Más szemmel: Az aradi vértanúk, Görgei Artúr tábornok fegyverletétele

Részlet Mitták Ferenc könyvéből

1849. október 6.

1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 13 katonai parancsnokát, 12 tábornokot és 1 ezredest. Sortűz oltotta ki az életét Kiss Ernő altábornagynak, Dessewffy Arisztid tábornoknak, Schweidel József tábornoknak és Lázár Vilmos ezredesnek; kötél által végezték ki Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, ­Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly tábornokokat. Ezen a napon végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajos volt magyar miniszterelnököt és Fekete Imre gerillaszázadost.

A mártírhalált szenvedettek bátran fogadták a halált, biztosak voltak abban, hogy jó ügyért – a magyar nép szabadságáért – halnak meg. Tetteikkel és halálukkal örökre beírták nevüket a magyar történelem lapjaira.

a.) Batthyány a kivégzése előtti éjszakán a börtönébe becsempészett tőrrel megkísérelte elvágni nyaki ütőereit, hogy a gyalázatos haláltól, az akasztástól megmeneküljön. Tettét felfedezték, s az osztrák katonaorvosok megmentették az életét, hogy ha felakasztani nem is, legalább agyonlőni lehessen. „Éljen a haza!” – kiáltotta Batthyány, s maga vezényelt sortüzet a kivégzőosztagnak.

Nézzük gróf Batthyány Lajos életútját!

Batthyány Lajos, az első magyar felelős miniszterelnök 1807. február 11-én született Pozsonyban, főnemesi (grófi) családból. Jogot tanult, majd európai körutazást tett. Az 1830-as évek elejétől önállóan gazdálkodott, s a nehézségek hatására Széchenyi és a reformok híve lett. Részt vett a reformországgyűléseken. Az 1832–1836. évi országgyűlésen a főrendi ellenzék jelentős személyisége; 1839–40-ben és 1843–44-ben az országgyűlési ellenzék egyik vezéregyénisége, 1845-től az ellenzék központi választmányának elnöke. 1847-ben az Ellenzéki Párt elnöke lett, s tevékenyen részt vett az ellenzéki Nyilatkozat megfogalmazásában. 1847-ben segítette Kossuth Lajos országgyűlési követté választását Pest vármegyében. Az 1847–1848-as országgyűlés reformköveteléseit 1848. március 15-én a felsőház küldötteként (az alsóházé Kossuth volt) vitte Bécsbe. Március 17-én miniszterelnöki kinevezést kapott, a kormánya április 7-én nyert megerősítést és lépett hivatalba.

Batthyány és a kormány 1848. április 14-én Pestre költözött. Óriási feladatot kellett megoldania a kormánynak: Batthyány irányításával megszervezték a kormányhivatalok működését, átalakították a közigazgatást, és hozzáláttak a pénzügyek rendbetételéhez. Érvényt kellett szerezni a polgári átalakulást biztosító törvényeknek, le kellett bonyolítani 1848 júniusában az első népképviseleti választásokat. Felállították a nemzetőrséget és 10 honvédzászlóaljat, új és önálló pénzt bocsátottak ki (Kossuth bankó). Jellasics horvát bán támadásának napján, szeptember 11-én a kormányának tagjaival együtt lemondott, de ismét ő kapott megbízást a kormányalakításra. Mindent elkövetett, hogy a fegyveres konfliktust elkerülje, de sikertelenül. A pákozdi katonai táborból Bécsbe utazott, miután nem tudott Jellasics és a magyar sereg között egyeztetni.

