Fészekalja boldogság

A messziről jött ember: Javier Diaz

Szegedinácz Anna

Barátnőimmel nap, mint nap körbesétáljuk az óvárost. A Kocsán-kertnél felmegyünk a lépcsőn, végigmegyünk valamelyik hosszú utcán – Lehel, Géza fejedelem, István király –, majd a Matta-kert Körtefa utcát végig gyalogolva visszatérünk haza, pihenni. Sokszor gondoltam arra, vajon kik lakhatnak ezekben a szép, gondozott kertes házakban, bizonyára fiatal párok? Eddig nem volt szerencsém az ott lakókkal megismerkedni.

Diaz-Zrubecz Eszter és Javier éppen egy ilyen barátságos otthonban él négy kicsi gyermekével és Eszter nagymamájával, hogy segítse őket a gyermekek gondozásában. A barátságos, tágas otthont késő este kerestem fel, amikor a család lehetőséget adott nekem a beszélgetésre, hogy megismerkedésükről, Peruban és itthon eltöltött életükről meséljenek nekem. A férj nyitott ajtót. A három csillogó szemű, mosolygós kicsi a nappaliban volt édesanyjukkal, Eszterrel és a nagymamával, a legidősebb fiú úszóversenyen volt. Nagy volt az izgalom, hogyan sikerül Adriano szereplése a versenyen?

Eszter: – Budapesten születtem 1990-ben. Anyukám családja budapesti, apukám szülei laktak Százhalombattán. Itt nőttem fel. A MOL-os óvodában voltam ovis, az Eötvösben jártam iskolába. Versenyszerűen úsztam, ezért Pesten a Csík Ferenc Sport Gimnáziumban tanultam tovább. Két évig kollégista voltam. A reggeli úszás miatt ott nem kellett olyan korán felkelnem.

Amikor abbahagytam az úszást hazaköltöztem, az utolsó két évet itthon végeztem el. Perui fiatalok többször voltak a Summer­festen vendégek. Javierrel egy közös ismerős által – aki a barátja volt – kerültem kapcsolatba. Hazatérve Javier kérte, hogy szeretne valakivel kontaktusba kerülni, hogy ha Európába jön, legyen ismerőse, ahol megszállhat. Írt nekem, levelezni, beszélgetni kezdtünk egymással. Fél év múlva a távkapcsolat egy másik minőségbe ment át és elhatároztuk, hogy találkozunk.

Akkor még nem beszéltem spanyolul, amely a gimnáziumban a második választott nyelv volt csak. Nulladik osztályban nyelvvizsgára készültem, ami sikeres lett. Javierrel angolul beszélgettünk és készültünk a „nagy találkozásra”, ami nem volt egyszerű, mert 17 éves voltam, a 18-at pedig még csak abban az évben töltöttem be.

Javier kint dolgozott Peruban az Oktatási Minisztériumban, nem engedték el a munkahelyéről, én pedig nem mehettem el az iskolából. Gazdasági szakterületen az éves költségvetés készítésével foglalkozott.

2008-ban sikerült személyesen találkoznunk először úgy, hogy én utaztam ki hozzá. Egy hónapot töltöttem kint, ahol megismertem a családját. Minden jól alakult és terveztük tovább a közös életünket. Nekem akkor még másfél év volt hátra a gimnáziumból. Szerettem volna sürgetni, hogy minél előbb ki tudjak költözni hozzá.

2009. januárban – a látogatás után – hazajöttem. Fél évre rá – júliusban – jött Javier és megkérte a kezemet a szüleimtől. Akkor készültem az osztályozó vizsgákra és hogy előrehozott érettségit tudjak tenni, két évet egy év alatt végeztem el, kitűnővel. Miközben megkaptam az engedélyt az érettségire, összeházasodtunk, megvolt az esküvőnk is.

