Körmenet alatt a házak ablakában gyertya égett

A múltról és a szolgálatról beszélgettünk Rónai Attila kántorral

Minden tavasszal nagyon várt ünnep a katolikus hívők számára az Úrnapja. Sok szép emlékünk fűződik hozzá gyermekkorunktól kezdve, amikor is mint elsőáldozók szórtuk a virágszirmokat a körmenetben. Ez az az ünnep, amiben szinte az egész falu lakossága részt vett. A férfiak ágakat vágtak a Duna parton, abból építették a sátrakat, amiket aztán az asszonyok és a lányok díszítették fel. A körmenet idején minden ablakban égtek a gyertyák magyaroknál, szerbeknél egyaránt. A kocsma is bezárt, leállt a közlekedés is.
Mit is ünnepelünk Úrnapján? Hivatalos neve: az Úr Testének és Vérének ünnepe, pünkösdvasárnap után két héttel. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. Gyökerei egészen a 13. századik nyúlik vissza. Az első adatok magyarországi megünnepléséről 1292. és 1299-ből valók. Az oltáriszentség úrnapi körbehordozásának a néphagyomány a gonoszt, a betegségeket és a természeti csapásokat elűző erőnek tulajdonított.

Az Úrnapja kapcsán Rónai Attila battai kántorral beszélgettem, az ünnepről, a munkájáról az életéről.

Ma már ismeretlen a kántortanító foglalkozás. Magyarországon a 16-17. században sorra alakultak a katolikus és református egyházi iskolák.
A kántor a plébános segítője volt egyházi, gazdasági ügyekben, harangozott, énekelt, kisebb falvakban ő látta el a tanítói teendőket is, sokszor a saját lakásában. Fontos és megbecsült tagja volt a közösségnek. 1948-ban az egyházi iskolákat államosították és így a kántortanítói státuszt eltörölték.

– A fent leírtakból tudjuk, hogy mi volt anno a dolga egy kántornak, kántortanítónak, de mi a dolga egy „modern kántornak, hogyan illeszkedik be a hívők közösségébe?

– Sajnos a rendszerváltást követő 30 év nem hozta magával azt a pozitív változást, ami e nemes szolgálatra kedvezően hatott volna. Az egyház e témában nem élt megfelelően a megszerzett lehetőségeivel, és mind a mai napig sem sikerült rehabilitálnia ezt a fontos funkciót és szakmát. Nevezhetjük modern kántorságnak, de azt fontos tudni, hogy jelen időben csak nagyon kivételes és kiemelt helyeken biztosít megélhetést. Ez egy bő téma, hogy mikor, miért és mennyit tesz egy kántor. Nehéz meghúzni az igények, az elköteleződés, és a munka határát, ugyanis a legtöbb magyarországi kántor lelki okokból köteleződik el és „hobby” szolgálatként tekint e munkára.

Az elmúlt közel 26 év alatt kántori munkásságomat a százhalombattai hívek és plébánosok igényeinek megfelelően alakítottam. A mindenkori helyi plébánosok által megfogalmazott kérések teljesítésével igyekeztem ellátni ezt a munkát. Kiemelt feladataim közé tartozott, hogy a szentmiséken, esküvőkön és temetési szertartásokon a liturgia előírásainak megfelelően vezessem az énekeket – legtöbbször orgonajátékkal –, továbbá az egyházközségünk kórusának zenei támogatását, és egyéb templomi rendezvényeken történő zenei kíséretet is szívesen vállaltam.

Ezekre az alkalmakra, eseményekre visszagondolva számos emlék kavarog bennem. Mindezek közül hármat emelnék ki. Az egyik legemlékezetesebb az, amikor úgy 18-20 éves koromban megalapítottam egy ifjúsági kórust, és a környező településekkel együtt szerveztünk egy kis házi koncertet, melynek helyszíne a kápolna volt. Ennek kapcsán nagyon jó baráti kapcsolatokra tettünk szert és a körülöttünk élő keresztény fiatalokat is megismerhettük.