1848. október 2-án végleg lemondott a miniszterelnöki megbízásáról. 1849. január 8-án Windisch-Grätz Pesten letartóztatta. Ügyét sokáig vizsgálták, mindenképpen főbenjáró bűnökben akarták elítélni. fogolyként hurcolták a birodalom területén. Felségárulásért halálra ítélték, de a hadbíróság egy kegyelmi kérvényt is elfogadott. Az ügy Haynau kezébe került, ezért Pestre szállították. Haynau a kegyelmi kérvényt elutasította, s Batthyány Lajost 1849. október 6-án a pesti Újépületben kivégezték. Ünnepélyesen 1870-ben temették el, halála helyén áll Budapesten a Batthyány-Örökmécses.

b.) Aradon, ugyancsak 1849. október 6-án, a honvédsereg 13 vezetőjét végezték ki, négynek kivégzőosztag sortüze, kilencnek pedig bakó általi akasztás vette el az életét. Mártíromságuk példa minden magyar előtt, lássuk hát hősi életük állomásait!

1.) Aulich Lajos (Pozsony, 1793 aug. 25. – Arad, 1849. okt. 6.)
Vagyontalan német polgári család leszármazottja. 1812-től hivatásos katona. 1848 áprilisától honvéd alezredes, zászlóaljparancsnok. Júliustól részt vett és kitűnt a délvidéki harcokban. Október 24-től honvéd ezredes, a 2. gyalogosezred parancsnoka. Decembertől hadosztályparancsnok a fel-dunai hadtestben. 1849. február 25-étől tábornok, a II. hadtest parancsnoka, az isaszegi győzelem egyik hőse. Részt vett Buda visszavételében. Május végétől betegsége miatt szolgálaton kívül volt, július 14-étől a szabadságharc utolsó hadügyminisztere. Világosnál esett fogságba. Aradon kötél általi halálra ítélték, és kivégezték.

2.) Damjanich János (Staža, 1804. dec. 8. – Arad, 1849. okt. 6.)
Az osztrák császári seregben szolgált, és 1848 nyarán őrnagyi rangban került a magyar honvédsereghez. A lázadó szerbek ellen a Délvidéken sorra aratta a győzelmeket, amelyekért előléptették: októberben alezredes, novemberben ezredes, decemberben tábornok és a bánáti hadtest parancsnoka lett. Damjanich 1849. március 5-én a híres „vörössipkások” élén győzött a szolnoki csatában. A dicsőséges tavaszi hadjáratot a III. hadtest parancsnokaként küzdötte végig, többször kitűntette magát. 1849. április 28-án hadügyminiszternek nevezték ki, de Pestre indulva a lovai megbokrosodtak, és ő a kocsijából leugorva a lábát törte. Így hivatalát nem foglalhatta el, sőt a későbbi harcokban sem tudott részt venni. 1849. július végén törött lábbal és mankóval átvette az aradi vár parancsnokságát. A világosi fegyverletétel (aug. 13.) után, augusztus 17-én átadta a várat az orosz cári csapatoknak. Az osztrákok 1849. október 6-án Aradon kivégezték.

3.) Dessewffy Arisztid (Csákány, 1802. július 6. – Arad, 1849. okt. 6.)
Hivatásos katona, 1839-ben századosként nyugalmazták. 1848 szeptemberében nemzetőr őrnagy Sáros vármegyében. Decembertől honvédezredes, lovasdandár- majd hadosztályparancsnok. Harcolt az 1849. évi tavaszi hadjáratban, a váci csatában való hősiességéért 3. osztályú katonai érdemrenddel tüntették ki. Április 30-ától az I. hadtest lovasosztályának parancsnoka, június 2-ától tábornok, a IX. hadtest parancsnoka. Július elejétől a tiszai hadsereg, a hó végétől a Szeged környékén összpontosított magyar fősereg lovasságának főparancsnoka. Augusztus 19-én Karánsebesnél az osztrákok előtt letette a fegyvert. Aradon kötél általi halálra ítélték, de „kegyelemből” a kivégzőosztag golyói végeztek vele.

