Évszakok – Tavasz

Jankovits Márta: gyerekkori élmények, emlékek

A sok hó, jég és hideg után alig vártuk a tavaszt. Február vége felé elolvadt a hó, már csak a sok víz emlékeztetett a télre, de ezt is hamar felszárította az egyre erősödő napsugár.

Az iskolában mindig volt megemlékezés 1848. március 15-ről, de állami nem. Afféle ifjúsági ünnepnek tekintették. Emlékszem, hogy osztályról osztályra jártam, elmondva egy-egy Petőfi verset és az aznap történteket. Ezzel bízott meg az osztályfőnök, tudva ezirányú érdeklődésemet. Volt, hogy minden osztály együtt ünnepelt, és akkor fehér zokniban, ünneplőben mentünk, kabát nélkül annyira meleg volt. Március, április, május, ezek voltak a tavaszi hónapok.

A faluban minden háznál voltak gyümölcsfák, hátul a kertekben és a ház előtt az utcán. Nyíltak a mindenféle színű virágok, fehér, rózsaszín és már nem is emlékszem milyen színűek. Illatözön öntötte el a falut. A Duna-part, a Matta teraszos dombja, a Kocsány kert tele volt virágzó fákkal, bokrokkal. Akkor még divat volt a májusfa állítás, az ötvenes-hatvanas években. Apám vágott egy jó nagy ágat és a hátsó udvarban feldíszítettük szalagokkal. Mesélték, hogy a régebbi időben a legények annál a háznál állítottak májusfát, ahol a lány tetszett valamelyiküknek. Május elsejét, mint a munka ünnepét viszont hivatalosan megtartották.

Amíg nem lettünk ipari város, nem emlékszem, hogy a faluban ünnepség lett volna, csak az iskolában. A felnőttek mint a legtöbben földdel dolgoztak, drága volt minden idő, amit nem ott töltöttek. Nemcsak a határban, ahol ilyenkor rengeteg volt a munka, hanem a ház melletti kiskertekben is. 1960 után az idejövő az erőműves és olajos dolgozók zászlókkal vonultak a Főtéren, utána a Csónakháznál ünnepeltek. Nekünk gyerekeknek iskola után és hétvégén kedvenc szórakozásunk a „csimbókozás” volt.
Rengeteg cserebogár röpdösött a Matta oldalába. Vittünk egy zárható literes dunsztos üveget, egy régi pulóvert vagy mackó felsőt, azzal ütöttük le a csimbókot. Akinek a legtöbb összegyűlt az győzött aznap.

Tavasszal ünnepeltük az iskolával a Madarak és Fák Napját. Mind a nyolc osztály együtt vonult aznap reggel Dunafüredre a Halászcsárda udvarába. Vittünk magunkkal ennivalót és a lombos fák alatt fogyasztottuk el. Nekem anya mindig füstölt kolbászt és főtt tojást csomagolt, mert az nem romlott meg, amíg leértünk. Inni legfeljebb vizet ittunk, vagy szörpöt szódával, mert az üdítőket akkor még hírből sem ismertük.

1956 tavaszán kiöntött a Duna, de nem volt olyan veszélyes, mint az 1941-es jeges ár. A felnőttek vigyázták a vizet, de a mi házunktól vissza a Duna felé a második háznál a Dubecz Laci bácsi kertjénél megállt az áradás. A foci pályára is feljött a víz, mert a füvön cipő nélkül tapicskoltunk a bokáig érő vízben. A Gaálék házát, ahol a régi posta volt, közel a parthoz megint elöntötte a víz. A család nálunk kapott ebédet, amire a mai napig is tisztán emlékszem. Anya talán töltött káposztát vagy bablevest főzött. Akkor kerültem barátságba a Gaál Ágival, aki egész nyáron ott nyaralt.

Húsvét

A tavasz nagyon várt ünnepe a Húsvét volt. Ennek külön fejezetet szentelek, mert nálunk a karácsonnyal egyenértékű volt. Nem csak mint családnak de a faluban is, szinte minden háznál. Na ezt nagyon vártuk, mi lányok, főleg. Az előtte lévő munkát nem, de a locsolást igen. Anyám minden húsvét előtt elvitt Pestre a Corvin áruházba. Akkor kaptam évente egyszer új ruhát, cipőt, tavaszi kabátot. Hazaérve minden felvettem és átmentem a Jankovits Juci (Miákics Ferencné) unokanővéremhez, aki kellően megcsodált az új cuccaimban, amiben aztán húsvétkor a templomba és a körmenetre mentem. A nagyhét előtti héten anyámmal kitakarítottuk az egész lakást, amit nagyon utáltam, hogy még az asztal lábát és az összekötő lécet is le kellett súrolnom. Ez az asztal még nemrégen is ott állt a Kossuth Lajos utcában a konyhában.

Húsvétra anyám kb. 7-8 tortát sütött, amit nekünk a lányoknak kellett krémmel megtölteni Egyik húsvétkor a verandán töltöttük anyám által kevert tölteléket, (azóta sem ettem olyan finomat), mikor egyszer csak elfogyott a tölteni való torta, de a krémből jócskán maradt a tálban. Örültünk, mert sajnos nagyon szerettük az édességet. Kiskanállal szépen teljes élvezettel megettük az egészet, amikor anyám megjelent egy csupasz tortával.

