, mi a csudát keresek én itt?

Nekem mindig a futás a legnehezebb. Jól jött volna egy masszőr, bár egyszer az ottani masszőr, egyszer meg a másik versenyző, Pötök Zoli masszőrje masszírozta meg a lábamat. Masszőr híján én egy kompresszoros csizmával oldom meg ezt. Ez a combig érő csizma különféle pulzáló mozgásokkal segíti a véráram mozgását az izmokban. Egyszer azért fájtak nagyon a lábaim, mert a magnéziumot eléggé elhanyagoltam.

Az igazi fájdalom akkor jött, amikor a vízhólyagok kezdtek kialakulni a lábamon. Azok nagyon tudtak fájni, azt a fájdalmat nagyon nehéz kiküszöbölni. Meg hogy már nem hajlottak rendesen a lábaim. Reggel a cipő felvétele nagyon-nagyon rosszul esett. Két-három kilométer után már elviselhető volt, de reggel vagy éjszaka, ha fel kellett kelni, olyan volt mintha pálcikákon lépdeltem volna.

Bevallom, az utolsó este, amikor lefeküdtem, már akkor arra gondoltam, hogy milyen fájdalmas, milyen nehéz lesz reggel újra felvenni a futócipőt.
Az emberek különböző módon állnak hozzá egy ilyen sportolói teljesítményhez. Legtöbben tisztelik, csodálják. De sokan mondják azt is, hogy ez valamiféle teljesítménykényszer, valamit kompenzálni akar, sőt akár ez valamifajta őrület. Mi ez igazából? Hát, valahol az őrület határán mozog, de valójában egy nagyon-nagyon komoly sportteljesítmény, amely mögött nagyon-nagyon sok munka van. Több ezer kilométer futás, több száz kilométer úszás, több ezer kilométer kerékpározás az utolsó évben, amikor erre az ultratriatlonra készültem, és előtte is.

– Vége a versenynek, megcsinálta, éppen beért a célba. Pörög az adrenalin, feszülnek az izmok és egyszer csak vége. Mi történik ilyenkor? Milyen érzés?

– Ez nagyon érdekes. Elkezdődött a verseny, napról-napra mentünk előre és a biciklizés ötödik napjától már annyira leépültek az izmok, hogy éjszaka, ahogy a szervezet próbált helyreállni annyira dolgozott a testem, annyira izzadtam, hogy reggelre mindig csuromvíz voltam.

A célba érés egy fantasztikus élmény, aki nem csinálja ezt, nem tudja elképzelni, milyen. Én már több versenyt teljesítettem Ironman-ból, de ez az érzés eddig még nem kerített hatalmába. Valami fergeteges volt. Fáradt is voltam, büszke is voltam. Magamra is meg Margarétára is a segítőmre, mert gyakorlatilag neki is szinte ugyanúgy helyt kellett állni, mint nekem.

– Gondol ilyenkor az ember arra, hogy még egyszer elindulna, vagy megcsináltam, kész, vége ki lehet pipálni?

– Gondoltam arra, hogy jó lenne még egyszer megcsinálni ennyi tapasztalattal felvértezve. Nem fordult meg a fejemben, hogy többet soha. Abszolút nem undorodtam meg a versenyzéstől, persze a pihenés az nagyon jól esett. Az első pár órában még a mozgás is elég nehéz volt. De két-három nap alatt regenerálódtam.

Úgyhogy remélem, jövőre is elindulhatok ezen a versenyen, ezért kérem, hogy aki lát ebben fantáziát és akar, tud segíteni bármilyen formában, az keressen meg. Minden támogatást, segítséget szívesen, köszönettel fogadok.

– Azt tudom, hogy nagyon magas ennek a versenynek a nevezési díja, de milyen egyéb költségekkel jár a felkészülés? Kapnak a győztesek itt, mint sok más versenyen pénzdíjat, vagy egyéb értékes díjat?

– Pénzdíj, sem egyéb pénzben kifejezhető értékű díjazás nincs. A nevezési díjon felül a kiutazás költsége és a szállás megoldása, a felszerelés mind a versenyző saját költsége.
Mi egy lakókocsival mentünk ki, ezzel terveztük megoldani a szállásunkat is. Ez eleinte rendben működött, bár már az első napokban is jelezték a szervezők, hogy – mivel ez kempingezésnek minősül az ottani szabályozás szerint – nem volt könnyű engedélyeztetni. A tízedik napon azonban kaptunk egy olyan ellenőrzést, aminek eredményeként el kellett vinnünk onnan a lakókocsit. Igaz, hogy mindössze egy kétszáz méterre lévő focipálya parkolójáig, de ott nem volt áramunk és ez eléggé megnehezítette az utolsó három napunkat.

Aztán ott van a kerékpár és annak karbantartása, egész évben és a verseny alatt is. A futócipők sem olcsók, és évente minimum két pár elhasználódik. Meg a vitaminok, táplálékkiegészítők. De hát ez az én hobbim és a hobbikra mindig költeni kell.

– Mi az, amit ennek a versenynek a tapasztalataiból egy következő ilyen versenyen hasznosítani tudna, amivel akár a 10. helynél előrébb is sikerülne végezni? Még akkor is, ha már ez a teljesítmény is emberfeletti és maximálisan tiszteletre méltó.

– Utólag visszanézve egyszerűnek tűnik végigcsinálni egy ilyen versenyt. De ott egyáltalán nem volt egyszerű. Ilyen csőlátásba kellett átmenni ott, a testnek minden rezdülésére figyelni kell, mert az mindig jelez valamit, és figyelni kell rá, hogy át tudd vészelni. Ezért nem tudok például verseny közben zenét hallgatni.

Úgy indultam el ezen a versenyen, hogy nem fogok versenyezni senkivel, mert ez egy olyan hosszú verseny, hogy ha erre figyelek nem fog sikerülni. De ha még egyszer sikerülne elindulnom, akkor egy kicsit más stratégiát dolgoznék ki. Hasznosíthatnám azt a sok tapasztalatot, amit itt szereztem, hogy gyorsabb legyek.