4.) Kiss Ernő (Temesvár, 1799. júl. 13. – Arad, 1849. okt. 6.)
Dúsgazdag családból származott, hivatásos katona volt. A császári hadseregben alezredes, 1848 nyarán állt át a magyarok oldalára. A 2. Hannover-huszárezred parancsnoka, eredményesen harcolt a szerbek ellen, a bánsági hadtest parancsnoka. Tábornok 1848. október 12-étől, altábornagy december 22-étől. 1849. januárjától országos főparancsnok. Többször volt ideiglenes hadügyminiszter. Világos után osztrák fogságba került. Aradon kivégzőosztag sortüze végzett vele.

5.) Knezich Károly (Veliki Groljevac, Horváto., 1808. – Arad, 1849. okt. 6.)
Horváth származású, 1848-ig a császári hadsereg tisztje. 1848 nyarától a Délvidéken harcolt, később Damjanich parancsnoksága alatt. Október végétől őrnagy és zászlóaljparancsnok, december 1-jétől a bácskai hadtestnél alezredes, 1849 márciusától ezredes és hadosztályparancsnok. Harcolt Szolnoknál, Tápióbicskénél, Vácnál, Nagysallónál. Damjanich balesete után a III. hadtest parancsnoka, május elejétől tábornok, részt vett Budavár visszavívásában. Július közepétől a felső-tiszai tartalék hadtest parancsnoka, seregével július végétől a fel-dunai hadtest kötelékében harcolt, Világosnál tette le a fegyvert, az osztrákok Aradon kivégezték.

6.) Láhner György (Necpál, 1795. okt. 22. – Arad, 1849. okt. 6.)
1848-ig a császári hadsereg tisztje, 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka, részt vett a délvidéki harcokban, októbertől alezredes és fegyvertári főfelügyelő Budán. 1848 novemberétől ezredes, a Hadügyminisztérium tüzérségi és felfegyverzési osztályának vezetője. 1849. februártól tábornok, ő irányította a szabadságharc hadiiparát, a honvédsereg felfegyverzését. A nagyváradi fegyvergyár vezetője. Világosnál esett fogságba, Aradon kötél általi halálra ítélték és kivégezték.

7.) Lázár Vilmos (Nagybecskerek, 1815. – Arad, 1849. okt. 6.)
Örmény eredetű családból származott. 1844-ig a császári hadseregben alhadnagy. 1848 októbertől a 39. honvédzászlóaljnál főhadnagy, novembertől az I. utászezred századosa. Jelentős szerepe volt az észak-magyarországi ütközetekben, részt vett az 1849. évi tavaszi hadjáratban. 1849. februártól utász őrnagy, áprilistól a IX. hadtestnél dandárnok, júniustól hadosztályparancsnok, július közepétől alezredes. Július végétől a IX. hadtest parancsnoka, ott harcolt az augusztus 9-i temesvári vesztes csatában. Augusztus 12-étől ezredes. Hadteste maradványaival augusztus 19-én Lugosnál tette le a fegyvert az osztrákok előtt. Aradon halálra ítélték, és kivégzőosztag sortüze oltotta ki az életét.

8.) Leiningen-Westerburg Károly (Ilbenstadt, Németo., 1819. ápr. 11. – Arad, 1949 okt. 6.)
Gróf, osztrák katonacsalád leszármazottja, aki házasság révén vált magyar honossá. Császári tiszt volt, 1848 nyarán belépett a magyar honvédseregbe. Damjanich parancsnoksága alatt részt vett a délvidéki harcokban. Októbertől a bánáti hadtestnél százados, decembertől őrnagy. 1849. január közepétől egy gyalogezred parancsnoka, februártól a III. hadtestnél alezredesként dandárparancsnok. Április elejétől ezredes. A tavaszi hadjáratban személyes bátorságával és hősiességével tűnt ki: ott volt Budavár visszavételénél, a 2. és a 3. osztályú katonai érdemrend kitüntetettje. Júniustól tábornok és a III. hadtest parancsnoka. Görgei alárendeltjeként Világosnál tette le a fegyvert. Aradon kötél általi halálra ítélték és kivégezték.

