Hej ercsi rácok, bunyevácok

Megjelent Szili Istvánné könyve

Jankovits Márta

Ez év novemberében jelenik meg Szili Istvánné Viczkó Tímea helytörténész könyve, a Rácok Ercsiben. Mindig öröm olyan egyesület számára mint mi, ha megjelenik egy hasonló jellegű könyv.

Szili Istvánné Tímeát több évtizede ismerem, tisztelem tudását és elkötelezettségét szülőfaluja múltja iránt. Rác családban született Ercsiben. A könyv ajánlójában leírja, hogy már nagyon kevesen beszélik a nyelvet a saját családjában is. Megtanult rácul írni és olvasni, méghozzá egy battai szerb tanító, Csupics Demeter jóvoltából, aki Ercsiben tanított és indította el a rác nyelvtagozatot.

Egyik őse, Mészárovics Miklós az 1810-es években szerb pópa volt Szentendrén. Édesapja, Viczkó Simon minden nap hajnaltól már szerbhorvát zenét hallgatott a belgrádi adón a rádióban, ami abban az időben merész dolognak számított. Ezen a zenén nőtt fel.

– Ilyen családban felnőni óhatatlanul hatással van már a gyermekre is. Mikor kezdődött, hogy kilépj a családból egy nagyobb közösségbe?

– A rokonaimmal vasárnaponként a nyolc órakor kezdődő rácmisére jártunk. Egyre nagyobb kíváncsisággal hallgattam a kóruson énekelő asszonyokat. Nyolcévesen úgy gondoltam köztük van a helyem, felmentem a kórusra, elmondtam, hogy szeretnék velük énekelni. Nagy örömmel fogadtak és ott is ragadtam harminc évre. Nemcsak ők de nagyanyám is sokat mesélt a régi szokásokról, az életükről. Beszélni már nem tudok igazán rácul – apám, Viczkó Simon – még igen, de családi ünnepekkor akik nem tudták a nyelvet azok is rácul köszöntötték egymást. A mai napig is élnek ezek a hagyományok, a gyerekek is ismerik, mert ebben nőnek fel, benne élnek. Ilyen ünnepek a karácsony, a húsvét, a búcsú, a farsang, a nagy rendezvények, a dalos találkozók. Sajnos az 1980-as évek végére már minden kórustagot kikísértem a temetőbe, ami fájdalmasan érintett.

– Joggal adódik a kérdés, hogy miért nincs az óvodákban és az iskolákban nemzetiségi nyelvoktatás? Egy népet alapvetően két dolog köt össze: a nyelv és a vallás. Az összlakosság hány százalékát teszi ki a magukat rácoknak vallók?

– 1996-ban 5%, 2018-ban sajnos már ennél kevesebb. Érdekességképpen elmondanám, hogy ma 2018-ban még most is 40 olyan ember él Ercsiben, akiknél – az 1600-as évek óta, amikor a rácok Magyarországra jöttek – nincs beházasodás. 1960-ban körülbelül 250-en voltak, akik írtak, olvastak, beszéltek rácul. A gyakorlás hiánya, valamint a vegyes házasságok gyakorisága eredményezte, hogy a gyerekek már csak magyarul tudnak.
A kérdésedre felelve nagyon jó lenne visszahozni az oktatásban a nyelvismeretet. Megkockáztatom, hogy még mások is szívesen tanulnának nyelvet. Ma már szinte kötelező a nyelvtudás, minél több nyelvet ismer valaki annál nagyobb a tudása.

– Folytatva a történetet, aki egyszer már egy közösség tagja volt nehezen tudja elengedni ezt az életformát. Mi volt a következő lépés?

– Ercsiben már a török időktől maradtak fenn olyan nevek, amit számos irodalmi mű ihletője lett, ilyen Szapáry Péter neve is. 1992-ben megalakult a honvédség tiszt, tiszthelyettes és polgári dolgozóinak állományából, főleg ercsi születésűekből a Szapáry Péter Honismereti Szakkör. 1991-től én voltam ennek a Helyőrségi Klubnak az igazgatója. A szakkör célja a természeti és épített örökségnek a megismerése, megóvása, a népi és szakrális értékek megmentése. Elsőként egy kiállítást rendeztek „Ercsi relikviái” címmel. Ezen felbuzdulva létrejött egy Helytörténeti Gyűjtemény, aminek anyagát főleg ercsi rác családok adták össze, de sokat segítettek a százhalombattai „Matrica” Múzeum munkatársai is.