Egy másik meghatározó emlékem, hogy vitéz Mikulásik Laci bácsival (elhunyt kántor) együtt Százhalombattán elsőként tanítottuk be a vállalkozó kedvű híveknek a nagyheti Passiót. Nagyon élveztem a munkát, hiszen sokan részt vettek benne és nagyon sokat találkoztunk a próbák miatt a Szent István templom különtermében. Híveink közül olyanok is részt vettek ebben a nemes feladatban, akik már sajnos nem élnek, de példás embereknek tartottam őket és nem csak ezért, mert oszlopos és elkötelezett tagjai voltak egyházközségünknek, hanem mert látszott bennük az a hitbéli vágy, hogy ezzel is Istennek tesznek szolgálatot és imájuk valahol meghallgatásra talál.

Végül fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Szent István kórus létrejötte kapcsán nagyon sok olyan emlékem van, melyeket mind a mai napig szívemben őrzök és millió emlék, melyet e cikk terjedelme miatt nem tudok említeni, de szívesen emlékezem rájuk a beszélgetés alatt is.

– A kántornak két eszköze van a harmónium és ami nagyon fontos a hangja. Volt-e a családban, aki zenével, énekléssel foglalkozott?

– Százhalombattára költözésünk idején a Szent László templom és a kápolna funkcionált, mint egyházi liturgia gyakorlására szolgáló hely. Ezeken a helyeken csak harmóniumokon tudtuk az egyházi énekeket kísérni. A harmónium egy mechanikus hangszer, melybe lábbal pumpálva a levegőt, meghajtva szólaltatja meg a rezgő nyelv a „minisípokat”. Nem kis munka a pedálokat lábbal tiporva, billentyűzeten játszani és megfelelő hangerővel énekelni egy 35 fokos melegben – sőt, egy ilyen forró napon, több mint 40 fokot is mutat a hőmérő higanyszála a karzaton.

Ezekben a nyári időszakokban évekig Érdligetre jártam át orgonán gyakorolni, hogy a kántorképző elvárásait, illetve vizsgáit teljesíteni tudjam. A Szent István templom megépülése után, az első digitális, három manuálos orgonát Holland testvérektől kaptuk ajándékba, melyet a kórus alatt a templom bejáratához közel Nagypataki Gyula bácsi örömére és jelenlétében elsőként szólaltathattam meg, majd segítő hívek felemelték a kórusra. Végre a templom tere betelt az orgona hangjával…

Későbbiekben vásároltunk egy új digitális orgonát a Szent László templomba is, egyrészt Mikulásik László kántorunk temetésén begyűjtött összegből (Laci bácsi rendelkezése szerint), egyházi és e célra gyűjtött adományokból. Fontosnak tartom, hogy ezek az orgonák nem csak nyugaton, de csak helyettes, illetve ideiglenes orgonaként szolgálnak mindaddig, amíg a templomot megillető, továbbá természetes hangú hangszer fel nem épül. Sajnos ez Százhalombattán elmaradt és nem is látszik, hogy a jövőben erre sor kerülne. Egy természetes hangú hangszer emelné Százhalombatta kulturális értékét, számos zenekar és művész szívesen tenné le névjegyét a város asztalára, ha az új hangszer beruházását a hívek és városunk községe is támogatná.

Édesapám említette, hogy nagyapám hegedült, de sajnos nem ismerhettem meg, mert a második világháború idején elhunyt. Édesapám viszont több mint 800 nótát ismert és nekünk, gyerekeinek rengeteg dalt tanított esténként a karosszékben ülve (mindhárman befértünk az ölébe és úgy daloltunk). Az orgonával egy véletlen kapcsán kerültem kapcsolatba. Püspökladányban laktunk és abban az időben Margit néni – aki apáca volt – látta meg bennem az érdeklődést és lelkesedést. Sok fortélyt és egyházi éneket tanultam meg tőle. Közel egy év után Margit nénit elvesztettük és a hívek kántor nélkül maradtak. Akkoriban még csak 13 éves voltam és a helyi plébánosnak (Páskai István atyának) feltűnt, hogy közel egy év alatt mennyit fejlődtem. Egy napon csak ennyit mondott: „A jövő héten Te fogsz orgonálni!”

