Érd és Batta története Jókai Mór nyomán

Szemelvények Érd-Batta történetéből, Jókai Mór: Életképek c. folyóiratának 1876. I. évfolyam 77. 78. 79. 81. 83. 89. számaiból.

Érd – Batta története az egyik legnagyobb írónk, Jókai Mór folyóiratában az Életképek 1876. 1. évfolyamában jelent meg. Nemcsak Jókai Mórt de Vörösmarty Mihályt és Arany Jánost is erősen foglalkoztatta a halmok rejtélye. Kiket rejt a 123 halomsír? Milyen csaták és kik között zajlottak? Nemcsak a régészeket, hanem az írókat és költőket is foglalkoztatták ezek a kérdések. 1876 őszén összehívták számos régész, tudós részvételével azt a kongresszust, amelyről Jókai annak idején kimerítően tudósított. A folytatásban olvashatják Hőke lajos (1813-1891) írását, amely cáfolja Kézay Simon állításait, amelyre Érd és Batta történetét alapozták. Hőke Lajos ügyvéd és megyei aljegyző, majd levéltáros volt, aki számos cikket és tanulmányt jelentetett meg. Nem tisztünk eldönteni az igazságot, de Jókai Mór fontosnak tartotta, hogy folyóiratában mindkét véleménynek helyet adjon. Az eredeti szöveg némely helyen nehezen olvasható, mert az akkori nyelvezeten íródott.

Érd és Batta

Őseink a Volga s Don-öntözte tájon el nem férve többé, elindulának új lakhelyet, új hazát alapítani maguknak: nagy nemzeti gyűlést tartának, azon hét vezért, nevezetesen: Keve, Béla Kadocsa testvéreket, Zöményt,-Etele Réva, és Buda testvéreket az Érd térségre Kadárt a Torda nemzetségből megválasztván vezérletök alatt a besenyőket, ruténeket, fekete és fehér hunokat meghódíták s a Tisza partján letelepedének. Onnan nyugat felé, Pannóniának vevék útjokat.

Pannóniát az időben longobard, alemann és olasz népek lakták, kiknek kormányzója, Macrinus hallván a közeledők hírét s velök megmérkőzni nem érezvén elég erősnek magát, a rómaiakhoz fordult segítségért. Ezek a német nemzetségből származó Detriket, kit a rómaiak önkényt emeltek a germán törzskormányzójává, küldték segítségére. Olasz, német s más nemzetségekből vegyült ezen sereg elérkezett Százhalomig s ott Makrinus seregéhez csatlakozott Potentiána város határában (A boroszlói könyvektárban a százhalmi csatára vonatkozó krónika szavai szerint: der erste Hauptman var Bela Cehelenson aus dem Geschlechte Sotanum und Etel und Keve und Kadischa derselben Brüder und Etel und Keve und Buda zu bedelschessone aus dem geschlechte zeth.-Herre Dittrich sammelte eyn gross berr deutschen von mancherlei lande lente, und gwomen su sahalm an der stadt potentiana genannt, da doz itz unt Teten ist genanntzwey meylen von Offen.)

Míg Macrinus és Detrik tanácskozának, vajon a Dunán átkelni akaró hunokat az innenső részén várják-e be, vagy megelőzve őket átkelve támadják-e meg: a hunok éjjeli órán Sicambria alatt a Duna azon részén, hol Kelenföldje (most Szt. Gellérthegye ) van átkelve megtámadták Potentiána város térségében az ellenség seregét s azt kegyetlenül megverték.
Elesett e küzdelemben 125 ezer hun és 40 ezer az ellenség részéről. A megvert sereg egy része Pannónia városában, más része Tavarnucvelgbe (Tárnokvölgybe ) huzódott vissza. A hunok a harcmezőre visszatérvén, fölkeresték Keve tetemét őt szittyamódra eltemetvén, sírja fölé kőszobrot állítottak s azt Keveházának nevezték: 126 halom alatt fekszenek ott az elesett hun vitézek. Az elvonult ellenséget a hunok üldözőbe vevén, Szt. Pöltennél utólérték s itt velök ismét csatát vívtak: a harc iszonyú volt és reggeltől estig tartott, Réva, Béla, és Kadocsa negyvenezer emberrel itt vesztette el életét, a római sereg pedig egészen megsemmisült. A győzelmes hunok elesett vezéreket az ütközet után Keveházára vitték eltemetni. (Und erschlugen Ditrik und Materni Heer in allen zelten was sie volk funden.- Do gwonnen die hungern und legete yren heuptman uff.)

Régi krónikásaink nyomán ez, rövid körvonalakban vázolva a Pannonhalmi hun ütközet története, melyeket Arany János oly magas szárnyalású költészettel énekelt meg a „Keveházában”. Nagyfontosságú s kiváló érdekű úgy a nemzetközi, mint a magyar ős-régész és történészre nézve. Fel is ismeré ezt a szeptember hó elején Budapesten tartandó ős-régészeti és történelmi congressust rendező bizottság, midőn kirándulásai egyik célpontjául az imént leírt csatának színhelyét: Érd és Batta környékét szemelte ki. Érdekesek e helyek annyival is inkább, mert a történelmi nyomok felderítése aránylag kevés fáradsággal jár, majdnem önkényt kínálkozik, mi tekintettel arra, hogy a történelmi ősrégészet gyakorta a legnagyobb akadályokkal kénytelen küzdeni, míg egynéhány oly adatra bukkan, melyek irományait kétségtelen igazságokká teszik.
Nagyfontosságú a különféle korszakok, nemzetek temetkezésének, sírba fektetésének ismerete: az elhunyt mellé a sírba tett tárgyak, nevezetesen a fegyverek s ékszerek, azok anyaga (kő, bronz, vas,) készítésök módja és stylje, a régi épületek s építkezésök módja, az okmányok, sőt még a régi helységek fekvéseinek ismerete is.

