Athén

A modern nagyváros, az európai kultúra bölcsője és a grafittik városa

Nagy-Rakita Melinda

Idén márciusban egy olyan helyre sikerült eljutnom, ahová már régóta vágytam. A görög fővárosba utaztunk, ahol bármilyen közhelyesen is hangzik, akkor is igaz, lépten-nyomon beleütközik a látogató az ókor egy kisebb-nagyobb darabjába. Többnyire nagyobba!

Az utat ezúttal (is) a gyerekeimnek köszönhetem, akik tudják, mennyire szeretek utazni, új tájakat felfedezni. A repülőjegyeket a születésnapomra kaptam tőlük ajándékba, a szálláskupont és a Berlitz útikönyvet három nappal később karácsonyra. Nekem már csak annyi volt a dolgom, hogy felkészüljek és utazzak. Mindenkinek ilyen klassz, személyre szabott ajándékokat kívánok!

De kezdjük az elején. A repülőjegyünk délutáni indulásra szólt, így itthon kényelmesen megebédeltünk, majd fogtuk a csomagjainkat és kimentünk a repülőtérre. Mivel már elektronikusan becsekkoltunk, csak egy nagyobb bőröndöt kellett feladnunk, ami gyorsan és simán ment. Három órával később pedig már az athéni metrón ültünk és néztük a tájat a városközpont felé vezető úton. Ezzel kapcsolatban két érdekes tény. Az egyik, hogy a 3,5 millió lakosú görög főváros tömegközlekedése kiváló. A másik pedig, hogy a metró, ami átszövi az egész várost igen sok helyen a felszínen, vagy a felszín közelében – kilátással a környező vidékre – fut.

A három metróvonalat autóbusz-hálózat köti össze, de van villamos- és helyenként trolibusz-közlekedés is. Barátságos áron vásárolhatunk olyan több napra érvényes jegyet, amelyet korlátlan utazásra használhatunk bármilyen eszközön és viszonylatban. Ez alól a reptéri metró kivétel, ennek külön tarifája van. Megjegyzem, olcsóbb megvenni az ötnapos jegyet, mint a háromnaposat még akkor is, ha esetleg ha csak három napig akarjuk használni.

A Syntagma állomáson, amely egy fontos közlekedési csomópont, átszálltunk az Omonia felé vivő járatra. Innen kb. két sarokra volt a szállodánk, amit persze elsőre nem sikerült megtalálni. (Hiszen mégsem mehet minden ennyire simán.) Kezdett sötétedni és mi már legalább négy-öt sarkot mentünk, de az Epidavros hotel csak nem akart előkerülni. Modern segédeszközhöz nyúltunk, GPS-ünk készségesen vezetgetett bennünket… egyre távolabb a céltól.

Sötét, alig kivilágított utcákon jártunk. Még nyitott kisboltok, nyüzsgő élet közepette. Rengetegen voltak körülöttünk, kisebb nagyobb hangos és még hangosabb csoportokban. Mind férfiak, nőt egyáltalán nem láttunk. Kissé megszeppentünk, de senki ügyet sem vetett ránk. Pedig hát a bőröndjüket húzogató, tanácstalanul körbenézegető két idegen elég fura jelenség lehetett ott. Végül aztán visszamentünk a főútra, megkerestük a kiindulási pontunkat és kiderült, hol tévesztettünk. Nem egy igazi utcasarkon, hanem egy nagy templom előtti szép kis téren kellett befordulnunk és megérkeztünk.

Mire lepakoltunk a szállodában, már este lett, és mi elindultunk vacsorázni. Az Omonia tér környékén számos lehetőség kínálkozik az étkezésre. A hely, amelyet találtunk, egy gyorsétteremnek kinéző üzlettel szemben a széles járdaszigeten felállított – nyáron nyilván nyitott, most fedett – sajátos kis étterem volt. Kockás abrosszal letakart tiszta asztalok álltak bent, és mivel már eléggé lehűlt az idő, fűtés is volt a kis helyiségben. Több hasonló is található a tér körül, és sok más egyéb étkezésre szolgáló hely is. Miközben nézegettük a kitett étlapot, odaperdült hozzánk egy középkorú mosolygós görög asszony és megérdeklődte mit ennénk, miközben barátságosan invitált befelé. Nem álltunk ellen. Nem bántuk meg.