Nagy öröm volt számomra, majd kiugrottam a bőrömből, hogy végre orgonálhatok a nagy orgonán. Onnantól kezdve István atya hathatós oktatása és támogatása kapcsán Püspökladány és Nádudvar „kis kántora” lettem. Sokszor eszembe jut, hogy egy hagyományos temetés mennyi ideig tartott, és hogy István atya milyen szép búcsúztató énekeket írt a hozzátartozók elmondásai alapján. Az úrnapi körmenet énekeire órákig készültünk, és sohasem ért engem, illetve őt meglepetés, mert mindig felkészülten kezdtük meg az ünnepi liturgiát. Ő ajánlott be a budapesti központi kántorképzőbe és ennek köszönhetően kezdhettem meg 1992-ben a tanulmányaimat. Örökké hálás leszek Neki!

Közel három év után költöztünk el Szabadbattyánba. Ez idő alatt Budapestre jártam gimnáziumba, mint kollégiumi hallgató. Javarészt csak hétvégéken voltam otthon és segítettem az egyházi zenét, de csak érintőlegesen, mint tanuló, mert a helyi kántor bácsi nagyszerű zenész volt. Nem beszélve arról, hogy teljesen vak volt, de mindent tökéletesen játszott fejből, akár hallásból. Nagyon meglepődtem, mikor megmutatta Nekem, hogy a vak kántor milyen kottákból tanul…

Ismét kettő év után költöztünk és Százhalombattára vitt az utunk.
1995-ben a Szent László templomot látogattam meg elsőként, majd mutatkoztam be az akkori plébános (Tóth Andor) atyának. Mikulásik Laci bácsi és Gubody Margit néni nagy szeretettel fogadtak és segítettek beilleszkednem. A szentmise szolgálatokat felváltva és heti beosztással végeztük. Ez egy nagyon szép időszak volt, mert sok segítséget kaptam Tőlük nem csak a munkában, de lelkiekben is. A jó Isten áldja meg őket és az örök világosság fényeskedjék Nekik, mert a városért is sokat tettek közösségi munkájukkal!

Úrnapi körmeneten a három kántor hangja betelítette az óváros utcáját és nem csak a kántoroké, de a hívek között ott éneklő Dori bácsi és barátaival együtt zengtek az énekek. Soha nem tudom elfelejteni, hogy a Szent László templomban fenn ültek a „kisöregek”, s olyan hangerővel énekeltek, hogy szó szerint saját magamat nem hallottam az éneklés alatt, pedig nekem sincs gyenge hangom.

Körmenet alatt a legtöbb ház ablakában gyertya égett, s még a Vadkacsa vendéglő sem maradt ki sosem e szép hagyományból. A szépen feldíszített sátrak mellett énekelni és bemutatni hagyományainkat, felemelő érzés volt. Az utca megtelt emberekkel és fiatalokkal, kísértük Jézust stációról stációra.

– Milyen iskolát kell végezni egy kántornak? Van-e különbség a kántorok között, itt az iskoláira gondolok? A képesítéstől függ, hogy egy kis faluban kántor valaki vagy nagyvárosban, ahol esetleg kórust kell vezényelnie?

– Elsősorban ajánlott a zeneiskolai végzettség a kántorképző megkezdése előtt. Legyen hite, lelkesedése és kitartása, hogy ezt a szent szolgálatot megtartsa. Úgy vélem, hogy a kántorképző a kezdeti alapokat lefekteti, de tanároktól és kitartástól is függ, hogy mennyire képes az ember a mélyére ásni a dolgoknak.