A Duna jobb partján, Téténytől egy óra járásnyira, kies vidéken fekszik Érd, a hazai őstörténész előtt már nevénél fogva is becses, az ottani leletek folytán pedig a nemzetközi történész és régész előtt is különös érdekkel s vonzerővel bíró helység. Nevét az őseinkkel bejött Érdy családtól vette, sőt Attila, a világ ostora, Kézay szerint az Érd nemzetségből való s a község is e család tulajdona volt. (Attila de familia Erd.) Hun őseink a Dunán átkelvén e helyet diadalmas csatával örökíték meg. „Árpád pedig, névtelen jegyzőnk szerint Köndnek, Csörsz atyjának ada földet Attila városától Száhalomig és Diódig.” Így Érd is Könd birtokába került.

Téténytől le a Dunán jobbra, messze láthatáron domb által szegélyezett síkság, balra pedig Csepel szigete terül el. De már egy negyed óra múlva gyönyörű fűzek, tölgyek s nyárfák borította kies kis sziget tárul elénk. A szigetecske árnyas partján, a domb mentében tartunk a balra fekvő mezőváros felé, melyre már ez útról is szép áttekintést nyerünk: középütt csinos, góth ízlésben épült temploma, balra eső domboldalon szép ízlésben, de célszerűen épített kastély tekint büszkén alá, míg ott jobbra szerényen félre áll a múltnak most már elfeledett emléke, megfosztva melléképületeitől viharbarnulva, mint hajdani építői, egy csonka török torony.

Áthaladva a mezővároson, szűk dombnyílásba érünk, hol jobbról-balról az érdi hegyek elesett hunok véréből talán, az érdi vörösbort őrzik a domb oldalába vájt pincékben. Visszatekintve a Duna felé, gyönyörű regényes kis kép tárul szemeink elé. Előtérben a mezőváros csinos házikóival, háttérben a sziget sudaras koronájú fái s azon túl, széles ezüst szalagként az ős Duna hömpölygő hullámai, csillogva a vidám sugaraiban.

Tovább haladva Érd fölött a hegy gerincén, szőlők közt vezet az út: melynek mentén kisebb, nagyobb dombok emelkednek: legtöbbje szintén szőlőkkel van betelepítve, némelyike azonban pusztán áll, csak néhány kő hever tetején. S a magános utas, ki e halmok között elhalad, nem sejti, nem tudja, hogy szent földön jár: hogy honszerző elei áztaták drága vérökkel e földet, adák oda éltüket, hogy utódjaiknak hazát szerezzenek.

Pedig hány ezren hullottak itt el! De nem megsíratlanul, s testvéreik, kik sírjaikat megásták, kik őket eltemették, gondoskodtak róla, hogy emlékök feledésbe ne menjen, hanem örök időkre megmaradjon. S csakugyan, ki itt, e halmok között jár, lehetetlen, hogy meg ne elmékezzen a hősökről, kik itt alusszák ezer évnél immár tovább tartó álmukat, E helyen tevék a hunok Keve kapitányt örök nyugalomra s e helyet nevezték el százhalmi hun temetőnek. Hun temetőnek mondták s nemzeti necropol maradt az azután is.

Az érdi magaslaton s a még most is meglevő barbár sáncok mellett lehetett legvérengzőbb s legelkeseredettebb a harc, mert itt legsűrűbbek a halmok. E 126 halom egyikén Érdy János 1847-ben, másokon pedig 1872-ben Kereskényi Gyula érdi plébános, kitünő régész, ásatásokat eszközölvén, mind annyiában felül három jelkövet, ezek alatt egy-két lábbal egy nagyobbat, ennek mindkét oldalán égés-fekvéseket, hamut, szenet s pernye-rétegeket találtak: közbe agyagot, de egyuttal vas és rézdarabokat, s nevezetesen legalul eres rézből nyílhegyeket, csattokat, sarkantyúkat, gombokat, törött lózablákat, kantárékeket, szegeket, karikákat s fekete finom fénymázas edényeket: Hamu különben annyi találtatik e halmokban, hogy azzal kocsikat, szénnel pedig kosarakat lehet megrakni: miből következtető, hogy 126 ily halom alatt mily számtalan elégett holttetem rejlik s így ez könnyen lehet az ott elesett s pogány szokásként (innen a közmondás is: se híre, se hamva) elégetett 125 ezer hunnak sírhelye. Hogy e vérengző ütközetnek csakugyan itt kelle történni, bizonyítja az, hogy őseink, régi szokás szerint, halottaikat a harc színhelyén temették el, pedig sem Tétényben, mely a Potentia melletti ütközetnek tán kezdőpontja, – sem Ercsiben mely oldaltámadási pontja lehetett. Nem találtatnak ily halmok.