A család nagyon aggódott, mert még nagyon fiatal voltam és tudták, ki szeretnék menni Peruba. Itthon töltöttük azt az időt, amíg sikeresen leérettségiztem novemberben. Amikor decemberben kiutaztunk, a fiammal már várandós lettem. 2010. májusában született meg Adriano – az első gyermekem –, addig intenzíven tanultam a spanyolt.

Az első ott töltött egy hónap nagyon szép volt, nagyon vágytam ki, mert Peru gyönyörű ország. Azonban hamar rájöttem, hogy el kell döntenem, kisgyermekkel akarok-e egy harmadik világbeli országban élni, és vállalni az ezzel járó esetleges veszélyeket, korlátokat.

Közben megtanultam a spanyolt, és sikeresen levizsgáztam belőle. Aztán közösen úgy döntöttünk, hogy Adriano itt, Magyarországon kezdje el az iskolát. Három évig éltünk kint, de közben másfél év után hazaköltöztünk. Javiernek nem sikerült munkát találnia, fél év után ezért visszamentünk. A gazdasági krízis nem kedvezett nekünk.

A férjem 2012. februárjában hazautazott, mi márciusban mentünk utána. Gondoltuk, ha kint továbbtanulni nem tudok, mert az oktatás nagyon drága, akkor jöjjön a kistesó, így novemberben meg is született második gyermekünk, Rodrigo.

Az itthoni életről szőtt terveket szem előtt tartva elkezdtünk takarékoskodni, hogy mire Adriano iskolába megy, hazaköltözhessünk. Végül a tervezettnél hamarabb, 2013. augusztusában érkeztünk meg. Kezdetben a nagymamámnál laktunk, amíg be nem rendeztük a kis lakásunkat a Pannónia utcában. Rodrigo ekkor 8 hónapos volt, Adriano pedig 3 évesen kezdte el az óvodát.

A nagy családról szőtt álmaink kezdtek beteljesedni, harmadik gyermekünk úton volt, amikor itt a Matta-kertben a Körtefa utcában elkezdtünk építkezni. 2016 óta élünk új otthonunkban. Adriano – a nagyfiam – most 10 éves, Rodrigo 8, Santiago 4 éves, a legkisebb Fernando 17 hónapos.

Eszter története után Javiert kérdeztem magáról, a családjáról, Peruról, az ország kultúrájáról.

Javier: – Peru nagy ország, 3000 km hosszan húzódik a Csendes-óceán mellett. Az ország északi részén, Chiclayoban éltem a családommal, ott születtem és nőttem fel. Arrafelé mindig nagyon meleg van.
Egyetem után a fővárosba, Limába mentem dolgozni. Lima délre, 800 km-re van a szülővárosomtól. Több mint 10 évet dolgoztam gazdasági szakemberként a Gazdasági, majd az Oktatási Minisztériumban. Több projektben vettem rész a költségvetés tervezésében.

Peruban él az egész családom, szüleim, öcsém, két húgom, sok unokatestvérem, nagynénik, nagybácsik, a nagycsaládom.

Peru népességének egyharmad része indián, a többi része kevert. Spanyol indián keveredésű népessége a hegyekben él. Az óceánparton spanyol, indián, ázsiai, afrikai népesség keveredett egymással. Kultúráját – zene, tánc, gasztronómia – többféle behatás érte. A hegyvidéken a spanyol-indián népesség megőrizte eredeti kultúráját, hagyományait. Bár ott is van keveredés az indián és spanyol kultúra között, de a perui identitás az egy, egységes. Már nem különböztetik meg a különböző származású népességet, ki, honnan jött, kik a felmenői. Az USA-ban például egy személy dokumentációjában látszik, ki honnan jött, milyen népből, nemzetiségből, de nálunk ilyen nincs, nálunk mindenki perui és nagy az összetartás ebben a tekintetben.

Az ország kultúrájában vannak némi eltérések. Az óceánparton erősebb az európai (spanyol) behatás, a hegységekben, hegyekben helyi hagyományok erősebben megmaradtak. Az Amazonas völgyében, az őserdőben nincs keveredés. Ott megvan, megmaradt az ősi indián kultúra, mert ők a többiektől eléggé elszigetelten élnek. Peruban a népesség legnagyobb része katolikus, van egy kevés evangélikus és más vallású is.

