Egy lokálpatrióta emlékei III.
Beszélgetés Németh Istvánnal
Kamaszkortól a felnőttkorig
Számomra elérkezett az 1968-as esztendő. El kellett döntenem, hová jelentkezzem? Bármennyire szerettem volna állatorvos lenni, matematikai ismereteim birtokában nem álltam volna meg a helyem, mert a felvételi tárgyak között a biológia és kémia mellett a matematika is felvételi tárgy volt. Abból indultam ki, ha már állatorvos nem lehetek, olyan szakmát választok, amely legközelebb áll hozzá.
Jelentkeztem a budapesti Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum Állattenyészési Szakára. A sikeres érettségi után ott eredményes felvételi vizsgát tettem és elkezdődtek felsőfokú tanulmányaim. Az intézmény Kőbányán volt, ezért a kollégiumi bentlakást választottam. Az első év tanulmányaiban visszaköszönt az orosz nyelv, matematika, kémia és vettük az alapozó szaktárgyakat: anatómia, közgazdaságtan, állattenyésztés.
Az iskola új környezetet, új tanárokat, ismeretségeket hozott. A kollégiumi élet laza rendjét, Budapest kínálta szórakozási lehetőségeket, vagyis sok újdonságot. Tanáraink sokszínűsége, jól értesült, bizalmas közlései sok gondolatot indítottak el bennünk. A tananyagba szőve elmondták gondolataikat a politikáról, szakmai megoldásokról.
Vizsgaidőszakban tettünk vizsgát a tanultakról. Sok gyakorlatunk volt a Budapest közeli állattelepeken, szövetkezetekben. Hetes szolgálati idők voltak baromfi-, sertés-, szarvasmarha-, juhtelepeken. Hetes szolgálati idők voltak a Soroksári úti vágóhídon. Esztétikus szoborcsoportok voltak a rengeteg, több száz állat fogadására alkalmas istállóknál. Itt voltak az állategészségügyi tárgyak gyakorlati órái. Gyógyszerezés, vérvétel, szurcsapolás, inszeniálás a vágásra került állatoknál. Mind hasznos, érdemi munka és tanulás volt.
Egészen különleges tanáraink is voltak, mint dr. Szabó tanár úr, a Mezőgazdasági Minisztériumból, aki közgazdaságtant tanított nekünk, akire a Szabad Európa rádió rendszeresen hivatkozott. Mészáros István professzor civilben magasrangú református presbiter volt. Európai hírű tevékenysége nyomán terjedt el villámgyorsan a szarvasmarha mesterséges megtermékenyítésének módszere és állat szülészetet is oktatott. Tóth tanár úr, aki a régi gödöllői uradalomban még látta Horthy Miklós szürke lovát és szomorú sorsát. Állattenyésztéstan órán – október 6-án – előadást tartott az Aradi vértanúkról. Dr. Bíró Andor gyógyszerkutató múltját hagyta oda valami oknál fogva, hogy számunkra állategészségtant oktasson. Ő volt a Beacillin antibiotikum névadója és fejlesztője. Mellesleg elismert kynológus.
Az előadásokon való megjelenés kötelező volt. Minden kézi vezérlésben ment és személyesen. Létezett előadás, jegyzet és vizsga. Kredit nem volt, halasztás sem. Az évfolyam 40 fővel indult és 35-en végeztünk. Nem volt sem KISZ, sem más mozgalmi élet az iskolában, viszont fakultatívan és közösen is elmentünk a Nemzeti Színház előadásaira. Moziba rendszeresen jártunk.
Volt egy „országos hírű intézmény” a közelünkben: a Kőbányai Sörgyár. Annak volt egy „kihelyezett tanszéke” az iskola szomszédságában, a „Laci tanszék”. Esténként sűrűn látogatott intézmény volt, ahol olcsón ihattunk sört. A sörgyár ugyanakkor munkalehetőséget – fizikai munkát – is biztosított annak, aki pénzszűkében volt. Éjjel, nappal tárt karokkal fogadták az önként jelentkezőket.
Közel volt hozzánk a kőbányai Szent László templom, szép, neogótikus megjelenése, belül pécsi zsolnai kerámiával díszítve. Szobatársammal a monoki Hogya Bélával esti misére járogattunk.
*
1971-ben, túl a harmadéves vizsgákon egy levél várt Százhalombattáról, Tóth Andor plébánostól. Kérdezte, hogy elvállalnám-e az Egyházközség képviselő-testületében a tagságot? A következő alkalommal, amikor vasárnap idehaza voltam, mise után megkerestem Andor atyát. Megköszöntem a bizalmat, de elmondtam az előttem álló bizonytalansági okokat: nem tudom hol fogok dolgozni, a katonaságtól mikor kapok behívást? Végül arra tettem ígéretet, ha úgy látom, hogy Százhalombattán maradok, elvállalom a tagságot. Arra a kérdésre, miből áll majd a feladatom, így válaszolt: „Ha eljössz, megtudod.”