Tárnokvölgye tudvalevőleg azon hely, hol Attila hun király sírját rejtik, e halmok is a Tárnokvölgyében emelkednek s igen hihető, hogy a hunok királyukat szintén e helyre temették el. Megerősíti ezt a százados hagyomány, mely a százhalom (Batta) mellett emelkedő hunhalmok kezdőpontját, a Duna fölött emelkedő hegymagaslaton is Attila várának nevezi s azon további igen fontos körülmény, hogy az Attila-heggyel valaha egybefüggő, most azonban a Duna vize által annyi századokon át elmosott földrészeken több Attila képmását s feliratát találtattak.

Befejező közlemény

Érd magaslatáról húzódnak a hunhalmok Batta felé, mely azelőtt Százhalomnak neveztetett. A görögkeleti plébánia hivatalos könyveinek pecsétnyomataiból láthatni, hogy 1779 évig Százhalomnak hívatott: ”Sigillim loci Százhalom” 1790-ben ily feliratot viselt? „Sigillum loci Százhalom Batta”, s 1799-ben a Százhalom név egészen elhagyatván e föliratot nyerte: „Sigillum pagi Batta”.

E helyen feküdt a régi római város: Poten­tiana, ennek határában fekszik a még jelenleg is épségben fennálló ezredéves római, háromoszlopú híd s ide vezetett a még most is használt római országút.

Fent nevezett érdemes régészünk, Keres­kényi Gyula érdi plébános úr, „Érd és Batta” című történelmi vázlatában az itt csak röviden említett tényeket s adatokat úgy régi krónikásaink, mint pedig külföldi írók nyomán is a tudomány fegyverével igazolta be. 1872. évi október havában nem messze az ezredes római hídtól ásatásokat eszközöltetvén, tíz napi nehéz munka után csakugyan két római épületre akadt. Az épületeken római feliratú téglákat, többi között egy „Leg. II. ital” azaz „ legio secunda italica” feliratot találtak, milyen a tudós régész dr. Rómer Flóris állítása szerint, eddigelé még Pannóniában fel nem fedeztetett.

Az épületben Antoninus Pius Valentinian, Marcus Aurélius, Cassius és Trajánus pénzei, üvegedények, csontfűző tűk, mik szarvas csont darabok s egy holttetem arccal kelet felé fordítva stb. találtattak. E két római épület mellett még több is kijelöltetvén, reméljük, hogy ez idén e helyeket meglátogató congressus alkalmából még több ily érdekes leletek is napvilágot látandanak.

A Duna melletti sáncok mellett, melyek 1809-ig még régi minőségükben álltak fenn, két ölnyi mélységben Maximián császár nevét viselő kőre akadtak egy nagyobb városnak ittfekvéséről tanuskodik a talált sírkövek sokasága, az e helyen talált római érmek, s földeken szántás alkalmával lelt számos épületfalak, urnák, kőragasz töredékek, Érdy János által e helyen talált római Antoninus Pius nevét viselő kő stb.

Batta (Százhalom) elnevezés némelyek szerint az itt történt hun csatáról veszi: mert Bata-Pata – csata „scythice Pata, quod interficere”, innen patalia annyi, mint a francia bataille s az olasz bataglia: mások szerint e szerb szóból Batal, mi annyit tesz, mint „ elhagyott, elpusztult” mert a feledésbe ment Százhalomról mondták: „za batalizole” s a Batal szóból az „l” elhagyása által lett Bata. Két t-vel azért íratik, hogy Báta községtől megkülönböztessék.

De nemcsak az őskori római és hun, hanem a közép- és újkori magyar történelemben is nyomára akadunk Battának és Érdnek. A vegyesházból származó királyok korában, 1318-ban Róbert Károly király Érdet Tisza tárnokmesternek ajándékozá. Mátyás is az igazságos az Érdhez negyedórára fekvő kutyavárban – jelenlegi főerdészi lak – itt tartván vadászebeit, többször megfordult. Az épület mellett egy nagy tó volt kerítéssel körülvéve, mely kerítés romjai ma is láthatók. 1500-ban a Sárkány család birtokába került: ezek egyik sarjánál Sárkány Ambrusnál időzött II. Lajos magyar király a mohácsi vész előtt: ide követte Báthory István nádor, az esztergomi érsek, több főúr és püspök. Néhány nap múlva Érdtől Ercsibe vette útját s a város fölött emelkedő két hegy közt elvonuló római úton lova, néhány lépésre a kastélytól, élettelenül összerogyott: rosszat jósoltak e körülményből a körülállók, s a rossz csakhamar bekövetkezett a szerencsétlen mohácsi vészben.

A mohácsi vész után török uralom alá jutott Érd s mivel a török katonaság egyik bégje itt ütött fel tanyáját, Hamzsabégnek, németesen Hamzelpeknek neveztetett, mely nevét mai napig is megtartá. Hamzsabég és Szapáry esetét ismeri mindenki, de kevesen tudják, hogy színhelye ily közel szomszédságában fekszik. A tömlöc, most pince, melyben Szapáry Péter fogva tartatott, mai nap is megvan még, úgyszintén azon hely is, hol az elrablott nők fogva tartatának. Oly tágasak a kastély alatt messze elnyúló eme pincék, hogy az ember bennök könnyen eltévedhet.