Közben Adriano bejelentkezett telefonon, véget ért a verseny, haza szeretne jönni, ezért édesapjának el kellett menni érte. Eszter mesélt tovább Peruról.

– Gasztronómiájukra a peruiak nagyon büszkék. Az óceánparton intenzív a halászat. Halak, tengergyümölcsei (polip, tintahal, kagyló) a legfőbb táplálékforrás. Sokféleképpen készítik el, pácolva nyersen is fogyasztják mindkettőt. Citrom levével (lime) érlelik a cevichét – ez az én nagy kedvencem is –, nagyon kedveli mindenki, előételként fogyasztják. A lime-on kívül hagymával, korianderrel, ají paprikával (narancssárga színű csípőspaprika), kukoricával készítik el. Náluk a kukorica nem apró sárgaszemű fajta, hanem nagyszemű fehér csemegekukorica. Köretnek nagyon kedvelik az édesburgonyát is. A ceviche minden étteremben kedvelt előétel.

A hegyekben a tenyésztett négylábúak adják az étkezés alapanyagát: birka, szarvasmarha. Elkészítik, egyben megsütik a tengerimalacot, amit nem kóstoltam, pedig elvileg nagyon finom. Míg nekünk az a furcsa, hogy megeszik a tengerimalacot, férjemnek az, hogy nálunk megeszik a nyulat. A tengerimalac erszényes, szőrös kis állat.

Az is tradíció, hogy a földbe készítenek egy kis gödröt, kibélelik banánlevéllel. Zöldségeket, húst tesznek bele, letakarják banánlevéllel, majd kevés földdel befedik, a tetejére forró köveket raknak. Két-három óráig párolják, sütik. Az így elkészített étel a pachamanca.

Sokféle növényt, zöldséget, gyümölcsöt termelnek. Kukoricát, rizst, cukornádat, rengetegféle burgonyát, paprikát. A yuca is kedvelt, mint köret, ez világos sárga gyökér, amit párolva készítenek el. Paradicsom termelése nem jellemző. Rengetegféle gyümölcsöt termelnek. A gazdák minden utcasarkon árulják friss gyümölcseiket, ami nagyon olcsó: papaja, mangó, ananász, chirimoya – ami zöld színű kívül, belül fehér és nagyon édes.

A lucuma a banánnál szárazabb gyümölcs. Ha beleharapok, nincsen leve. Fagyit, pudingot készítenek belőle és süteményt. A nagyfiam nagyon szereti az érett avokádót. Itthon kevés érett van és nagyon drága. Egész évben van friss gyümölcs az utcai árusoknál, mi mindig náluk vásároltunk. Amit ott nem termelnek, azok a piros gyümölcsök: eper, málna, ribizli, cseresznye. Áruk kint a csillagos ég. Epret és málnát lehet kapni, de a többit nem nagyon. Itthon készítettem ribizlilekvárt. „Úristen, de finom!” – mondták. Ez számukra nagyon különleges íz, már aki ismeri.

A peruiak hagyományos zenéje a cumbia. Nagyon jó kis ritmusos. Témája a szerelem, szerelmi csalódás, szappanoperába illő drámák. Nagyon kedvelem a zenéjüket.

Tipikus táncuk – a leghíresebb és legszebb – a marinera párostánca. Főleg északon hagyomány, de mindenhol táncolják. Évente országos fesztivált rendeznek belőle. Hagyományosan párostánc, a férfi kalappal, a nő kendővel táncolja. Nagyon szép, dekoratív a ruhájuk. Vannak más táncaik is. A tijerát (olló) ollóval táncolják, mindenféle akrobatikus mutatványokat végeznek közben. Nagyon ügyesek, hajlékonyak. A Summerfesten is előadtak ilyen táncot a peruiak. Vannak más hagyományos táncaik is. Gazdag, bő a folklór, szeretik és művelik az emberek.

