Egy lokálpatrióta emlékei XXII.

Beszélgetés Németh Istvánnal

Egy lokálpatrióta emlékei XXI.

2019 őszén a Dalárda tagjai közül Bukovinszkí Miklós felvetette azt a gondolatot, hogy a faluban a téglagyár feletti hegyen, a cserkészcsapat által már régebben felállított kereszt közelében kellene egy „keresztutat” (kálváriát) építeni. Volt ennek már előzménye. 2011-től Mikulásik Gábor a cserkészcsapatával minden húsvét nagypéntekén estére, hordozható formában a 14 stációt jelképező kis lámpákkal megvilágított fakeresztet állítottak fel. Este 10 órára a hívek népes serege zarándokolt ide, Illéssy Mátyás atya vezetésével. Itt végeztük el a „Nagyhét” utolsó liturgikus keresztútját.

Az állandó keresztút létrehozásával kapcsolatban már voltak szóbeli ígéretek, elképzelések a Szent László templom körül kialakítandó keresztútról. A templom mögötti löszfal kiöblösítésével, a domborzati viszonyokat kihasználva épült volna meg. Ezek az elképzelések feledésbe merültek, a vágyak is elhalkultak, főleg a költségek végigszámolása után. A második ember Mikulásik Gábor volt, aki a tervet jónak gondolta. A gyakorlati kivitelezés lehetőségeit Kedves Gábor gondolatai segítették.

Lassan az idő haladtával mindenki megtalálta a pótolhatatlan helyét a munkában. Illéssy Mátyás atya csak a munkálatok előrehaladtával szerzett tudomást az elképzelésről. Ő a gondolatot jónak találta, de egyéb feladata nem is volt.

Tóth Ernő megtette az első lépéseket a „Matrica” Múzeum igazgatója, dr. Vicze Magdolna felé, hiszen a terület a Múzeum érdekeltségébe tartozott. Lassan kibontakozott, hogy az elképzeléseket mely hivatalos szervek tudomására kell hozni és azokkal jóváhagyatni. Ennek lebonyolítását Tóth Ernő vállalta fel. Ő mint magánember vállalta a hivatalos munka ügyintézését. A feladat bármennyire önzetlen és nemes közhasznú tevékenység volt, a hivatalok könyörtelenül megkövetelték feltételeik teljesítését.

A terület kétszeresen is szigorúan védettnek számított, úgy is, mint a Natura 2000 Természetvédelmi, és mint régészetileg védett terület. Feltétel volt, hogy a talajnak érintetlennek kell maradnia, környezetszennyező anyagokat nem volt szabad felhasználni és magát a környezetet sem lehet megváltoztatni.

A keresztút egyes elemeiről – stációkról – mérnöki rajzot kell készíteni műszaki leírással. A kivitelező csapat mégsem riadt meg a feladat elvégzése elől. A Dalárdánk személyi összetétele olyan volt, hogy Szabó Zoltán környezetvédelmi szakmérnöki képesítéssel rendelkezett. Elvégezte a műszaki megoldások rajzokban való megjelenítését és szakszerű leírását.

Kedves Gábor ötletei alapján megoldódott a stációk fémtüskékkel való rögzítése a talajban, annak bolygatása nélkül. Bukovinszki Miklós Pincehelyen megvásárolta az akácfa rönköket. Oda őt egy asszony mosolya vezérelte, így szólt a legenda. A farönkök családi házának udvarára kerültek. Ott hántolták, méretre vágták, vasalták és konzerválták a nyers fákat.

A főszervezőkre visszatérve nem volt nagy hírverés a munkákról, ki amikor ráért hétvégeken csinálta, amit tudott. Én magam is csak mentem az események után, bekapcsolódva valami egyszerű feladatba. Csodáltam a műszaki barátaim kreativitását, a munkaműveletekhez alkalmazott célszerszámok tucatjait.