Az egyházzene nagyon gazdag és adott esetben, amit egy vidéki kántor nyújt az csak egy kis része annak, hogy milyen csodálatos zenei világgal rendelkezik az egyházunk. Sok esetben a hívek igényei és a kántor végzettségétől is függhet, hogy az egyházzenei élet miként alakul. A kántor segítheti a híveket, hogy minél magasztosabb és változatosabb énekrendet alakítsanak ki közösen a liturgikus szempontoknak megfelelően. Nagyon fontos a jó hangszertudás és az énekhang, hiszen a kántorok elsődleges eszköze a hangja. Fontos, hogy a megfelelő és szent hangszer legyen a templomban, megszólalása pedig egyetemes és művészi legyen.

Jómagam arra törekedtem, hogy ne verjek éket az eddigi hagyományoknak, viszont új és adott esetben az egyházközség számára ismeretlen énekeket is betanuljunk – természetesen a jóváhagyott és engedélyezett egyházzenei előírásoknak megfelelően. Fontos azt tudni, hogy rengeteg gyakorlást és éveket invesztál bele az ember, mire az „alap repertoárt” megfelelő szinten elsajátítja és bemutatja, illetve elénekli.

Magam évekig a Szendrei Janka és Dobszay László által vezetett ZAK Schola Hungarica gregorián kórusába is jártam és rengeteg tapasztalatot szereztem. Továbbá hangszeres tanulmányaimat Gergely Ferenc orgonaművész tanár úrtól próbáltam elsajátítani.

Nagyon mély nyomott hagytak bennem a kántorképzőn tanító orgonaművészek, mint például Kopeczki Alajos, Bednarik Anasz­tázia orgonatudása és Lisznyai Mária összhangzattan tanítása. 1996-ban sikeresen fejeztem be a kántorképzőt: okleveles kántor lettem.

– A kántorok főállásban végzik a tevékenységüket?

– Az első kérdésben említettem, hogy jelen állás szerint ez nem egy megélhetési lehetőség (tisztelet a kivételnek). Ez egy bő téma, sajnos a mai napig nem sikerült központilag rendezni a kántorok helyzetét. Jelen állás szerint a legtöbb helyen a hívek adományaiból tartják fenn a kántori állásokat. Jelenleg IT-mérnökként tartom el a családomat. Ezt a munkát több, mint 22 éve végzem és emellett végzem lehetőségeimhez mérten a kántori szolgálatomat.

– Fontosnak tartja a helyi közösségbe való beilleszkedést? Sikerült megismernie Százhalombatta történetét, az itteni embereket? Úgy tudjuk, hogy a közelmúltban megszületett a babájuk, aki már igazi százhalombattai. Felesége Rónainé Bodnár Judit Érden tanít, ez nagy változást hoz két ember életében.

– Nagyon sok élő és elhunyt embernek hálás vagyok azért, hogy rengeteg támogatásban, bátorításban és élményben volt részem. A jó Isten segítse és áldja meg őket!

A kántori tevékenység kapcsán rengeteg embert ismertem meg, illetve ismerek meg és nem csak esketés vagy temetés kapcsán, de művészi körökben is számos olyan kapcsolat alakult ki, akik a mai napig nem járnak rendszeresen templomba. Sokan elmondják, hogy fiatalon mennyit ministráltak és templomba jártak, de azóta elkoptak. Ilyenkor azt szoktam mondani magamban, hogy bocsáss meg Uram, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek, ugyanis az Isten nem hagy el minket, sajnos Mi hagyjuk el őt! A jó Isten mindig visszavárja a híveit, hogy segítse és vigasztalja őket a nehézségeikben és vagy örömükben. Így ért minket is egy nagy öröm, hogy Úrnapján (hivatalosan csütörtökön) megszületett Boglárkánk. Nagy öröm ez számunkra és a családnak is. Isten hozta!