Színházba járni kevésbé szokás. Ugyanúgy a sokféle sport is. Egy nyolcmillió lakosú nagyvárosban engem is érdekelt, hol lehet úszni. Egy közepes színvonalú uszodában is nagyon drága a belépő. Vannak jó uszodáik is, de ott klubtagnak kell lenni és nagyon sokba kerül. Legfőképpen a férfiak és családtagjaik juthatnak be oda.

A legnépszerűbb sport a foci, jók is benne, a nőknél pedig a röplabda. Más sportágak nem igazán népszerűek. Ennek oka a sportlétesítmények korlátozottsága, és a kultúra. Nagyon kevés sportcentrum van. Abban van uszoda, futópálya, teniszpálya, esetleg néhány más, de azok is csak a jó kerületekben, ahol a középosztály és a gazdagok élnek. Külső kerületekben laknak a szegények és a mélyszegénységben élők. Ott semmi sincs, ami kultúra vagy sport, iskola is épphogy van valamilyen.

A bennszülöttek az Amazonas őserdeiben élnek. Sajnos nem volt lehetőségem, hogy oda eljussak. A hegyekben voltam egyszer abban a városban, ahol a férjem húga élt akkor. Azóta ők is Limába költöztek. Pár napot töltöttünk ott. Nagyon szép a természeti környezet, gyönyörű a táj. Javier korábban járt már az őserdőben, fotókat is készített az utazásáról. Nagyon vágyom rá, hogy visszamenjünk, mert még sok minden látnivaló kimaradt az életemből ott tartózkodásom idején.

Tavaly decemberben voltunk kint egy hónapig. Javier és a két nagyobb fiam elmentek a Machu-Picchura, így a világ hét csodájából egyet már láttak.
Peru gyönyörű ország, nekem a gasztronómiája jobban tetszik, mint a hazai. Kevésbé zsíros, nagyon változatos, rengetegféle elő- és fő ételük van és desszertjük gyümölcsökből. Nagyon egészségesen étkeznek. Sok pozitívum van, ami nekem nagyon tetszett.

Amikor megszülettek a gyermekeim, figyelembe kellett vennem, hogy akármilyen szép, gyönyörű Peru, sok lehetőséggel is, de nem kerüli el – ami a többi dél-amerikai országot sem – a problémás közbiztonság. Ezért olyan helyre akartunk visszaköltözni, ahol biztonság van, gyermekeimnek minden adott a fejlődésre: iskola, sport. Miattuk költöztünk haza. Itt nőjenek föl, aztán felnőttként majd eldöntik, hol szeretnének tanulni, nyelvet tanulni, dolgozni, szerencsét próbálni, mert világot látni jó.

Nekem csupa pozitív élményeim vannak, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy kint lehettem, élhettem, tapasztalhattam, megismerhettem egy teljesen más világot, kultúrát. Összességében véve itthon a gyermekeinknek egy hétköznapi élményekben gazdagabb és biztonságosabb életet tudunk biztosítani, több a lehetőség és mindez anyagilag elérhető szinten.

Javier most egy mezőgazdasági gépeket gyártó cégnél dolgozik. A számítógépes rendszer hátterét felügyeli, a különböző felületek jobb használhatósága érdekében, hogy minden gördülékenyen menjen.

Közben Javier megérkezett Adrianoval, és a család örült az eredményes szereplésének az úszóversenyen.

Javier: – Peruban az emberek kedvesek, barátságosak, nyitottabbak, mint a magyarok. Bárhová megy az ember, hamarabb elegyednek beszélgetésbe egymással. Bár a magyarok zárkózottabbak, ha itt az ember barátokra lel, az a kapcsolat mélyebb. Kint, ha valakivel találkozik és bemutatkoznak egymásnak, egyből adnak puszit, de csak az arc egyik oldalára és nem csak a családtagok között szokás