Az első óriási gyros-tál elfogyasztása után még több este ott vacsoráztunk. Ettünk többek között muszakát és a sipsoft névre hallgató, hagyományos görög ételt, ami leginkább a mi gazdagon elkészített lecsónkra hajaz. (Állítólag ouzót is tesznek bele a speciális görög kolbászon kívül). De azért mégsem lecsó, viszont nagyon finom. Minden nap kedvesebben kereste a hölgy a kedvünket. Beigazolódott, amit az útikönyvben olvastunk, ha Görögországban visszajárunk egy kis helyi étterembe, azt dicséretként értékelik és még figyelmesebben bánnak a vendéggel.

Másnap reggeli után frissen, kipihenten megkezdtük az ismerkedést Athénnal. Elsőként, ahogy az korábbi városlátogatásunk során már bevált, jegyet váltottunk egy Hopp-on-Hopp-off buszjáratra. Sikerült egy olyan viszonylatot találnunk (számos másik is választható), amely 48 órás időtartamra szól és a kiemelt turisztikai helyeken kívül még a Riviérára és Pireuszba is elvisz. Ha az ember egy ilyen járattal végigmegy egy számára ismeretlen városon, meglátja annak terjedelmét, képet kap a kiemelt helyek elhelyezkedéséről és magáról a városról is. Ez már Barcelonában is bevált. Itt is, annyi különbséggel, hogy először – az eredeti tervvel ellentétben – nem mentünk végig a teljes úton, mert amikor megérkeztünk az Akropolisz (felsőváros, fellegvár) lábához, nem tudtunk ellenállni a kísértésnek (amúgy egyébként a kísértésen kívül mindennek ellent tudunk állni) és leszálltunk, hogy elsőnek Athén szívét fedezzük fel. Jó döntés volt.

Szép tiszta, napsütéses időnk volt, bár a szél – ahogy szinte minden nap – erősen fújt. Március lévén még nem tombolt az igazi turistaszezon és a még viszonylag kora délelőtti órán nem volt különösen hosszú sor a jegyváltásnál. Olyan jegyet tudtunk venni, amely az Akropolisz épületegyüttesén kívül még négy másik helyre is érvényes volt, ezért azokon a helyeken nem kellett sorban állni jegyért. (Hadrianus könyvtár, Görög Agora, Római Agora, Attalosz-Sztoa)

A lentről is óriásnak tűnő építmény akkor válik igazán monumentálissá, amikor csúszós kőlépcsőkön feljutunk az oszlopsor lábához. A hatalmas márványoszlo­pok mellett törpének érzi magát az ember. (Az oszlopokon felirat hirdeti, hogy hozzájuk érni tilos, a tiltás betartását szigorú tekintetek figyelik.)

Sokszor láttam képeket az Akropoliszról, de igazi nagyságát, csodáját felfogni egészen eddig nem igazán tudtam. Ahogy ott álltam a szélben a napsütötte sziklák tetején, lent az épületekkel telezsúfolt város és körülöttem az ókor fantasztikus építményei, rájöttem, milyen szűk határok között mozgott a képzeletem. Ott éreztem először utazásunk során, hogy igen, itt vagyok, megérkeztem Athénba. Megértettem II. Mehmetet, a hódító szultánt, akit lenyűgözött ez a hely és halálbüntetést ígért mindazoknak, akik rongálni merészelik.

A hely méreteit jól érzékelteti a Dionüszosz színház, amely az i. e. 5. században épült és 17 ezer főt tudott befogadni. Itt mutatták be többek között Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész darabjait. Az előkelő vendégek faragott ülőhelye még ma is látható.

Miután minden zeg-zugát bejártuk az Akropolisznak, pihenésképpen busszal folytattuk felfedező utunkat. Végigutaztunk a Riviérán és Pireuszon, az utóbbit később gyalogosan is bejártuk.

A nagyváros különböző részei, az Akropolisz környéke, a belváros, a külső kerületek és a Riviéra meglehetősen eltérő képet mutatnak. Míg a külső kerületek helyenként elég szegényesek, addig a Riviérán szép, rendezett környék, villák sora utal arra, hogy itt nem szegények laknak. A belváros, a kormányzati épületek, valamint a külképviseletek villái kifejezetten szépek.