9.) Nagysándor József (Nagyvárad, 1804. okt. 17. – Arad, 1849. okt. 6.)
1819–1847 között császári tiszt, huszárkapitányként vonult nyugdíjba. 1848 nyarán a Pest megyei lovas nemzetőrség parancsnoka őrnagyi rangban. Ősszel Kiss Ernő, majd Damjanich János mellett harcolt a Délvidéken. November 1-jétől alezredes a 15. huszárezrednél. 1849. januárban ezredes, hadosztályparancsnok a III. hadtestnél. A március 5-ei szolnoki csatában kitűntette magát, ott harcolt a tavaszi hadjárat ütközeteiben, az április 10-ei váci csatában mutatott hősiességéért tábornokká léptették elő. Áprilistól a fel-dunai hadtest lovasságának parancsnoka, májustól az I. hadtestet vezényelte. Budavár bevételénél a csapatai élén az elsők között tört be a várba. Augusztus 2-án Debrecennél a délre vonuló Görgei-sereg utóvédeként csatát vállalt a sokszoros túlerejű oroszokkal, de vereséget szenvedett, ám egységével a fősereghez tudott csatlakozni. Világosnál tette le a fegyvert. Aradon kötél általi halálra ítélték és kivégezték.

10.) Pöltenberg Ernő (Bécs, 1814. – Arad, 1849. okt. 6.)
Osztrák-német származású, 1829-től szolgált a császári hadseregben. 1848 tavaszán kapitány a 4. huszárezrednél. 1848 nyarán ezredével áthelyezték Magyarországra, szeptemberben részt vett a Jellasics elleni harcokban, októberben ezredével csatlakozott a honvédsereghez. Novembertől őrnagy, decembertől alezredes és osztályparancsnok. Kitűntette magát a kápolnai (1849. február 26-27.) és az isaszegi (1849. április 6.) ütközetekben. 1849 április közepétől a VII. hadtest parancsnoka, ahol ezredes, majd június 7-étől tábornok. Világosnál tette le a fegyvert. Aradon kötél általi halálra ítélték és kivégezték.

11.) Schweidel József (Zombor, 1796. máj. 18. – Arad, 1849. okt. 6.)
1815-től szolgált a császári hadseregben. 1825-től tiszt, 1845-ben őrnagy a 4. Sándor-huszárezrednél, majd 1848 őszén annak parancsnoka. Részt vett a pákozdi (1848. szeptember 29.) és a schwechati (1848. október 30.) csatákban, amelyekben kitűnt bátorságával. Októbertől ezredes, november 1-jétől tábornok és hadosztályparancsnok a fel-dunai hadtestnél. Ott harcolt az 1849. évi tavaszi hadjáratban. Buda visszavétele után Pest hadparancsnoka, júliustól a kormány mindenkori székhelyének helyőrségparancsnoka. Világosnál tette le a fegyvert. Kivégzőosztag sortüze végzett vele Aradon.

12.) Török Ignác (Gödöllő, 1795. jún. 23. – Arad, 1849. okt. 6.)
A bécsi hadmérnöki akadémián végzett. 1816-tól a császári hadseregben szolgált. 1848. február 28-ától mérnökkari ezredes, a horvátországi Károlyváros erődítési igazgatója. Kérésére Komáromba helyezték, a vár őrségével együtt csatlakozott a honvédsereghez 1848 őszén. 1849. január 5-étől Komárom várának parancsnoka, január 28-ától tábornok. Áprilistól a magyar várak és erődök műszaki vezetője, júliustól a honvédség hadmérnöki karának főparancsnoka. Világosnál esett fogságba. Aradon kötél általi halálra ítélték és kivégezték.