1684-ben ismét fényes győzelem színhelye volt Érd, Károly lotharingiai herceg, 1000 gyalog és 1500 lovassal megtámadta a seraskier vezérlete alatt a törököknek Érden tartózkodó 6 ezer lovas és 14 ezer gyalogból álló seregét. 1849-ben a Budapest felé vonuló magyar hadsereg utócsapata fentartá két órai heves harcban az utána nyomuló császári hadsereget. Néhány száz ember esett el mindkét részről, kik a Pelikán fogadó, most tisztilak szomszédságában fekvő protestans temetőben vannak eltemetve.

Érd felejthetetlen emlékű ura, báró Sina Simon hazafias törekvése folytán, ki a 14. század vége felé – Bajazet szultán dulása alatt – Görög-, Bolgár- és Ráczországból ide letelepedett illyr-ajku népesség magyarosodása érdekében oly buzgalmat fejtett ki s annyi áldozatokat hozott, a magyar nyelvben legjobb előmenetelt tanusító tanoncok között Érden 210, Ercsiben 300, Tárnokon 105, Diósdon 68 frtot osztottak ki érzületére nézve most is magyar illyr nép kevés idő lefolyta alatt nyelvére nézve is magyarrá váland. ( illyr = illír, Az ókorban és középkor elején a Balkán félsziget nyugati részén lakó népcsorortok, akik hazájukból elszármazva, így nevezték önmagukat.)

Érdekes ünnep- és vásárnapokon az illyr asszonynépet, főleg a leányokat, kik befonatlan, leeresztett hajat viselnek, végén szalaggal összekötve, templomba menet látni: nyakukon keleti szokás szerint ezüst és aranypénzekkel, a férjezettek fejükön arany és ezüst tűkkel, selyem szoknyával, selyemszövetű vörös vagy kék harisnyával sárga vagy vörös lábbelijökben.

A templom előtt állván, egy esküvőnek voltam tanuja. Vígan pajzánkodva közeledett a nép nemzeti zenéje a tambura és duda kíséretében: feltűnt előttem, hogy a menyasszony, fiatal, csinos lány, mindenkivel csókolódik: tudakozásomra megtudtam azután, hogy illyr szokás szerint a menyasszony esküvő naptól 8 napig a menő s jövő vendégeket a béke csókjával illeti, s mindazokhoz, kik esküvőjén jelen vannak, keleti szokás szerint eljár, lábaikat s arcukat vagy homlokukat csókkal illeti. Vallási szokásaikat különben elannyira híven őrzik, hogy például karácsonykor Krisztus születése napjától új évig, földreszórt szalmán fekszik apraja, nagyja (ugy a sokáczok, mint a bunyeváczok és a görögkeletiek) az istállóban született s jászolba helyezett kisded Jézuska tiszteletére.

Az őstörténelmi congressus alkalmából Érd és Batta környékén eszközlendő ásatásokról közelebb.

Az őstörténelmi congressus

Ma, f. hó 4-én d.e. 10 órakor nagy ünnepélyességgel megnyittatott a m.n. muzeum nagytermében. Jóval a megnyitási idő előtt egész mozgalom keletkezett a muzeum környékén, a folyosókon pedig számos külföldi vendég volt látható, kik az egyes kiállításra szánt gyűjteményeket rendezgették. A muzeum főlépcső bejárata díszben állott, s a congressus tagjai egyszerű fekete öltönyben haladtak fel. A bejáratnál Pulszky Polyxena úrnő a tagsági jelvényt (nemzeti színű szalagból készített csokor) osztogatott. A nagyterem a szó szoros értelmében megtelt s feltűnt, hogy az egyházi férfiak mily számosan jelentek meg a congressusra. Ott voltak Haynald Lajos, Ipolyi Arnold, besztercebányai püspök, Sárkány Miklós bakonybéli apát, Göndöcs Benedek, Ebenchöh Ferenc kanonok, Fraknói Vilmos, Lipp Alajos premontrei tanár stb.

A királyi páholyban József főherceg és idősb Kóburg Ágost herceg foglaltak helyet. Tíz órakor belépett Pulszky Ferencz dísz magyar öltözetben s az elnöki székre lépett: jobbról mellette ült Trefort Ágoston egyszerű fekete öltönyben, balról pedig Rómer Flóris jános-i apát fekete talárban, s apáti jelvényeivel.

Trefort Ágoston a kormány nevében, a következő, francia nyelven elmondott beszéddel nyitotta meg az ülést. „Midőn ezelőtt két évvel a Stockholmban tartott őstörténelmi és embertani congressus ezen ülésszakára Magyarország fővárosát tűzte ki gyűlhelyül, a magyar kormány örömmel üdvözölte ezen eszmét, melynek megvalósulása most kedves alkalmul szolgál részére, hogy az őstörténelmi és embertani nemzetközi congressus tagjait ez ország fővárosában üdvözölhesse. Legyenek tehát önök üdvözölve a kormány nevében, mely szép sikert kíván az önök munkálkodásának!”

A miniszter szavait élénk tetszés-zajjal fogadták s aztán Polszky Ferencz elmondta a megnyitó beszédet. Beszédében kiemelte, hogy Magyarország, tekintve a külföld által felmutatott vívmányokat a régészeti és őstörténelmi tudomány terén, a maga részéről szintén hozzá kívánt járulni azon adatok felkutatásához, melyek az emberiség művelődés történetére nézve oly nagy hatással vannak.