Ezeken a helyeken szinte sehol, vagy csak elvétve találkozhatunk a város nagy részét elborító grafittikkel. Már a metrón utazva is tömegével láttunk ezekből, de a piacok, lakótelepek, üzletek falfelületein elképesztő mennyiségben vannak. Némelyek kifejezetten jót tesznek a látványnak, mások azonban visszatetszést keltenek az emberben. A kiemelt részeken láthatóan küzdenek ellenük. Tanúi voltunk például, amikor egy üzlet redőnyéről ketten éppen megpróbálták lemosni a valószínűleg az éjszaka során felkerült „műalkotást”.

Viszont bármerre is jártunk mindig akadt egy-egy figyelemre méltó régi épület, egy gyönyörű templom, gyakran beékelődve az üzletsorok, lakóházak közé. Athénban szinte minden olyan üzletláncnak az üzletei megtalálhatók, mint bármely más európai nagyvárosban. Ugyanakkor megvan a helyi hús- és halpiac is, ahol a félbevágott birkák, tonnányi csupaszon kipakolt baromfik és a tenger különböző ajándékai elég nehezen tolerálható szagorgiát produkálnak. A hazai közértekre emlékeztető kisebb élelmiszerboltot keveset láttunk, de rengeteg pékség kínálja portékáit. Legtöbbjükben nemcsak kenyérféléket, hanem pizzát és rengeteg fajta nagyon finom süteményt is árusítanak.

Amiből még nagyon sokat láttunk (szerencsére kipróbálnunk nem kellett) az a gyógyszertár volt. Van, hogy alig pár lépésre egymástól kettő-három is van. Ezt annak ellenére sem értettük, hogy tudjuk, drogériaként is működnek. Az Omonia téren konkrétan legkevesebb ötöt számoltam meg.

A templomokba bármikor be lehet menni körülnézni, sőt nem tiltják a fényképezést sem. Az egyik legszebb ilyen Athén központjában a szűz Chryssospiliotissa-nak szentelt templom. Itt történt, hogy amikor gyertyát gyújtottam eltávozott szeretteimért (ahogy más külföldi templomokban is szoktam), hozzám lépett egy idős hölgy és kedves mosoly kíséretében megajándékozott egy, a templom történetét megörökítő színes kis füzettel.

Athén szinte minden részén találkozhatunk építkezésekkel, felújításokkal. Láthatóan igyekeznek szépíteni a várost nyilván a turisták, részben pedig a lakosok kedvéért. Egy ilyen felújítás alatt álló városrészben, a sétányon, ahol kétoldalt üzletek sorakoztak, ismerős, már-már déjá’vu érzésem támadt. Középen táblákon amatőr fényképeket raktak ki, hasonlóan, mint nálunk az Óvárosi Napok alatt, ahol a környék lakói láthatók különböző élethelyzetekben. Néhány korosabb hölgy lelkesen mutogatta egymásnak a róluk és családjukról évtizedekkel korábban készült fényképeket és bökött rá vidám nevetgélés közepette egy-egy felfedezett ismerősre.

A görög fővárosban nagyszerű múzeumokat találunk. Ráadásul, több európai nagyvárossal ellentétben nem kérnek horror árakat a belépésért. Ezek közül is kiemelkedik számomra az Új Akropolisz múzeum modern, csupa üveg épülete, amelynek nyitott teraszán egy kellemes kis étterem található, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a fellegvárra. A citromfagyijuk pedig igazán kiváló. De persze nemcsak ezért érdemes oda ellátogatni.

Már belépés előtt, bárki számára ingyen megtekinthetők egy ókori városrész feltárt romjai. A bejárathoz vezető utat átlátszó üvegfelületek borítják és alattuk néhány méter mélységben láthatjuk a várost. Megnézhetjük, hol húzódtak az utcák, milyen helyiségek voltak az épületekben, stb. Bent pedig szellős, tágas, világos környezetben a történelmi idők emlékeit szemlélhetjük meg egyedülálló minőségben és mennyiségben. Páratlan élmény látni a csodálatos szinte teljesen épségben maradt ember- és állatszobrokat.

Most, amikor idáig értem az írásban, kénytelen vagyok belátni, hogy – az újság terjedelme miatt –minden élményünkről nem tudok beszámolni, de azért egyet még mindenképpen megosztok azokkal, akik idáig eljutottak az olvasásban.