Mikulásik Gábor jól ismerte Simon András grafikust és rajzművészt, aki ráadásul kiválóan verselt is. Jellegzetes megoldása, hogy egyszerű vonalakkal képes volt a legkülönbözőbb gondolatok kifejezésére. Általa lettek az egyes oszlopok stációkká, azaz Krisztus keresztútjának liturgiailag meghatározott 14 fő eseményének szimbolikus megjelenítőjévé. Az ő keze munkája az oszlopok tetején elhelyezett pici fém keresztek.

A munkálatoknak komoly anyagi vonzata is volt, aminek önkéntes felajánlása és befizetése megkezdődött. Kb. 300 ezer Ft-ot tett ki a költségek összege. A hétvégi munkákon a házigazda által, nagy gonddal készített pálinkák seregével ismerkedtünk meg. De azért bor is került a pohárba, meg mellé valami harapnivaló. munkáink során lassan az őszből tél lett és úgy karácsony táján furcsa hírek érkeztek messze keletről: Kínából, ahol tömegével betegedtek meg emberek, egy bizonyos eddig nem ismert vírus által. Hétről hétre egyre több megbetegedésről, halálesetről számoltak be e híradások. Egy átlagos magyar halandó ezeket a híreket bár hallotta, de különös jelentőséget nem tulajdonított neki, hiszen annyi minden történik a Világban.

Karácsony után eljött a szilveszter éjszakája és amikor az óra elüti az éjfélt, az emberek önfeledten kívánnak minden jót egymásnak és mindezzel felvértezve vágnak neki az újévnek, a régivel már nem is törődve.

*

A 2020-as év a hetek múlásával kezdte megmutatni eddig ismeretlen arcát. Az év főszereplőjeként megismerhettük a Covid 19 névre hallgató vírust, ami bizonyos koronavírusból átszerkesztett mikroszörnyeteget hozott létre. Az emberiséget megrendszabályozó kórokozó előlépett a semmiből. Lassan de közeledett.

Mindenki tette a dolgát. Mi is szabadidőnkben hétvégeken dolgoztunk a stáció oszlopain. Kitaláltam régi nagy vágyamat, hogy a Szent László-napokra meghívjuk a Tolcsvay testvérpárt és csapatát, hogy élő előadásban láthassuk és halljuk a „Magyar Misét”. Megtörténtek erre az előkészületek, elfogadható anyagi ajánlatot is kaptunk Mátrai Angélától, aki a Tolcsvayak részéről a szervezési feladatokkal volt megbízva.

Ezek az események februárban történtek. Ez idő tájban volt az év első képviselő-testületi ülésünk. Ott Illéssy Mátyás atya az általa felvezetett napirendi pontban ismertette annak lehetőségét, hogy a Pest Megyei Kartalon egy nyugdíjba került atya, Tamási József, szeretné idős napjaiban hasznosítani magát és felmerült, hogy ez a hely lehetne-e Százhalombatta? Mi, képviselő tagok támogatjuk-e a kérést?

Már korábban is voltak Mátyás atyának ilyen kezdeményezései, mert sok önként vállalt feladatai során szívesen vette, ha segítsége akad misézések, gyóntatások esetében. Elmondta József atya egészségi állapotának labilis jellegét, de utalt is a segítségre Attilás Győző és felesége, Zsuzsanna személyében. Attilás Győzőék akkor még érdi lakosok voltak, de évek óta Százhalombattára jártak misére. Az adventi időszakban a hajnali roráték elmaradhatatlan résztvevői voltak ők. Az is kiderült, régről ismerik az atyát és úgy érzik jó működési helye lehetne Százhalombatta.

Érdemesnek találom felsorolni az akkori képviselő-testületi tagok névsorát, a 2015-ös választás eredményeként: Bukovinszki Miklós, dr. Kovács Ferenc, dr. Tóth Béla, Eperjesi Lászlóné, Csordás Ferenc, Kanicsár Jánosné, Mikulásik Gábor, Németh István, Szépfalvi Attila, Tamás Attila.