Most a legtöbb időnket a babánk körüli feladatok tölti ki, de örömmel és még ha sokszor nagy nehézségek árán, de nagy lelkesedéssel tesszük. Már nagyon várjuk a keresztelőt, és hogy az orgonán egy billentyűzetet megnyomjon, hiszen magzatként sokszor halott orgonálni és énekelni. Feleségem, Judit tanítónő az érdi katolikus Marianumban tanít. Most ballagtak el a tanított gyermekei. Ez is egy szép üzenet számunkra.

– Gyermekkoromban a vasárnapi misén tele volt a templom mindkét padsora hívőkkel sokan ültek a kóruson és még hátul is álltak. Ez az 1955-1960-as években volt. Ma, amikor szabad a vallásgyakorlás, egyre korosodó hívőket látunk. Mennyiben alkalmazkodik az egyház a változó világhoz, gondolok pl. a gitáros misékre, lehet-e a templom esetleg kulturális helyszín? Milyen módon lehet rávenni a fiatalokat, hogy részt vegyenek az egyház életében? Van-e ebben feladata a kántornak?

– Úgy vélem, hogy a kántornak is van missziós feladata, de fontos hangsúlyoznom, hogy az egyház nem csak kántorokból áll. Ezt azért teszem, mert mi is azzal tudunk dolgozni – például olyan hangszeren játszunk –, amit kapunk. Tehát fontos, hogy a hívek és közösség összefogjon úgy, mint azt tették 60-70 éve, hiszen az a generáció Istenben bízott és remélt. Manapság az emberek Istennel és az emberekkel kapcsolataikat felületesen ápolják. Én magam hiába kívánnám, hogy legyünk összetartóbb, illetve összefogóbb közösség, ha mindenki el van foglalva ebben a rohanó világban és csak a könnyű és egyszerű dolgokat dolgozza fel. Ezt gondolom a gitáros misékről.

Sokan állnak a pártján, hogy szükség van erre az irányzatra is és teret kell engedni a könnyűnek. Igen, valóban, de emlékezetem szerint gitáros énekek csak hittanórákon, illetve közösségi összejövetelen voltak. Sokszor felemlegetik, hogy Hozsanna-oktatás miért nincs a hittanórákon, én pedig azt gondolom, hogy a gitáros énekek is hasznosnak bizonyulnak ezeken az órákon, illetve közösségi összejöveteleken. A hittant tanítók elsődleges missziós feladata, hogy a fiatalokat bevonzza az egyházba, hogy a fiatalság közelebb kerüljön az Istenhez.

Magyarországon papja válogatja, hogy éppen mekkora teret enged a gitáros énekeknek liturgiai szinten és nincs egységes álláspont. Magam részéről megpróbálok konzervatív és visszafogott véleményezéssel élni.

– 1948-ig működött a Magyar Katolikus Kántorszövetség. Ma létezik-e ilyen szervezet, ahol időnként találkoznak, esetleg versenyeket is rendeznek, vagy szerveznek továbbképzést?

– Röviden és tömören a válaszon, hogy sajnos nem. Ez a Magyar Katolikus Egyház feladata lenne és ez idáig ebben sem tett lépéseket.

Az idei Úrnapja nehezített körülmények között történt az ismert okok miatt. Volt-e változás az előző évekhez képest tekintve, hogy ez volt az első alkalom, hogy feloldották a szigorú szabályokat?

Sajnos erről érdemben nem tudok nyilatkozni, mert éppen a mise kezdésekor kellett megjelennem Budapesten a kórházban, hogy hazahozzam feleségemet és újszülöttünket, így most csak online tudtam kísérni a történéseket.

*

Rónai Attila a beszélgetésünk során többször említette, hogy a járvány és a kisbaba születése akadályozta kántori teendőiben, de a jövőben továbbra is hallhatják a hívek.