13.) Vécsey Károly (Pest, 1807. – Arad, 1849. okt. 6.)
Főnemes, gróf. A császári hadseregben szolgált. 1848 tavaszán őrnagy a 2. Hannover-huszárezredben, nyártól részt vett a délvidéki harcokban. Október 12-étől honvéd ezredes, a szabadságharchoz csatlakozó 2. huszárezred parancsnoka és hadosztályparancsnok a bácskai hadtestben. December 12-étől tábornok, 1849. január közepétől hadtestparancsnok. 1849. március 5-én Damjanich hadosztályával együtt fényes győzelmet aratott Szolnoknál. Áprilistól az Aradot és Temesvárt ostromló V. hadtest parancsnoka. Június 27-én megadásra kényszerítette Arad várőrségét. A világosi fegyverletétel után augusztus 20-án Borosjenőnél feltétel nélkül kapitulált a cári csapatok előtt. Aradon kötél általi halálra ítélték és kivégezték.

Négy aradi vértanú golyó általi kivégzése (egykorú kőrajz)

c.) További megtorlások:

1849. október 6. után folytatódott a kíméletlen megtorlás: 1850 tavaszáig összesen mintegy 100 főt végeztek ki, a vezető katonák a politikusok mellett papokat, lelkészeket, gerillákat, fegyverrejtegetőket, a cs. kir. seregből megszökött és a honvédsereghez csatlakozó katonákat. Mintegy 1200 tisztet hosszabb-rövidebb várfogságra vagy kényszermunkára (sáncfogságra) ítéltek. A honvédsereg állományának kb. 25-30%-át – mintegy 40-50 ezer főt – besorozták a cs. kir. hadseregbe, s vitték évekre itáliai, csehországi és galíciai kaszárnyákba. A megtorlás tehát rettenetes volt, de a magyar nép az önkénnyel szemben passzív rezisztenciát (ellenállást) gyakorolt, és emlékezetében megtartotta a forradalom és szabadságharc hőseit.

d.) Görgei Artúr tábornok fegyverletétele:

1850. augusztus 11-én Kossuth Lajos kormányzóelnök és a Szemere-kormány lemondott, s Kossuth a legfőbb polgári és katonai hatalmat átadta Görgei Artúr tábornoknak, aki így teljes teljhatalmat (diktátori felhatalmazást) kapott. Görgei Artúr a további katonai ellenállást kilátástalannak tartotta, s megkezdte a fegyverletétel előkészítését az oroszok előtt, bízva azok lovagiasságában. Az oroszok csak feltétel nélküli fegyverletételt voltak hajlandók elfogadni. Görgei már korábban elhatározta, hogy véget vet a harcoknak, ezért elfogadta az oroszok ajánlatát. Görgei bízott benne, hogy a cár közben fog járni érdekükben Ferenc Józsefnél.

Világosi fegyverletétel (ismeretlen magyar festő, 19. század közepe)

1851. augusztus 13-án Arad megyében, a világosi vár alatti szőlősi mezőn került sor a 30 ezer fős fel-dunai hadsereg fegyverletételére. A honvédcsapatok délelőtt 10 és 11 óra között hagyták el a világosi tábort, hogy délután 3 órakor Rüdiger orosz altábornagy csapatai előtt kapituláljanak. Mire a magyar csapatok – sorrendben a III., VII. és végül az I. hadtest – a kijelölt helyre értek, már esteledett. A fegyverek letételére az esti szürkületben került sor. A legénység és a tisztikar mellett 11 tábornok tette le a fegyvert: Görgei Artúr, Kiss Ernő, Aulich Lajos, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Knezich Károly, Török Ignác, Lenkey János, Schweidel József, Lahner György.
Ezt követően augusztus végéig – Pétervárad és Komárom várainak kivételével – a még fegyverben álló honvédcsapatok is kapituláltak, azaz feltétel nélkül letették a fegyvert.

Tekintsük át röviden Görgei Artúr tábornok életútját!

Görgei (Görgey) Artúr 1818. január 30-án született a Szepes vármegyei Toporcon, köznemesi családból. 1832-ben utásztiszti iskolára ment, majd rövid ideig nemesi testőr volt. 1842-től a Nádor-huszárezredben főhadnagy. 1845-ben kilépett a hadseregből.