A tájékoztatást elfogadtuk és hozzájárultunk az ügy továbbviteléhez. A kérésünk az volt, hogy amennyiben az atya eljönne Százhalombattára, az a püspök atya tudtával és egyetértésével történhet, mivel József atya a Váci Egyházmegye területéhez tartozott. Ahogy a fogadása előrehaladott a megvalósulás felé, a befogadására egy év próbaidőt szavaztunk meg.

Februárban már a meghirdetett járvány a világ különböző részein is kialakult: az USA-ban és már Európában is elterjedt. Legnagyobb mértékben az olaszoknál jelentkezett, márciusban nálunk is elkezdődtek a tesztelések és a megbetegedések. Nyugat-Európa teljesen fertőzötté vált. Elkezdődtek az ajánlások a védekezésre: rádióban minden médiában fél óránként statisztikát hallhattunk a kór terjedéséről és hatásáról. Magunk között beszélgetve bíztunk abban, bár nálunk is megjelent a vírus, de nem fog halált okozni. Ekkor már körülöttünk ezrével számoltak be halál esetekről. Jó ideig nemzetközileg is talány volt, hogy hazánkban miért nincs elhalálozás. Megszülettek a hipotézisek? Jó érvnek számított a hazánkban az 1950-es években bevezetett oltások alkalmazása.

Márciustól már nem csak ajánlások, de szigorú korlátozások léptek életbe. Az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és a plázák kivételével szinte minden bezárt. A szájat takaró maszk használata a közösségi életben kötelezővé vált. A közintézmények fokozatosan megszüntették munkájukat, az iskolák, oktatási intézmények bár működtek, rengeteg volt a hiányzás, ezért a szülők követelték azok bezárását.

Gazdatársaim és én is igen korán megkaptuk azt a mozgásunkat bárhol lehetővé tevő igazolást, hogy élelmiszertermelő gazdálkodásunkban korlát ne lehessen. Ma is megmosolygom ezt a szemforgató intézkedést, hiszen a gazdálkodó ember mai munkája nem korlátozódik a határban zajló munkákra. Anyagbeszerzés, szállítások, ügyintézés több időt vesz igénybe, mint határban lenni.

Az egész másfél éves – a vírus által korlátozott államműködésben – az igazán fontos feladatok ellátása bizony nem esett korlátozás alá. Csak az élet normál vitele során nem érezzük fontosságunkat, sem az anyagi elismerésben, sem a közmegbecsülésben. Itt gondolok a soha nem emlegetett állattartó telepek működtetésére. Mi történik, ha 30-40 dolgozó fele egyidejűleg megbetegszik, és ott van több száz vagy ezer állat és azoknak enni-inni, az ideális tartási körülményeket biztosítani kell. A fejéseket a megszokott ütemben el kell végezni. Ők sem segítséget, sem több pénzt nem kaptak munkájukhoz, ha kár érte őket az ő káruk maradt. Erről sem beszéltek a híradások.

A Dalárdánk a járványügyi helyzetnek megfelelően nem találkozott. Egy kezdeményezésre, közös platformon írtunk saját helyzetünkről. Őrzöm a levelet, könnyű belőle idézni: „Március 26-án a fővárosban jártam, nagy kaland volt. Budapest népessége oly mértékben fél és retteg, amit nem hittem volna el, ha nem járok ott. Az utcák üresek, a boltok zárva, a plázák nyitva, a tömegközlekedés működik, de az emberek nem utaznak. A gyalogosok maszkban egymást messze elkerülve közlekednek. Ez már majdnem a „Nagy figyelmeztetés” – Garabandál 1961.