Még itthon az útikönyvben bukkantam rá egy bejegyzésre: március 25. –„A görög függetlenség napja / Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe; katonai parádé”. Nézegettük az athéni programokat, de nemigen sikerült megtalálni egyből ezt az eseményt. Elsősorban valószínűleg azért, mert nemcsak a görög nyelvvel, de a görög ABC-vel sem vagyunk szoros ismeretségben.

Kis kutatás és kérdezősködés után végül kiderült, hogy március 25-én ünneplik a görögök az 1821-es törökök elleni felkelést, illetve az annak eredményeként elnyert függetlenségüket. Ezen a napon nagyszabású katonai díszbemutatót tartanak, ahová kivonul szinte az egész város. Úgyhogy korán keltünk, gyorsan megreggeliztünk és – a kedves vendéglősnénk útmutatása alapján – a Parlament épülete felé vettük az irányt. Igyekeztünk, hogy kilencre odaérjünk.

Addigra már nagy területeket, széles forgalmas utakat is lezártak, látszott, hogy valami komoly dolog készül. Foglaltunk egy jónak vélt helyet majd, kb. egy óra várakozás után – miközben a potenciális közönség egyre szaporodott körülöttünk – kezdtük megbánni, hogy ennyire siettünk. A várakozás elhúzódott bár néha megmozdult valami. Jött egy katonai zenekar, majd elment, diplomáciai autók kanyarodtak a parlament elé. A kordonokat katonák őrizték, bár olykor-olykor barátságosan átengedtek egyik oldalról a másikra néhány járókelőt. A Nap egyre jobban tűzött, ezúttal szél alig fújt, de nem tágítottunk, annál is inkább, mert egyre nőtt körülöttünk a tömeg. Tizenegyre már lépni sem igen lehetett, csak a görög zászlót különböző méretekben és tetemes mennyiségben kínáló árusok mozogtak körülöttünk.

Végül csak elkezdődött a parádé, és mondhatom, nem bántuk meg a kitartásunkat. Közvetlenül előttünk vonultak el hosszú sorokban, díszegyenruhákban és díszlépésben a különféle katonai egységek. Feltűnt nekem, milyen sok női katona menetel a sorok között. Egyetlen egység sem volt ahol ne lett volna több-kevesebb női harcos. Felvonultak egészségügyi egységek és apácák is. Jöttek a harckocsik, leopárdok, amerikai gyártmányú gyalogsági harcjárművek, légvédelmi ágyúk. De voltak ott közép-hatótávolságú légvédelmi rakéták éppúgy, mint nehézgéppuskák, búvár egységek és kommandósok is. Sajnos harci a repülőgépeknek csak a zaját hallhattuk, ahhoz nem sikerült jó állást elfoglalnunk, hogy őket is láthassuk. Hiába a helyismeret fontos érték annak, akinek van. A katonazenekarok felvonulása viszont igazán látványos és élvezetes volt.

Összegzésként elmondhatom, hogy ha direkt erre az eseményre készültünk volna sem biztos, hogy ennyit látunk belőle, de így hogy nagyobbrészt tervezetlenül és kissé tudatlanul csöppentünk bele, igazán nagyszerű meglepetés volt.

Athénban öt napot töltöttünk, ami sok mindenre elég, de meggyőződésem, hogy tíz nap alatt sem fogytunk volna ki a látnivalókból. Nem tudom, eljutok-e még egyszer oda, de ha esetleg nem, akkor is elmondhatom, hogy jártam Hadrianus könyvtárában, bár könyvet ott éppen nem olvastam. Voltam a Panathinaikosz Stadionban, amely i.e. 330-329-ben épült az olimpiai játékok számára, az első, 1896-ban rendezett, újkori olimpia helyszínén, és felmásztam az elképesztően magas lelátóra, ahol egyetlen kapaszkodó vagy korlát sincs. Elvegyültem a Monastirákí tér forgatagában, sétáltam a Római Agorán. Átélhettem a Görög Agora hangulatát, ahol a régi romok között ezernyi színes vadvirág nő és végiggondolhattam hányan és hányan taposhatták már előttünk azokat a köveket, amelyeket az ókori görögök hordtak ide… és itt nem feltétlenül a turisták ezreire gondolok, akik a jó idő közeledtével elárasztják a görög fővárost, Athént.