Báté az 1318-as adománylevélen
Kurecskó Mihály levéltáros adatai alapján az ismertetést írta:
T. Németh Gabriella, régész
Kerek évfordulót ünnepelhetünk 2018-ban. 700 évvel ezelőtt, 1318. július 12-én íródott az az oklevél, amelyben először olvasható a mai Százhalombatta települési és név-előzményének is tekinthető Báté falu neve. I. Károly Róbert király (kiemelt képünkön) hűséges alattvalójának, Tisza udvari tárnoknak adományozta a mára feledésbe merült Éth falut. Az adományozást a település körbejárása, a környező települések megnevezése kísérte. Az adományozás tényét birkabőrre, jól olvasható latin írással jegyezték fel. A király függő pecsétje hitelesítette az eseményt. Az oklevélben Báté falu és egy hozzátartozó sziget is említésre kerül.
*
I. Károly, avagy Károly Róbert (élt: 1288-1342, Magyarország királyaként uralkodott: 1310-1342 között)
A középkori Magyarország egyik nagy uralkodója az Árpád-ház kialakulása után bekövetkező anarchiában tűnik fel Itáliából és egy évtizedébe kerül, amíg legyőzve ellenfeleit megszilárdítja hatalmát. Óvatos, de határozott reform-politikát folytat. Kicseréli az ország régi politikai elitjét olyan főurakra, akik őt határozottan támogatják. Utána a pénzügyi igazgatás reformjába kezd.
A korábbi ezüst alapú és könnyen inflálódó pénzek helyett firenzei mintára bevezeti az aranyforintot, megteremtve ezzel a korabeli Európa egyik legstabilabb valutáját.
Uralkodásának második felében Visegrádot építi ki rezidenciájának, ahol a regionális szövetségi politika jegyében 1335-ben megtartják a visegrádi királytalálkozót. Ez időben jelentős gótikus építkezések folytak Magyarországon. Ekkor épült például a visegrádi királyi palota, a soproni ferences kolostor káptalanterme, átépült a diósgyőri vár, valamint gótikus szárnyakkal bővült a székesfehérvári koronázó bazilika is.
Energikus politikájának köszönhetően Károly Róbert 1342-es halálakor erős országot hagyhatott fiára, I. (Nagy) Lajosra.
*
Ennek a középkori településnek a létéről az oklevél keletkezése előtti időkből megmaradt régészeti leletek is tanúskodnak. Árpád-kori, 11-12. századi kemencék, települési nyomok rendre kerültek elő Matrica katonai táborának régészeti kutatása során. Elmondható, hogy a római katonai tábor romjai között és annak környékén született és virágzott ez a középkori település, nagyjából 400 éven keresztül.
Jelentős méretű, kőalapozású templommal is büszkélkedhetett Báté falu. Az egyhajós templom maradványait Pálóczi-Horváth András régész tárta fel. A templom visszatemetett romjai közelében napjainkban emlékkereszt és márványtábla látható. A falu földesura és családtagjai a templom lemélyített, falazott kriptájában, míg a falu egyszerű lakosai a templom körüli temetőben nyugodtak. A falusi lakosság egy kereszténység előtti időkben gyökerező szokására utal a falu területén talált, a szájával lefelé fordított agyag fazék alá helyezett tyúk, vagy kakas. Új épületek befejezését kísérő építési áldozatként tekinthetünk erre a viszonylag ritka emlékre. A falu lakóinak életmódja mezőgazdasági jellegű volt, melyet minden bizonnyal kiegészítettek olyan ősfoglalkozásokkal – halászattal, rákászattal, madarászattal, stb. – amelyeket a Duna, mint vizes élőhely közelsége tett lehetővé számukra. A gyér írott források arra utalnak, hogy Báté falu urai a kisbirtokos Bátéi család tagjai voltak. A falu jobbágy jogállású lakói nekik kellett, hogy teljesítsék a különböző járandóságaikat: a kilencedtől kezdve a földesúrnak jeles napokon adandó ajándékig.
A középkor végére Báté kettévált. A 16. századi török adóösszeírások, defterek a településrészek lakóit is számba vették. 1546-ban Báté faluból név szerint is feljegyezték a családfőket, Batai és Szarka családnevű férfiakat. A faluban az alábbi adótételeket gyűjtötték össze a török adószedők: búza tized, must tized, méhkas utáni adó, sertésadó. A későbbi időkből már néptelen pusztaként említik Báté falu egykori területét. Maga a Báté, később Batta név azonban fennmaradt, és része lett az 1903-ban megalkotott Százhalombatta elnevezésnek.