1848. júniusában századosként lett tagja a honvédseregnek, augusztus 27-én honvéd őrnaggyá nevezték ki, s az egyik országos nemzetőrkerület élére került, Szolnok székhellyel. Fontos szerepet játszott egységével Jellasics horvát bán támadásának megállításában. 1848. október 7-én részt vett Jellasics utóvédjének Ozoránál történő bekerítésében és elfogásában. Ezredessé léptették elő. Az október 30-ai schwechati csatában a centrumot vezette. November 1-jén tábornokká léptették elő és kinevezték a fel-dunai hadsereg parancsnokává.

Görgei Artúr tábornok (Barabás Miklós festménye)

Nagy energiát fektetett a honvédsereg újjászervezésére. Pest feladása után a felvidéki hadjárat során a „VII. hadtest” elnevezést kapott seregét 1849. január-februárban a honvédsereg felső-tiszai összpontosítási körzetébe vezette. Az ellenségtől szorongatva 600 kilométert tett meg hadtestével a téli hidegben, ami nagy hadvezéri teljesítmény volt. 1849. március végén kinevezést kapott helyettes főparancsnoknak (a főparancsnok Vetter Antal altábornagy megbetegedett) és az induló tavaszi hadjárat irányítójának. A sok dicsőséget hozó tavaszi hadjáratban legyőzte az osztrákokat több csatában: április 2-án Hatvannál, április 4-én Tápióbicskénél, április 6-án Isaszegnél, április 10-én Vácnál, április 19-én Nagysallónál, április 26-án Komáromnál. Az eredeti célt – az ellenség megsemmisítését – nem sikerült elérni, de a Görgei vezette hadjárat eredményeként az ország középső területe Buda kivételével felszabadult. Budavárat alig 3 heti ostrom után, 1849. május 21-én foglalta vissza a honvédsereggel.

Időközben május 7-étől hadügyminiszter volt a Szemere-kormányban, ezt a posztot július 7-ig töltötte be. A Magyarország elleni koncentrált osztrák és orosz csapatokkal szemben kevés volt az esély: Görgei több csatában vereséget szenvedett, de aztán az üldöző oroszokat kijátszva, 1849. július 12-étől a Komárom-Vác-Miskolc-Debrecen útvonalon Aradra vezette az irányítása alatt lévő hadtesteket. Ez is óriási bravúr volt! Augusztus 9-ére ért Aradra, de ezen a napon az alföldi honvédsereg Temesvárnál csatát vesztett az osztrákoktól. A kilátástalan helyzetben augusztus 11-én Kossuth Lajos átadta Görgeinek a polgári és a katonai hatalmat, aki augusztus 13-án Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert az oroszok előtt. Reményeiben csalatkoznia kellett, mivel csak ő kapott kegyelmet, tiszttársaira halál vagy súlyos börtön várt az osztrákoktól.

Görgei Artúr a XIX. század legnagyobb magyar hadvezére volt, sőt egyesek szerint Hunyadi János óta hozzá fogható hadvezér nem vezetett sereget Magyarországon. És valóban: az 1849-ben csupán 31 éves tábornok maradandó haditetteket vitt véghez, úgy mint a felvidéki és a tavaszi hadjáratok, s harmadikként a Komáromtól Aradig tartó sikeres visszavonulás az ellenség gyűrűjében. Hadi ténykedése az egy évet sem érte el, mégis nagy hadvezérként emlékeznek rá.

Görgeit sokáig a szabadságharc árulójának tartották, pedig tetteit értékelve egyértelmű, hogy hivatásos katonaként csak a reális erőviszonyok ismeretében vállalta a kapitulációt az értelmetlen vérontás helyett.

1849-ben az osztrákok az ausztriai Klagenfurtba száműzték, a várost nem hagyhatta el, s állandó megfigyelés alatt állt. 1867-ben, a kiegyezés után, hazatért Magyarországra és öccse házában élt Visegrádon, egészen a haláláig. A 99. életévében, 1916. május 21-én (éppen Budavár 1849-ei bevételének napján) Visegrádon halt meg.