Beszéde további folyamában kiemelte azon, a m.n. muzeumban összehalmozott tárgyakat, melyek legnagyobb része még ismeretlen a tudományos világ előtt, s megfejtésre vár. Kiemeli lengyel és stájer szomszédaink készségét és buzgalmát úgy a részvétet, mint a beküldött tárgyakat illetőleg, mellyel a kiállítás teljessétételét mozdították elő. Lesmesürier Indiából érdekes történelmi leletet küldött., Balaghatból, melynek bejelentésével a beszéd véget ért. Utána Rómer Flóris szintén francia nyelven mondott beszédet. Vázolta a praehistoricus tudomány jelen állását hazánkban, melyet nagy tetszéssel fogadtak. Végül a választás a következő eredménnyel ejtetett meg:

Megválaszttattak alelnökökké: Bertrand és Broca Francziaországból;Dupont Belgiumból, Conestable Olaszországból, Evans és Franks Angliából; Hildebrand Dániából, Ipolyi, Lepkovszky Magyarországból, Pigorini Olaszországból, Virchow Németországból, és Wurmbrand Ausztriából. Főtitkárrá: Rómer Flóris. Titkárokká: Belucci, Cazalis de Fondouce Chantre, Hampel;-segéd titkárokká; de Baye és Isot.

Észrevételek az érd-battai cikkre

Hogy az Érd és Batta melletti Százhalom nevű 126 régi sírhalomban, a romaiak és hunok közt Kr. u. 385 év táján történt csatában elesett 125.000 hunok lennének eltemetve, korábbi hegedűs mondák után, elsősorban Kézai Simon mester, ki „a magyarok viselt dolgairól” compilált két könyvét 1280-90 közt írta, hagyta emlékezetben. Az állítást ismételte a hazai s külföldi krónikások serege; újabban megerősíték néhai jeles régészünk: Érdi Luczenbacher János, ki 1847-ben, és Kereskényi Gyula Érdi plébános, kik a sírhalmok közöl néhányat felásattak, s leleteik eredményét közzétették. Kézai és követőinek ezen kiállítását három év előtt más lapokban megcáfoltam; most, midőn az őstörténelmi congressus tagjai e sírhalmokat testületileg szemle alá akarják venni; illőnek, sőt szükségesnek látjuk ismételve indokolni; miért tagadjuk mi Kézai amaz állítását.

Kézai, említett krónikájának különösen első könyvében, tömérdek historiai, chronologiai, ethno-geografiai képtelenséget összehord. Macrinus, Pamphilia, Phrigia (Kis-Ázsiában) Pannonia, Macedonia s Dal­ma­tia kormányzója, Longobard nemzetiségű (holott ekkor még a balti tenger körül tanyáztak a longobardok) az aleman Detre olasz s german seregével egyesülten ütközött meg Patentia mellett a hunokkal. A rómaiak közül 210.000, a hunok közül 125.000 ember. Ez utóbbi számot a hagyomány alkalmasint azért tartja, mivel a százhalmi 125 vagy 126 halom mindegyikében 1000-1000 halottat vélt eltemettettnek. E halmok magassága egy öltől ötig, átmérője; tíz öltől harmincig változó. Tehát nem lehet mindegyikben egyformán ezer holttest eltemetve.

A lelt maradványokból az tűnik ki, hogy a halom fenekén lévő kőlapra fektetett fejedelni hulla mellett csak több-kevesb leölt nejei, szolgái, viselt fegyverei-tán lova, kutyája is hamuvá égettettek; az elhunyt hadnagy hamvainak végtisztességet adók pedig a cserépedényeket, melyekből bort ittak, s áldoztak a hamvakhoz szórták. Valószínű, hogy a rómaiak és a hunok közt e tájon döntő csata vívatott, mire a gall battra bataille-ből származhatott Bata helynév is, vonatkozni látszik, de a leletekből s a halmok nem egyenlő nagyságából az is valószínű, sőt világos, hogy e halmok nem egy csatában elesettek s egyszerre eltemetettek sírja, hanem az e vidéken lakott valamely barbár nép, talán a Pannoniában harmadfélszáz évig lakott avarok vagy várkunok fő s kisebb rangú csákányai, hadnagyai egyik temetője, nekropolisa volt, kiknek első védműve épen itt, Százhalom közelében létezik. Mert Fehérmegye alföldén nem csak itt Érd s Battán, de Czikolán, Pátkán és Alsó Szentivánon is vannak a százhalmiakkal egykorú, százat haladó hasonló halmok; hogy a szilasi tíz, csurgói hét, sukorói öt s a többi elszórt egyes, kettős, hármas halmot ne említsem.