Egy könyvet szerettem volna megvenni, ezért elmentem a Márvány utcába. A bolt úgy hívja magára a figyelmet, hogy „Az Angyali Menedék Könyvesboltja”. Odaérkezve lenyomtam a kilincset, nem nyílt az ajtó, pedig bent világosság volt. Láttam, hogy két eladó tesz-vesz a boltban, arcukon maszk. Az egyik az ajtóhoz jött, kérdően rám nézett. Mondtam, be szeretnék menni. Ő meg mutatta, hogy ide nem enged be senkit. Szó szerint azt mondta: „Nem gondolja, hogy maga miatt meg fogok halni?” Én meg azt válaszoltam: „Pedig ez egy Angyali Mendékhely! – mégsem engedett be. Elkáromkodtam magam ennyi hitvány gyávaságon.

Folytatva a beszámolót, ami szép volt ezen a héten, hogy 24-én 15 órától 22.30-ig a Szent István templomban 12 lelkes ember elmondta az Ezer Üdvözlégyet a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének vigíliáján, engesztelésül, hogy a Világ szabaduljon meg a járványtól. Ha egyszer elmúlik, lehet-e folytatni ott, ahol abbahagytuk? Mit kellene másként csinálni globálisan és az egyszerű ember életében? Tudom, ezekre a kérdésekre a virtuális paltform alkalmatlan. „Ős patkány terjeszt kórt miköztünk – a meg nem gondolt, gondolat”. József Attila – látnoki módon – közel egy évszázaddal ezelőtt tett utalást jelen helyzetünkre.

„Jó egészséget, bátorságot kívánok” és én, Németh István szervezem az alternatív zarándoklatot a városért.

A vírus számomra 2020. április 3-án mutatkozott be, drámai módon. Délelőtt a rádiót hallgatva közölték az előző napi statisztikai adatokat és abban már közöltek több covidos halálesetet. Nehéz volt elfogadni, hogy mi magyarok sem mentesültünk a legtragikusabb eseményektől. Kint voltam a hír hallgatásakor a tanyán. Haza érve a feleségem kérdezte: „Mi történt a szemeddel? Tiszta vérben van.” Szaladtam a tükörhöz, bár láttam rendesen, de a látvány tényleg rossz volt. Nem mondtam, de tudtam, hogy az előző hír utáni megrendültség váltotta ki a szemem hajszálereinek bevérzését.

Még erre a napra tartogatott két fontos dolgot számomra a fentvaló. Estére színházjegyünk volt az Új Színházba: Herceg Ferenc „Bizánc” című darabjára. Ezt megelőzően 17 órától a Budai Várban – közel a Várbazárhoz – fent az egyik kiugró rondellán létezik egy nagy Szűzanya szobor, ami fentről a városra néz. Első péntek lévén, ott már hónapról hónapra, civil kezdeményezésre – Magyarországért – az ott megjelenők elmondtak közösen egy rózsafüzért. Tehát oda igyekeztünk a feleségemmel. Volt ott több ismerős, többek között Eperjes Károly színész. Onnan mentünk a színházba. A darabról már sokat hallottam, örültünk, hogy a nagy zűrzavarban erre is jutott érkezésünk. A darab Bizánc 1543-as oszmán törökök általi elestének történetét meséli el. Sorsdöntő helyzetekben ki, hogy viselkedik, mik befolyásolják cselekedeteiket? Ez a darabban nem csak élet-halál kérdését, de a jövő megtartását vagy elvesztését is eredményezheti.

Másnap a rádióból megtudtuk, hogy ez volt az utolsó színházi előadásuk. Ezt követően erősen rendszabályozták a kulturális intézmények működését.

*

Visszatérve a keresztút kivitelezéséhez, a stációk elkészültek. A felszentelés időpontjául 2020. április 4-e volt kitűzve. Hiába vártuk az intézmények jóváhagyását, nem jött válasz. A Covid-vírustól való félelem egyre nőtt. Az emberek csoportos, tömeges megjelenésére számítani nem lehetett. A hivatalos ügyintézés teljesen leállt ezekben az intézményekben, a dolgozóknak nem kellett bemenni. Így a felszentelés lehetőségének minden tényezője hiányzott. Időpontja bizonytalan időre elhalasztódott.