Megjegyzések, feltevések, gondolatok

Az 1849. október 6-ai megtorlás mártírjai sem számítottak ilyen véres megtorlásra. Korábbi magyar példákból, külföldi hasonló eseményekből következtetve joggal várhatták, hogy néhány éves börtön letöltése után folytathatják akár még a katonai pályafutásukat is.

Az ilyen mértékű megtorlás, tömeges kivégzés, mint ami a fegyverletétel után történt, példátlan a magyar és a világtörténelemben, főként az újkortól számítva (korábban a tatárok, törökök, de Európában is követtek el hasonlókat a foglyokkal szemben). A kivételes az, hogy a kapitulálókat, az önként magukat megadókat érte a megtorlás. Ez a kíméletlenség még példastatuálásnak is borzasztó.

A kivégzett tábornokok az ítélet hallatán bizonyára végiggondolták, hogy esetlegesen lett volna esély a további ellenállásra, egy kedvezőbb pozíció kivívására. Felvetődhetett bennük Görgei felelőssége is az elhamarkodott feltétel nélküli fegyverletételért. (Noha azt nem tudhatták, hogy Görgeit nem ítélik el és hogy életben marad.)

Át kell értékelni Görgei Artúr tábornok 1849. augusztus 11-13. közötti cselekedeteit, hogy mint diktátor, teljhatalmú polgári és katonai vezető megfelelően élt-e a rábízott hatalommal? Augusztus 11-én Görgei a mintegy 30 ezer fős fel-dunai hadsereg fővezére volt, de a hatalomátvétellel (Kossuth Lajos és a kormány lemondása után) teljes hatalmat gyakorolt Magyarországon. Nos, ő ezt a hatalmat az orosz hadsereg előtti feltétel nélküli fegyverletételre használta fel. A teljhatalom mindössze két napig volt a kezében.

Szokás azt mondani, hogy Görgei nem volt forradalmár, hanem mint katona csak a számokat nézte, tudniillik, hogy a legalább négyszeres túlerőben lévő osztrák és orosz hadsereg szorításában nem látott más kiutat, mint a fegyverletételt. Ez el is fogadható lenne, ha azért bizonyos alapfeltételeket támaszt, amellyel védi tábornoktársai, a tisztek és a legénység életét, érdekeit. Megtehette volna! Vagy a végső elutasítás után folytathatta volna a harcot, mint Péterváradon Kiss Pál tábornok, vagy Komáromban Klapka György tábornok! Lett volna esély áttörni a gyűrűt, és tovább ellenállni Pétervárad körül, esetleg Erdélyben.

Feltétlenül ide tartozik, hogy a 30 ezres fel-dunai hadsereg mellett további 70-80 ezer honvéd állt fegyverben, részben a déli országrészben, kiváló tábornokok vezénylete alatt; másrészt Péterváradon, Komáromban és az ország más területein. Görgeinek számolnia kellett volna azzal, hogy az ősz és a tél közeledtével egyre nehezebb lesz az orosz hadsereg ellátása, sőt a soraiban dúló pestis-járvány miatt esetlegesen felbomolhatnak. És még számos más tényező is felmerülhetett: a Dunántúlt Klapka György a komáromi sereggel biztosan birtokolhatja, elvágva az osztrák hadsereget Ausztriától és Bécstől, esetlegesen a nemzetiségekkel – szerbekkel, horvátokkal, románokkal – ki lehet egyezni, a nemzetközi közvélemény nyomása kieszközölhetné egy elfogadhatóbb béke, megegyezés létrehozását.

Nem, Görgei Artúr az Aradra vonulás közben is már kapcsolatot tartott az orosz hadsereg vezetőivel. Eldöntötte, hogy leteszi a fegyvert. Azt azért nem teljesen lehet érteni, hogy miért követelte ki Kossuthtól a hatalom átadását. A hatalma kérészéletű lett, mindössze augusztus 13-áig tartott. Akkor feltételek kikötése nélkül megadta magát és a seregével letette a fegyvert.