Kézai szerint a hunok vezére; Béla, Keve, Kadocsa; Csele fiai, a Szemjén nemzetségből; Etele, Réva, Buda; Bendegúz fiai az Érd nemzetségből; főbíró Kadar, a Torda nemzetségből. Egykorú görög írók szerint a hunok első vezére; Balambér, s unokájának Mundzuknak fia volt Attila vagy Etele. Kézai vezér- s nemzetségnevei Fehérmegyében s a közel s távol vidéki helynevekben élnek. Jelesen fehérmegyei helynevek; Keve-aszó – Keve-völgye – ma Kajászó-sz.Péter, Kézai szerint Keveháza, a tárnok völgyben elesett Kevéről; Csala (Csele) ma puszta, Fehérvár mellett; Érd, Torda. Távolabbi helynevek; Béla, Semjén, Réva, Buda, Kadar-kut, Atala (Etele). A negyedik század végén és az ötödiknek az első felében 60-70 évig itten – a közép Duna s Tisza mellékén sátorozott hunok, a bekövetkezett egymát űző-hajtó népek vándorlásaiban is fönmaradhatott helyneveket magok után nem hagytak. Eme szóhagyományok s helynevek valószinüleg az első Árpádok alatt Fehérvár vidékére telepített hontorszéki hunbesenyőkre, Székesfehérvár lelkes katonáira, illetőleg csak hadnagyaikra vonatkoznak. Attila, a hunok hatalmas királya, egykorú irók szerint Kr. u. 353-ban halt meg. Kézai ellenben, ki ezután több századdal élt és írt, azt meséli, hogy a magyaroknak a hunok utáni bejövetele Attila után tíz évvel872-ben történt.

Mivel hogy Kézai nyomán újabban Érdi, Gyárfás, Kereskényi stb. az érdbattai Százhalmot, melyhez számra hasonlók vannak a vidéken, mint mondók Pátkán, Czikolán, és Alsószentivánon, a rómaiakkal vívott csatában elesett hunok sírhalmainak tartják; e tév állítást a föntebbiekkel igyekeztünk megcáfolni.

Hőke Lajos

Az őstörténeti congressus kirándulásai

Érd és Batta

Múlt pénteken nem nagy, de válogatott közönség gyűlt össze az Érdre induló külön gőzhajón; csekélynek mondjuk, összehasonlítva azt a múlt szerdán Hatvanra ment külön vonat közönségével. A kies érdi szigetnél tarack-lövések közepette Fehérmegye fényes küldöttsége, élén Szögyényi főispán úrral, fogadta a vendégeket, kiknek nevében Rómer Flóris mondott köszönetet a fényes fogadtatásért. E küldöttséggel indult a vendégsereg az érdi szőlő dombok között a 126. hun-halom felé, melynek hárma keresztül volt metszve. S csakugyan, nem is volt eredménytelen a kutatás. Az első halom talapzatában, délről éjszaknak nyúló, egymástól körülbelöl 2-3- lábnyira fekvő, már korhadt fagerenda közötti üres térben feküdt néhány cserépedény, körülötte pedig elégetett bronzdarabok, egy pár rézdarab, egy vasvéső, két különféle alakú dísz – tán fülfüggő – s egy bronz gyűrű. A másik halomban, mely szintén keresztül van metszve, pár cserépfazekat, egy vaskatlant, vaskést, gyűrűt stb. A dombokon, melynek a tudós Schaaffhausen tanár állítása szerint a Dániában találtakhoz igen hasonlók, lobogó lengett a szélben. Felmászva a dombok legmagasabbikára, szép látványt nyújtott a szőlők között jobbra-balra emelkedő halmok a nyüzsgő tarka nép, az alantról felhangzó, egy-egy kiáltás; a tudósok, jobbra-balra elszórtan, a mint kiki kedvenc foglalatossága után járt; ez bogarász, az fűvész, ama harmadik geolog, ama negyedik a tájat vázolja, ennek megint a nép viselete tetszik meg annyira, hogy a naplójában megörökíteni el nem mulasztja. Különösen a bogarász a tudósok typikus alakjai egyike; fehér lepke-fogóval, a mint lesi a bogarakat, a lepkéket s örvend, ha egyet hálójába keríteni sikerült. Ott a nők ízlelik meg a szőlő termését, itt pedig az egyenruhás megyei hajdúk kölcsönöznek egy kis harcias színezetet a különben oly békés képnek s mindezeket méltó keretbe foglalja az alant hullámzó vén Duna. Ugyanazon úton, melyen jövénk, visszatérünk ismét a kikötőhöz, hol az ottani illyr lakosságot, a sokácokat, összegyűlve láttuk. S élükön íme ki állt? A vándorjogász! Az illyrekről szólván, ethnografiai szempontból nem lesz érdektelen azok szokásairól, azok népéletéről egy némelyeket megemlíteni.

Tudjuk, hogy a legnagyobb ünnepe majd valamennyi népnek a szép karácsony, s hogy majd mindannyi, mint örömünnepet, főleg mint a gyermekek ünnepét üli meg. A karácsonyfa szép szokása, mint az Németországban s legtöbb helyütt nálunk is dívik, itt ismeretlen. Azon öröm azonban, melyet a felnőttekben is kelt könnyen megmagyarázható akkor, ha tudjuk, hogy ezt szigorúan betartandó hat heti böjt előzi meg, mely számos nélkülözést ró a hívőkre. A böjt első hete az úgynevezett „bela” vagy „sirna nedela”, a fehér vagy sajt hét, mivel e héten még meg van engedve a sajt, vaj, tej, tojás, hal s a kaviár elköltése. Ezen „ bela nedela”-t megelőző estén nagy vendégség tartatik, az úgynevezett „ poklada”, melyen húst pecsenyét, kolbászt kőtenek el, erőt szerzendők a nagy böjtölésre, de a bor, pálinka, kártya, lány és tánc itt sem hiányzik, mely utóbbit a „tambura” „tamborica” kiséri s mely gitárhoz hasonló hangszert megérkeztünkkor mi is hallottunk. A második hét „veliki post” nagy böjt, melyen csak zöldség járja s melyen derekasan előkészülnek, az annyi sanyargatás után várva-várt „ badni dan” napjára, a karácsony estjét megelőző napra, melyen van nagy dinom-dánom s mely napon egy házban sem hiányzik a disznótor.