Báté falu és nevének első írott említése
Százhalombatta mai neve egy már elpusztult középkori falu, Báté falu emlékét is őrzi. A falu neve személynévből keletkezett. Írott források, régészeti ásatáskor feltárt települési maradványok, leletanyag, kőtemplom és temető mutatják, hogy a 13-16. században egy falu létezett a Duna partján, a mai dunafüredi városrészben. 2018-ban kerek évfordulót ünnepelhetünk majd, hiszen 2018 nyarán lesz 700 éve, hogy megszületett az az oklevél, amely Báté falu első írott említését tartalmazza.
A falura vonatkozó, 1318 után született és különböző levéltárakban fennmaradt iratok jó 200 éven keresztül leginkább birtokvitákról szólnak, bonyolult családi és birtokkapcsolatokat tükröznek. A török hódoltság idejéről származó összeírások, defterek arról tanúskodnak, hogy Báté több részbirtokból állt.1559-ben Báté falu utolsó részlete is már lakatlan pusztaként szerepel a török összeírásban. Ezután már nem népesült be újra ez a terület. 1318. július 12-én kelt oklevél, királyi adománylevél Bathey falu és Bothey sziget említésével, Báté falu első ismert írásos említése.
A birkabőr hártyára, gótikus kisbetűkkel írott, kettős függőpecséttel is ellátott okiratot Pozsony Főváros Levéltára őrzi. Feltehetően a terület későbbi birtokosainak családi irataival együtt került oda, talán az 1526 utáni, zűrzavaros, vészterhes években.
Az oklevél azt tanúsítja, hogy Károly Róbert (1310-1342) király Eth (Ét) falut Tisza nevű udvari tárnokának adományozta. A tárnok (a javak örzője, tulajdonképpen raktáros) a királyi udvar egy olyan tisztségviselője, aki viszonylag alacsony beosztása ellenére is, a király látóterébe kerülhetett. Az új birtokosnak Ét falu birtokába való bejegyzése előtt, a kor szokása szerint, királyi és egyházi emberek jelenlétében, határjárást végeztek. Ét falu bejárásakor annak keleti szomszédjaként említik Bothey, azaz Báté nevű birtokot. Ét faluhoz templom, halászóhely és egy Bathey, azaz szintén Báté nevű sziget is tartozott. Az iratban említett Eth, Ladaan (Ladány) és Vosyan (Varsány) nevű települések, sok ezer középkori településhez hasonlóan, rövid életűnek bizonyultak. Eth falu nem azonosítható a mai Ercsivel.
Nyelvtörténeti érdekesség, hogy a latin nyelvű irat a mai írásmódnak megfelelően tartalmazza a magyar tanya szót is. Ez a szó, halászóhely értelemben a 12. század elejétől kezdve gyakran szerepel a hazai írott forrásokban. Az iraton függő királyi kettőspecsét azt mutatja, hogy ez az okirat a királyi adományozás utolsó, végleges fázisáról szól. (Ha az iratra csak rányomták a pecsétet, akkor a tartalma ellen még lehetett tiltakozni.)
A határjárás során bárki jelentkezhetett, hogy az ő tudomása szerint nem ott húzódott az adott földterület, birtok, falu stb. határa. Bevett gyakorlat volt az is, hogy a határjárás során egy ott lábatlankodó 10 év körüli fiúgyermeket egy fontosabb határpontnál alaposan elnáspángoltak. A fiú egész életében pontosan emlékezett arra, hogy mikor és hol történt a verés, így hiteles tanú volt az adott földrajzi helyre vonatkozóan.
Gótikus ruházatban eltemetett kislány Báté falu temetőjében
A középkori falusi temetők, a megmaradt régészeti leletanyagot tekintve, szegényesek. A sírgödörbe helyezett fakoporsóban a hátukra fektetett elhunytak ruházata, lábbelije elbomlott. Kevés fém ruhadíszük, övcsatjuk, fémgombjuk utal a hajdani ruházatra. A tömegek ruházatánál értékesebb lehetett annak a fémszálas pártát viselő kislánynak az öltözete, akinek hármas virágokat alkotó préselt bronzlemez-veretes, réz övcsatos öve szerencsés módon megtalálható volt a sír földjében. Az öv a 10 év körüli kislány testén a mell alatt foghatta össze a bővülő aljú ruhát.
Ezen sírlelet alapján alkották újra a „Matrica” Múzeum szakemberei „Báté Dorka” ruházatát. Korabeli ábrázolások és leletek alapján rézdróttal finoman díszített textilpárta került a kislány fején. Az ujjatlan, bársony felsőruha alatt egyszerű, bő szabású lenvászon blúzt viselt. Lábán finom bőrből varrt, kissé hegyes orrú kecskebőrből készült cipő.