– Ez kimaradt lányok, bent felejtettem a spájzban.

Meg sem mertünk mukkanni, anyám látta az arcunkon a bűntudatot és rájött, hogy gond lehet a krémmel, ismerve az édességhez való vonzódásunkat. Belenézett a tálba, ahol nyoma sem maradt a krémnek.

– Majd esztek lekváros tortát – mondta, mi meg örültünk, hogy ennyivel megúsztuk a torkosságunkat.

A lányok a nővéremet, Gizikét, az idősebbik nővérem lányát a Kisilonkát és engem jelentettek. Ott volt még a Marika de nagyon kicsi volt. A két nővérem a családjukkal már általában nagypénteken jöttek és hétfőn mentek vissza Pestre és Diósdra.

Anya rengeteg apró süteményt is sütött, volt köztük egy a diós csók, aminek a receptjét soha nem találtam meg. Sokáig elállt, hetekig. Annyi készült belőle, hogy tele volt egy nagy vájling. Abból csomagolt anya, hogy vigyék haza.

Húsvétkor terítettünk először a verandán, mert elég meleg volt. A felnőttek a nagy asztalnál, mi gyerekek a kis asztalnál ültünk, amit apa csinált. A Kisilonka, a Marika, a Józsi, a Ferike és én. Szinte egyidős voltam velük, sőt az Kisilonka még idősebb de én voltam a nagynénjük, az édesanyjuk testvére.

Húsvét vasárnap kint terítettünk a verandán, ebéd után mi lányok mosogattunk, a férfiak apa az Imre meg a Jóska még négy órakor is ott ültek az asztalnál és beszélgettek. A mosogatást a Gizike nővérem végezte, mert szeretett mosogatni. Ilyen „csodanőt” csak kettőt ismertem, a Gizikét meg a Ljubica barátnőmet.

A nagyhéten már nem takarítottunk, csak sütöttünk. Csütörtöktől minden este mentünk a a templomba. Nagypénteken a kóruson énekeltük a passiót. Ezt nagyon szerettem, meg a nagyszombati körmenetet. Főleg mert akkor vehettem fel az új cuccokat, a ruhát a cipőt meg a kabátot.

Végig énekelve mentünk a falun a keresztig és vissza. Minden házban az ablakokban égett a gyertya még a szerbeknél is. A függönyöket is kimosták a körmenet tiszteletére. A busz sem ment addig, míg be nem értünk vissza a templomba. A kocsmát is bezárták, míg elhaladt a körmenet. Ma már nincs így, de sajnos a húsvét nagyszombati körmenet is a lakón van a Szent István templomban. Hat órakor, mire hazaértünk, csak meg kellett teríteni, mert anya már megfőzte a sonkát meg a tojást és megdinsztelte a tormát.

Húsvétkor majdnem mindig itt volt az egész család. Vasárnap délután készültünk a húsvét hétfőre. Befestettük pirosra a tojásokat a gyerek locsolóknak, aprópénzt, kimostam az évente egyszer használatos likőrös készletet, abból kínáltuk a férfiakat. Már reggel hét órakor megindult a locsolók hada. Ez az ember leánykorában nagyon izgalmas volt, hogy hány fiú jött locsolni és főleg ki. Nem illett sokáig maradni, pár percig, elmondták a verset, jó büdös kölnivel meglocsoltak, már este hajat mostunk, mert iszonyú szaga lett.

Anyám testvére, a Feri bátyja ki nem hagyott volna egy húsvét hétfőt sem. Direkt olyan korán jött, hogy ágyban legyünk és egy csatos üvegből, vagy demizsonból locsolta ránk a vizet. Mi persze sikítottunk, anya meg gondolom mérgelődött – de nem szólt – mert az ágynemű tiszta víz lett.
Fél tízig illett jönni locsolkodni, mert akkor már öltöztünk és mentünk a templomba. Mise után már anya senkit nem engedett be, mert akkora a falu férfi lakossága merev részeg lett. Apa nem. Igaz csak minket és Juciékat locsolta meg, azt is jó illatú kölnivel. Soha életében nem láttam az apámat részegen, nagyon inni sem. Nem is emlékszem, hogy vasárnap mit ivott az ebédhez. Talán fröccsöt.

Az Imre sógoromat egyszer láttam részegen, de annyira aranyos volt, amilyen senki. A Gizikééknél voltunk valamilyen ünnepen, lehet, hogy a Józsika ballagásán. Az én drága, egyetlen Imre keresztapám ült a szobában a szőnyegen és énekelte a II. világháborús katona éneket, az Isten áldja hadnagy urat.

Bármilyen évszak volt, a munkából nem maradhattunk ki. Játszani csak akkor engedtek, ha a ránk bízott házi munkát elvégeztük és az nem volt kevés. A héten csak a vasárnap délután volt szabad, de csak ha elmosogattam és felmostam a konyhát. Utána mehettem moziba, sétálni a faluban, a Dunára. Szeretettel de szigorúan nevelték a mi korosztályunkat, megtanítottak dolgozni.

Jó volt visszamenni az időben, mind a négy évszakról megemlékezni.