De mihelyt jő a szent est s az első csillag feltűnik az égen, szent áhítattal szalmát hintenek el a szobában , a gyermekek arra fekszenek s a fehér terítővel befedett asztalra is szalmát vetnek, emlékül az istállónak, amelyben a kisded Jézuska született. Ezután következik az estebéd; gyér szegényes ételek; paszuly olajjal, mákos vagy diós csipetke; az asztal közepén pedig egy gömbölyű tészta, liszt, só, víz, és olajból kisütve, melyből különféle alakok, a kis Jézuskát, szent Józsefet, báránykákat stb. ábrázoló alakok készíttetnek; leggyakoribb a szent Nikolas, ki ott nagy tisztelet tárgya. Ez asztalt 8 napig érintetlenül hagyják s csakis újévkor költik el a rajta lévő étkeket; a tészta felét annyi részre osztják, a mennyi tagja van a családnak. A házi úr kezébe fogja az egyik darabot, ketté töri s a két darabot, miután megcsókolták egymást s egymásnak nyakába borultak, egymásnak nyújtják a szülők, mely példát azután a gyermekek is követik. E szent éjen át egy hosszú darab fa bamyak, ég a kályhában, nehogy az újonnan született Jézuska valahogy megfázzék. Az éjféli mise alatt a templomban diókkal dobáltak, a karzaton madarak füttyét utánozzák, különösen pedig a kakuk hangját hallják. A bethlehemes gyerekek szokását mindenki ismeri, de nem tán azt, hogy a karácsonyi ünnepek alatt a templomban is ily víg danát énekeltek:

Majd hozok néked mézes kalácskát,
Majd főzök néked édes kásácskát
Kis Jézuskám!

Nevető jókedvben szálltunk ismét hajóra, azt hívén, hogy már mindnyájan összegyűltek; pedig még korántsem voltak együtt a tudósok, kik erre-amarra tévedtek, kedvenc tudományuk utján járva. Végre együtt valának mind, kikéve azokat, kik az érdi lelhelyekről kocsin mentek a battai ősgátonyok árnyába. Az idegen tudósokon kívül, kiket elősorolnunk nehéz feladat volna, csak a hölgyeket kívánom megemlíteni, kik közül bájra nézve kitűntek a két Evans-nővérek, az Overbeck kisasszony s Montelius, a svéd régészeti múzeum másodőrének neje a még mások, kiket mind a Pulszky kisasszony éltető jó kedve tartott együtt.

A magyar régészeti tudomány majd nemteljes számú coriphaeusain kívül jelen volt Szende honv. miniszter és Zichy gróf. De íme, az ég elrontani készült legszebb reményeinket, mert megnyílván csatornái, iszonyú szélvész és vihar, villám és mennydörgés előbb a középfedélzetre, majd a hajó termébe kergeté az egész népet. Mintha a természet szemeink elől akarta volna elrejteni, Batta érdekes régiségeit, tombolni meg sem szűnt délutáni 3 óráig, s még addig is leszakítván az összekötő hidat, lehetlenné tevé az összeköttetést a partokon összesereglett néppel s a díszruhában megjelent sinai uradalom tisztjeivel, kik a vendégkoszorút a boldogult báró meghagyása s rendelete szerint fogadni s megvendégelni jöttek. Pedig kér volt , hogy a vendégek már csak a romokból, melyeket az eső meghagyott, győződhetnek meg a fogadtatás azon pompájáról s a fényről, mellyel itt fogadnók valának. A battai ősgátonyok mellett rendezett parlagi ebédre, gulyáshús, és halászlére kellett volna ide gyűlnünk, így az előkészített 30 mázsa gulyáshúst s halászlét, s a többi ételeket, melyek kívűl voltak programon s melyek közt az idegenekre nézve a nyárson sült hal volt nevezetes, katlanokban a hajóra vitték; ott költetett el az ebéd s csak a vihar megszűntével, a hajó-kapitánynak dicsérendő erénye folytán, mellyel összes legénységét a legnagyobb zivatarban a híd helyreállítására kirendelé, látogatott ki a vendégsereg a partokra, kivéve egyes igazi, a legnagyobb zápor s bokáig érő sár daczára is esernyővel felfegyverezett a Dunába esés veszélyét kockáztató tudósokat, kik a parton fekvő s a hajóról is látható római fürdő maradványait közelebbről is azonnal meg nem szemlélni kötelesség mulasztásnak tekintették volna.

De végre megszűnt dörögni az ég, a nap ismét bátorítólag mosolygott a széttépett fellegek közöl, rásugárzott a pusztulás helyére, melyet az idegen most megszemlélni jövének. A gallyakkal fedett hosszú tornácok egyikében fabódé állott, abban az egyes érdekes, részint battai római, részint a szemközt levő Tökölön lelt barbárkori régiségek, leletek, kitűnt egy , a Duna fenekéről kihalászott és a spártai rövid kardokra emlékeztető vaskard, melynek markolatán odatapadt csigák, kagylók, s kovadarabok díszlettek. Több érdekes alakú cserépedény s az arany, ezüst s rézpénzeknek is szép gyűjteménye. A családi érmek, melyek vidékünkön vajmi ritkák, száma 34. A császársági pénzek Septimustól végig vannak képviselve, aranyérem 3, ezüst 111, bronz 357,; összesen 505 darab. Árpádkori érmek 97, vegyes korszakbeli királyoké 58, a habsburgi ház magyar pénzei teljes számmal. Összesen van érem 1033. darab.