Államvizsga előtt sok volt a teendőnk. Az utolsó félévi vizsgákon kívül el kellett készíteni egy záródolgozatot. Én kisállattenyésztési témát választottam. A tarjáni Állami Gazdaság nyúltelepén előforduló betegségek, azok kártétele, a betegségek megelőzésének, gyógyításuk lehetőségei volt a munkám témája. Tarján puszta Környe mellett volt a Vértesben. A tarjáni Állami Gazdaságnak volt akkor egy hatalmas, legkorszerűbb és legnagyobb nyúltelepe. Oda jártam ki adatokat és tapasztalatokat gyűjteni.
Abban az időben a már Benta-Völgye MGTSZ-ben a volt Matta-, később Tildy-pusztán is volt egy nyúltelep. Felkerestem Dávid Mihályt a szövetkezet akkori főállattenyésztőjét azzal a kéréssel, hogy betekintést kaphassak a nyúltelep munkájába, miután a Tarján-pusztán látottakról írom a szakdolgozatomat. Megnyertem a beleegyezését, sőt örömmel vette az érdeklődésemet. Később megkérdeztem tőle, hogy államvizsga után lenne-e lehetőségem a következő egy éves kötelező gyakorlati időmet a szövetkezet állattenyésztésében tölteni? „Majd ha aktuális lesz, térjünk erre vissza” – válaszolta.
Eljött az évvégi vizsgák, államvizsga ideje, szakdolgozatom bírálata. Dr. Holdas Sándor volt a bírálóm. Akkor a Kisállattenyésztési Kutatóintézet igazgatója volt, majd kis idő múlva a Fővárosi Állatkert igazgatója lett. Munkámat dicséretesnek találta, nagy örömömre.
*
A jó eredmények után jelentkeztem ismét Dávid Mihálynál gyakorlati időmre. Fizetésem az állam biztosította, a munkát pedig a Benta-Völgye MGTSZ-ben végeztem a főállattenyésztő utasításai alapján.
Anyáméknál laktam, éltem akkor már, az újonnan épült Újtelepi házunkban. A munkahelyemen a közvetlen, legfontosabb napi teendőm a nyúltelep irányítása volt, illetve az éppen zajló kiszervezése az erre vállalkozó háztáji gazdákhoz. A feladatom érdekes volt és kerékpárral jártam át Érdre. Sok embert ismertem meg, minden udvar más volt, más megoldásokat kellett megtapasztalni. Folyamatos szaktanácsadást, irányító szervező munkát végeztem. Mindig éjszaka volt a nyulak berakodása, a szövetkezet központjában. Amikor megérkezett a kamion 70-80 gazda hozta az ezernél is több nyulat. A gazdákat szállítólevéllel láttam el a leadott mennyiség alapján és ez volt a dokumentum a kifizetésekhez.
Ebben az időben a többi állattenyésztési ágazatra is adódott rálátásom. Két helyen volt szarvasmarha állomány: a Benta- és Pannónia pusztán, a Franciska pusztán pedig juhok. Tojótyúkok a Tildy pusztai kertészettel szemben voltak. 10 000 broyler (pecsenye) csirkét neveltek folyamatosan, évi 4-5 turnusban a Benta pusztai tehénistálló padlásterében.
A nyári melegben egy életre szóló leckét kaptam az elővigyázatosság elhanyagolásának következményéről. Az áramszolgáltató hetekkel korábban levélben értesítette a szövetkezetet az áramkimaradásról. Nem tiltakoztak ellene, sem aggregátort nem helyeztek készenlétbe. A légtér olyan kicsi volt az állatok számára, folyamatosan ventillátorok végezték a légcserét. Az áramszünetben ezek leálltak, megszűnt a világítás is, az állatok a melegben egymásra torlódtak és néhány óra elteltével 10 000 csirke megfulladt a hőségben. Láttam az örjöngő telefonálást, a tehetetlenséget és a hatalmas kárt. Nagy tanulság volt számomra az eset.
A Tildyben voltak fogatos lovak és hajtóik. Kis külön világ volt az övék. Stróbl (Kiss) Karcsi bácsi, Osztovics Milán bácsi és Rontó Károly. Milán bácsi mindig úton volt és gondoskodott lovai takarmány kiegészítéséről. Ha végigment a falun, hangzott az utca. Akivel találkozott annak valami rigmust mondott beemelve a nevet a szövegbe. Pl.: „Német Pista a csárdába, ecet ég a lámpájába”. Ezeknek az embereknek a kint végzett munka volt a szabadsága, ez éltette őket.