Mire a húsvéti ünnep elérkezett volna, a püspöki kar kiadta a „Dekrétum” című ajánlását. Ebben minden püspök a saját egyházmegyéjében, a világi rendelkezéseket figyelembe véve, a helyi sajátságoknak megfelelően utasította papjait. Az általános rendelkezésekben a szenteltvíz-tartót ki kellett üríteni, a belépőhelyeket fertőtlenítőszerekkel kellett ellátni. A hívek a mise közbeni szokásos kézfogásától el kellett tekinteni, az egymástól való távolságot a legtávolabbra kellett tenni. Az eucharisztia kiszolgáltatása szinte kizárólag kézben történhetett. A papok engedélyt kaptak arra, hogy a hívek jelenléte nélkül misézhessenek, a koncelebrálás pedig (több pap egyidejűleg végzett szertartása) megengedett maradt. Ahol lehetséges volt, ott a technikai kommunikáció segítségével a hívek az otthonaikban részesülhettek a szentmisében.

Egyházmegyénkben a plébánosokra bízta a püspök atya a misék rendjét. A mi esetünkben elmondhatom, hogy a szertartások, a misék az eddigi rend szerint történtek. Köszönhetően a Halom Televízióval kialakított jó kapcsolatnak, amit még 2014-ben Gátai Tamás és Illéssy Mátyás kezdeményezésére alakítottak ki Mazumel Ferenccel, a TV vezetőjével.

Ettől kezdve kéthetenként volt televíziós közvetítés az érdeklődök számára. Nálunk már ez egy jól bejáratott rendszer volt, ebben a helyzetben pedig különösen hasznossá vált. Még egy sajátságos lehetőség is rejlett ezekben a misékben, mert aki akart, személyesen bent lehetett a templomban és az adást nem zavarva, a képből kimaradva, egy valóságos misén vehetett részt. A Szent László templomban voltunk legtöbben. A misék úgy történtek, mint korábban.

Április 4-én, Virágvasárnap előtti szombaton tartottuk a kilencedik zarándoklatunkat „A Városért – Százhalombattáért”. Eddig 50-60 ember járta énekelve imádkozva a 18 km-es útvonalat, a Szent István templomból a Szent László templomig, követve városunk határait. Akkor három kis csapat, három időpontban indult el a zarándoklatra. A feleségem Marika, Gátai Tamás és én voltunk az egyik csapat, Mikulásik Gábor és családja a másik és utánunk jött Németh András magában. A járvány félelme ilyen viszonyokat volt képes teremteni. Szabadban, egymástól elkülönülve sem jöttek az emberek közénk a kórtól való félelem miatt. Vagy a járvány mint indok jó lehetőséget teremtett arra, hogy ne jöjjenek el? Gátai Tamással meg is állapítottuk az utunk elején, „Az Ördög főpróbáját tartja a Földünkön, hogy uralmát bebiztosítsa.”

Dunafüreden a gáton haladva, Németh Andrásék pogácsával és egy pohár pálinkával fogadtak bennünket. Jól esett a vendéglátás és mentünk tovább. Délután 8-10 fő találkozott a Duna felett a Nagy keresztnél. Imánkba foglaltuk a járványból való szabadulásunkat, a város védelmét, a Mindenható segítségével.

A későbbiekben kiderült, hogy meglehetősen sok szervezési feladat vár rám, főleg nyáron. Úgy terveztem, ha már az eddig megszokott munkáimban a járvány ellenére senki és semmi nem akadályoz, akkor a közösségi feladataimat úgy végzem, mintha nem is lenne járvány. Azt is elgondoltam, ha az oltások megkezdődnek, ha nem is az elsők között, de felveszem azokat, hogy ne zárjam ki magam a rám váró munkák elvégzése alól. A maszkot is felveszem, ha úgy hozza a helyzet, bár ki nem állhattam és általában elfelejtettem magammal vinni, amiből sok bosszúság származott.