A tárgyak jegyzéke szintén annyira érdekes, hogy azok főbbjeit megemlíteni kötelességemnek tartom. Bronztárgyak két római karperec díszes művészi munka, jól conserválva, kettő fülbevaló, hét fibula,* egyik ezüst, 2 hajtű gombbal ellátva, 2 sodrony melldísszel, 1 római kulcs, 1 csengettyű, 1 ezüst gyűrű, 1 serpentin kőbalta (Tököléről) 2 parittyakő, 3 orsó, 1 jókora nagyságú urna stb. a középkorból kevés, de érdekes tárgy. Nevezetesek Aldegardtól a fametszetek 1554-ből ; egy homokóra, elefántcsont-kép, Krisztus feltámadását ábrázolva. Érdekes fazék iparunkra nézve egy 1689-ből származó kék mázos s fehér virágokkal díszített cserépkorsó, egy éteszköz a török időkből s egy díszes födeles porcellán kancsó.(*Fibula= ékszerszerűen díszített csat, tű, kapocs.) Ez érdekes s dicséretre ugyancsak nem szoruló gyűjtemény Kuliffay Adolf számtartó úr tulajdona, ki a magyar vendégszeretet annyira vivé, hogy több értékes tárgyat külföldieknek is ajándékozott, hadd ismerje meg a külföldi, hogy a komoly tudományokkal a magyar is foglalkozik.

Mellőzöm a mondott toasztok hosszú sorát; azok részint benn a hajóban, részint künn a parlagi sátrak alatt mondatván el, valamennyinek fültanuja nem is lehettem. Csak azt tartom még kötelességemnek elmesélni, hogy a cigányok itt is a lelkesítöleg húzták, az idegenek a csárdást itt is járták az odavaló parasztnép pedig a francia négyes kecses mozdulataival is megismerkedhetett, szemtanujává lévén annak. – Kötelességem még elmondani, hogy a bucsuzás alkalmával Krieger úrnak, a Sina-jószág igazgatójának a távol levő elnök helyett a külföldiek megbízásából Rómer Flóris tudósunk mondott megható köszönetet a fogadtatásért, mely, ha az égnek ura másként nem határozza, az eddigiek közül legfényesebbnek mutatkozott volna, majd pedig köznéphez fordulván, annak is köszönetet mondott érte, hogy az ásatásoknál közbenjártak, a leleteket, ha ilyenekre akadnak, előljáróiknak kézbesítik s elmondván nekik, mily hasznos a régészet, serkenté őket, hogy e tudomány-ág mívelésére, a haza virágzására ezentúl is ily szorgalom s buzgalommal működjenek.

Wachtel Károly

A hatvani és százhalmi leletekből
(Képeinkhez)

Az őslénytani és őstörténeti congressus véget ért, elszéledtek a tudósok, a műkedvelők a világ minden része felé; az elannyira látogatott termek üreseknek, kihaltaknak látszanak, nem hangzanak vissza az érdekes vitákról, melyek bennök folytak. De eleget tettek a célnak, eleget minden tekintetben, Fényes eredmény koronázza a fáradalmat, az ernyedetlen buzgalmat, melyet a cogressus érdemes tagjai, különösen annak ez idei elnöke: Pulszky Ferencz s titkárja: Rómer Flóris kifejtettek, hogy a fővárosunkban összegyűlt idegenek az ittlétet minél kevesbé, minél tanulságosabbá tegyék. De fényesnek kell mondanunk az eredményt a leletek tekintetéből annál is inkább, mert nem szorítkozik – mint a statistica avagy más tudományág – csak beavatottak körére , hanem a köznépnél is érdeket keltvén arra buzdítólag, serkentőleg hatott. S ha egyebet sem ért volna ennél minthogy a kíváncsiságot, a tudvágyat felébreszté, már ez is örvendetes eredménynek mondható.

A hatvani ásatások színhelyén, hol, mint egyáltalán majdnem valamennyi magyarországi lelhelyen kő- és bronzkorszakú tárgyak találtattak szépsége által kitűnt két cserép urna s egy tál, továbbá a Schaaffhausen tanár s orvosügyi tanácsos úr által nem is a kijelölt helyen, hanem a gyalogút mentében, az agyagfalban talált urna, mely képünkön, félig még falban elrejtve, látható- s végre a vasfogantyúval ellátott, szintén itt talált mamutcsont.

Különösen érdekesek, mind regényes fekvésük, mind pedig a leletek folytán, eltekintve a történelmi hagyományról, mely hozzájuk fűződik a battai hunhalmi nagy temetőn emelkedő sírok. Nem számosak ugyan a tárgyak, melyek bennök találtattak, de szépségök s különlegességöknél fogva annál meglepőbbek. Keresztben metszettek át halmokat s tartalmukat, mint annyi évezredeken át rejtettek el az emberi vizsga szemei elől, immár kitárulni kényteleníttetének. Kötelességünknek tartók ezeknek mis egy részét rajzban olvasóinknak bemutatni.

A rajzokat lapunk munkatársa Wachter Károly vette fel a helyszínén.