Milyen új szempontok merülhetnek fel Görgei Artúr cselekményének megítélésében?

a.) Elhamarkodott döntés volt Görgei Artúr részéről a feltétel nélküli kapituláció és a fegyverletétel. Még lett volna esély a további harcra!

b.) Naiv elképzelés volt, hogy az orosz katonai vezetők valamiféle kegyelmet, amnesztiát járnak ki Ferenc Józsefnél. Hangsúlyozni kell – eddig ezt az utókor nem tette meg –, hogy nem a cár ígérte meg a közbenjárást, néhány nap erre kevés volt, hisz ő vélhetően Szentpétervárott, vagy az amelletti Cárszkoje Szelóban tartózkodott, így vele az orosz hadsereg főparancsnoka nem is egyeztethetett.

Görgei Artúr idős korában, kertészkedés közben

c.) Hiba, vétek volt, hogy Görgei Artúr annyira beleélte magát abba, hogy helyesen cselekedett, hogy leveleket írt a még harcban álló tábornokoknak, hogy tegyék le a fegyvert, noha semmiféle garanciát nem tudott adni a továbbiakra. Így például ennek hatására (ti. a Görgei-levél) Damjanich János tábornok augusztus 17-én adta fel az aradi várat. Sok más egység is megadta magát, vagy az oroszoknak, vagy az osztrákoknak. Péterváradon Kiss Pál tábornok és Komáromban Klapka György tábornok nem „engedelmeskedett” Görgeinek. Igazuk lett, amnesztiát eszközöltek ki a tiszttársaiknak és honvéd katonáiknak. Görgei Artúr levelezése elítélendő.

d.) Az 1849. október 6-ai kivégzések megdöbbenthették Görgei Artúrt is. Ő kegyelmet kapott – noha ő volt a fővezér –, a tábornoktársait pedig kivégezték (az aradi 13-ból 9 tábornokkal ő tetette le Világosnál a fegyvert). Vajon mekkora volt benne az önvád, a megbánás, az elkeseredés? Valaha kért-e nyilvánosan bocsánatot a tettéért?

e.) Számos egyetemes történelmi példa van arra, hogy egy-egy vereség után uralkodók vagy hadvezérek öngyilkosságot követtek el: például az ókori Római Birodalomban a Julius Caesart meggyilkoló Brutus és Cassius a katonai vereség után a kardjába dőlt; Japánban a vereséget követően harakirit követtek el; Cleopatra egyiptomi királynő mérgeskígyók által lett öngyilkos, és nem adta meg magát a rómaiaknak; voltak, akik mérget vettek be, és a példák még számtalanok.

Nem állítom, hogy Görgei Artúrnak öngyilkosnak kellett volna lennie, de a megbánásnak egy jól látható jelét is felmutathatta volna! Ehelyett ő békében ét 99 évet.

Görgei Artúr választhatta volna azt is, hogy Klagenfurtból megszökik (ha Napóleonnak sikerült Elba szigetéről a szökés, ő is meg tudta volna szervezni). És a fantázia végtelen: részt vehetett volna Garibaldi oldalán (miként Türr István) az olasz egységért vívott háborúban; ott lehetett volna 1866-ban a Klapka-légióban vagy még távolabb, Amerikában a polgárháborúban. Micsoda távlatok – kár, hogy nem így történt.

Összegzés:

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem egyik legdicsőbb fejezete. Csodálatos, amit a kor nagyjai, vezetői tettek: Magyarországot a haladás élvonalába emelték, példát adtak Európának és a világnak. A dicsőséges szabadságharc elismerést váltott ki, a bukás után külföldre távozó katonák a világ számos pontján kiemelkedő szerepet játszottak a függetlenségi harcokban, háborúkban. Az 1849. október 6-án vértanúhalált halt tábornokok, a más kivégzettek és meghurcoltak személye örökre velünk marad, kegyelettel emlékezünk mindenkor rájuk!