*

Érdemesnek találom elmondani a következő kis történetet. 2020. április közepén Lehoczki Zsuzsának volt egy érdekes előadása a Matta család rokonságáról, történetéről. Érdekelt, mert nagyapám, Würth Antal és nagyanyám, Szabó Julianna sokat meséltek nekem a családról, amiket hallottak és láttak a maguk idejében. Nagyapám az 1910-es évek végén három évig géplakatos inaséveit töltötte a Matta-uradalomban, nagyanyám pedig kőhajításnyira lakott a puszta mellett. Az előadás végén, mint kérdés felmerült, hogy hol is volt a malom, ami a pusztán működött? ­Hiába volt róla kép, leírás, mindenki hallott róla, de ki látta, hogy hol állt? Tanácstalanok maradtunk. Hazaérve elővettem a telefont és felhívtam Matta Balázst, dr. Matta Árpád unokáját. Ennek előtte már budakalászi otthonában két alkalommal is jártam. Feltettem a kérdést, emlékezik-e hol volt a malom? De már mondta gondolkodás nélkül, hogy szemben a bekerített kúriával és gazdasági épületekkel, a szemben lévő út másik oldalán. Tehát a mai Marianna Virágbolt helyén, a két szűk Panoráma út határolta területen.

Beszélgetésünket követő pár hét múlva hívott fel Matta Balázs felesége, hogy tudassa velem: férje 2020. május 3-án elhunyt. Részvétem fejeztem ki és megkértem özvegyét, pár adat pontosítására. Tehát az unoka – Matta Balázs – született Mezőhegyesen, 1928. január 16-án. Édesapja Matta Zoltán méneskari őrnagy, édesanyja Borzai Téglássy Katalin volt, aki Korlát nevű községből származott. Próbáltam férjének munkáiról is tudakozódni. Futólag, címszavakban a következőket mondta: volt vasmunkás, a Vígszínházban díszletmunkás, a Képcsarnok Vállalatnál kályhafűtő. Járt Svédországban, apai nagyanyja rokonságánál. Onnan egy használt autóval jött haza. Feleségével 1978. augusztusában Budapesten kötöttek házasságot. Házasságukból született egy lányuk, aki művészettörténettel foglalkozott. Az özvegy még elmondta, hogy budakalászi házukat eladják és Bécsben fognak letelepedni. Úgy gondolom, ennyi információval tartozom a százhalombattai olvasóknak és a Matta családnak is.

Amikor a temetőben jártunk nagyapámmal és elmentünk dr. Matta Árpád sírja előtt, megjegyezte: „Jó ember volt, figyelj a sírjára”. Úgy is volt, amikor rákerült a „felszámolásra” felirat, azonnal befizettem az összeget, hogy maradjon a sír úgy, ahogy volt. Azóta már mások is figyelnek rá. Úgy tudom, az egyik nyugdíjas klub vállalta a gondozását és bízom benne, hogy a jövőben az Önkormányzat is figyelemmel kíséri a sír sorsát és kegyelettel lesz iránta. Abban is bízom, hogy a jövőben majd megtalálja Mattáék életének feldolgozását egy arra felkészült személy.

Miért volt fontos megtudni, hogy hol állt a malom? Mert ennek a malomnak a bontási anyagából épült fel a ma is működő Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház. A malom bontott anyagát dr. Matta Árpád ingyen adta át a községnek, hogy abból egy közösségi ház legyen a lakosság számára. Szüleink, nagyszüleink pedig ingyen munkával bontották el az emlegetett malmot. Minden részletet jó, ha leírunk a jövő számára.

Lejegyezte: Szegedinácz Anna
(folytatjuk)