Mivel a rác misék megszűntek, valamivel pótolni kellett, így jött létre 1996-ban a Honismereti Szakkör szervezésében, annak önálló kiegészítő részeként az Ercsi Rác Klub amelynek a vezetője lettem. Tagjaink mind a negyvenketten lányok ás asszonyok voltak. Havonta jöttünk össze, énekeltük, verseket mondtunk, imádkoztunk. Ezek a klubdélutánok nagyon népszerűek lettek, mert a tagok már a családtagjaikat is elhozták. Szívesen mozdultunk ki Ercsiből, városokat, skanzeneket látogattunk, kirándultunk és ismereteket is szereztünk egyben. Évente búcsúkor megrendeztük a „Ráchorvát Nemzetiségi Napokat”.

Az Ercsi Rác Klub öntevékeny, önerőből működő civil szerveződés. A nagy rendezvényekhez a helyi önkormányzattól kapunk támogatást. Fő támogatunk főleg a családi érintettség miatt is Ercsi lakossága.
Itt most nem is tudnám hely híján felsorolni minden ténykedésünket, de a könyvben minden benne van.

– Egy ilyen könyv megírása, mint a Rácok Ercsiben nem kis gyűjtőmunkát, történelmi tudást igényel, kik segítettek ebben? Mi az eredeti foglalkozásod?

– Könyvtáros vagyok, 26 évig voltam a helyőrségi laktanya Csapat Művelődési Otthon könyvtárának a vezetője. Lehetőségem volt hosszú éveken át az anyaggyűjtésre, annak rendszerezésére. Beszélgettem idős emberekkel, járta a családoknál. Rám bíztak sok olyan iratot, imakönyveket, amelyeket gyűjtő munkámban felhasználtam. Így maradtak meg a család vezeték és keresztnevei, a rokoni kapcsolatok, a történetek és ami nagyon fontos a fényképek, amit minden család kincsként őriz. Tudom, hogy ma már furcsának hat de én mindent kézzel írtam.

A gyűjtést a rendszerezést magam végeztem, amihez azonban kellett a családom, Szili István, Márkó és Adrián hathatós támogatása, türelme, Bátki József, Felker Mária, Somogyi Péter, dr. Szilágyi József, Krasznay Tünde Farszky Irén technikai munkája, valamint Krasznay István folyamatos ösztönzése.

– Sokan nem is tudják, hogy mi a különbség a rác és a szerb elnevezés között?

– Alapvető különbség, noha egy a nyelv, hogy a szerbek, ortodoxok és más az írásmódjuk, a rácok katolikusok. Az ercsi rácok bunyevácok, ahogy Bátya, Dusnok, Érd és Tököl településeken is. A rácok, akik eredetileg illirek voltak – csak Magyarországon nevezték őket később rácoknak – még a magyarokkal történő találkozás előtt csatlakoztak a Római Katolikus Egyházhoz, a szerbek viszont a bizánci keleti kereszténységet választották. Így a szerbek kulturálisan mindig a Balkánhoz tartoztak, a horvátok csupán földrajzilag.

– Civil szervezeteknél mindig nagy gond a pénzen kívül az utánpótlás kérdése. Nálatok hogy történik ez? Esetleg a családban van aki tovább viszi a hagyományok ápolását?

– Az egyik fiam, Szili Márkó a Zorica Tánc­csoport vezetője. A csoport 2007 őszén alakult azzal a céllal, hogy továbbvigyék a hagyományainkat, amelyek igen gazdag múltra tekintenek vissza. A tánccsoport tagjainak többsége azon családok leszármazottjai, aki az 1630-as években a török elől menekülve Ercsiben telepedtek le. Az együttes 11 éves, de már több elismerést kaptak. 2011-ben és 2014-ben a Fe­jér Megyei amatőr tánccsoportok minősítő fesztiválján ezüst fokozatot kaptak, majd 2015-ben szintén az amatőr csoportok számára rendezett Népek zenéje, Népek Tánca fesztiválon kiemelt arany minősítést.

Az Ercsi Rác Klubban tényleg gondot jelentett az utánpótlás kérdése, de tagjaink gyermekeiből, unokáiból létrejött a Jorgovani Rác Kórus. Más módon de tovább él bennük a hagyományaink őrzése.

– Láttam már táncolni az együttest és mindig megcsodáltam, nemcsak a tánctudásukat, de a szebbnél szebb ruhájukat. Csak rác népi táncot mutatnak be vagy a rokon népek táncait is? Manapság egy saját ruhát is képtelenség varratni, kik varrják és hol ezeket a csodás ruhákat?

– Nemcsak rác koreográfiát mutatnak be, hanem horvát, dalmát, szerb és makedónt is. A ruhákat Szabadkán varrták teljesen autentikus stílusban. A legutóbbi tíz lány és 10 férfi ruhát Törökországban varrták.

– Hivatalosan még úgy tudom nem mutatták be Ercsiben a könyvedet. Mikor kerül rá sor?

– 2018. november 23-án 17 órakor a ercsi Művelődési Házban. Mindenkit szeretettel várunk Battáról is.

(Kiemelt képünkön Szili Istvánné és fia, Szili Márkó)