Akikre büszke Százhalombatta – Pest Megyei elismerések

Pest Megye Önkormányzata december 9-én rendezte meg a Megyenapot, melyen kitüntető díjakat adtak át. Az elismeréssel a közművelődés, a tudomány, a kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tett erőfeszítéseket díjazták.

Örömmel értesültem arról, hogy a díjazottak között szerepeltek a százhalombattai Forrás Néptáncegyütteshez kötődő művészek: Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili, valamint Heiger József, akik a Közép-Magyarországi Folklórszövetség elismerését, a „Pest Megye Népművészetéért” díjat vehették át Szigetvári Józseftől a Megyenapon. Elhivatottságukért, alázatos és példamutató munkájukért, valamint elkötelezettségükért érdemelték ki a kitüntető díjat.

Fundák Krsitóf és Fundák-Kaszai Lili a Forrás Néptáncegyüttes társművészeti vezetői. Pest megye kiváló alkotói, pedagógusai, akit ismernek és elismernek. 2009 óta dolgoznak együtt, 2014-ben a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor győztesei lettek szóló-, és páros tánc kategóriában. Saját társulatot is alapítottak, amelynek ars poeticája a közös alkotás. Munkásságuk jelentősen hozzájárult a megyei népművészeti élet kiteljesedéséhez.

Heiger József több, mint két évtizede tagja a Forrás Néptáncegyüttesnek, melynek művészeti csoportvezetője és koreográfusa. A Magyar Táncművészeti Egyetemen diplomázott, gyerekkorától táncol a Forrásban. 2018-ban kapott felkérést az alakuló gödöllői Urban Verbunk társulattól, hogy csatlakozzon, amely új lehetőségeket nyitott az életében. Napközben hivatásos táncosként, délutánonként pedig néptánc-pedagógusként tevékenykedik. Oktat a százhalombattai Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola mellett a gödöllői Urban Verbunk Junior Alapfokú Művészeti Iskolában is. Több száz gyermeket tanított, kisgyermekkoruktól kezdve egészen ifjúsági korukig.

Örömmel tölt el, hogy újabb kiválóságok kaptak elismerést, akik hozzájárultak városunk kulturális életéhez is öregbítve Százhalombatta hírnevét! Őszinte szívvel gratulálok Százhalombatta Város Önkormányzata és a magam nevében Fundák Kristófnak és Fundák-Kaszai Lilinek, valamint Heiger Józsefnek.

További sok sikert kívánok mindnyájuknak! Százhalombatta

Tisztelettel:
Vezér Mihály polgármester