Egy állattenyésztőnek nem csak az állatokkal kellett jól bánni, hanem az őket kiszolgáló személyekkel is szót kellett érteni. Sok év tapasztalata kellett hozzá.
Van már annak 25 éve is, hogy rácsodálkoztam egy Horatius-i idézetre (ie. 60 körül élt): „Mindazon dolgok között, amelyekkel foglalkozhatunk, egy sincs a földművelésnél jobb, egy sincs kellemesebb, nincs természetesebb, nincs a szabad emberhez méltóbb”. Sajnos ez megváltozott a zárt technológiák, a költségek optimalizálása és a hatékonyság érdekében. Az állatok is elvesztették természetes élőkörnyezetüket, de a vele foglalkozó ember is a „haszon robotosává” vált.
*
A gyakorlati időm leteltével megérkezett a honvédségi behívóm. Két évig voltam sorkatona, Várpalotán a híradósoknál. Sok élmény, tapasztalat ért alatta.
A laktanyánk kijáratánál volt egy templom. Számunkra Isten jelenléte kézenfekvő volt. Amikor harangoztak misére mentek a város lakói, számunkra sem volt tiltott. A kocsmák viszont igen. Amikor vasárnap nem voltunk szolgálatban, de kimenőnk sem volt, páran elhatároztuk, hogy rendezünk magunknak misét. Elvonultunk egy csendes zugba. Próbáltuk a mise részeit követve, pap közreműködése nélkül megélni. Ebben nagy segítségünkre volt a biatorbágyi Palovics Lajos. Civil életében falujának, majd városának polgármestere lett, több cikluson át. Ma is lelkészi kisegítőként is tevékenykedik, már nyugdíjasként.
Egy alkalommal karácsonykor nem kaptam eltávozást, hogy hazajöhessek, csak kimenőt. Páran civil ruha hiányában, katona ruhában elmentünk az éjféli misére. Meglepődve láttuk, hogy egy százados a családjával szintén ott van.
Szerettek volna engem is a pártba beléptetni, ezért meghívtak egy pártgyűlésre. Ezen a gyűlésen tárgyalták a százados „elhajlási ügyét”, akit az éjféli misén láttunk. Töredelmesen önkritikát gyakorolt tévedése miatt, mindezt egy pár sorkatona jelenlétében. Döbbenetes volt számomra a szituáció.
Őrmesterként szereltem le. Úgy lettem őrmester, hogy tizedesből, átlépve, azaz kihagyva egy rendfokozatot, egyből őrmesteri rangra emeltek.
Amíg katona voltam, a Benta-Völgye MGTSZ-ben – mely a munkahelyem volt – felépült a 320 férőhelyes szarvasmarhatelep és már be is üzemelték. Dávid Mihály főállattenyésztő és párttitkár, továbbá Csupics Sztánkó, a szövetkezet elnökhelyettese Finnországba mentek és 300 kiválogatott vemhes üszővel tértek haza.
Leszerelésem után ennek a szakosított szarvasmarhatelepnek lettem közvetlen alkalmazottja. Szakmai pályafutásom itt kezdődött és 33 év múlva itt is fejeződött be. Ezalatt az idő alatt folyt le életem aktív kora. Bejártam a szakmai lépcsőfokokat, voltam műszakvezető, telepvezető, főállattenyésztő, végül az Agro-Benta Kft ügyvezető igazgatója. Különleges szakmai kihívás volt a finn ayshire fajta honosítási programja, amely fajta Skóciából származik. A finnek nem véletlenül vitték hazájukba az 1800-as években. Jól alkalmazkodó, hosszú élettartamú, magas beltartalmú és nagy tejtermelésre alkalmas fajta.
A fajta hazánkba való behozatalát szövetkezetünk végezte az 1970-es kormányrendelet alapján az Állattenyésztési Kutató Intézet javaslatára. Működésünk alatt (1973-2007) kétszer történt a telepünkön teljes rekonstrukció és technológia váltás. A nyári legeltetéssel kombinált zárt, kötött, vízöblítéssel gumipadlón való tartástól eljutottunk a kötetlen, nagy termelő csoportos, növekvő mélyalmos tartásig. A fejést pedig a tehenek mozgatásával Alfa-Laval alsótejvezetékes fejőteremben végeztük.
*
A katonaságtól való leszerelésem után egy érdekes mozzanat történt velem. Az akkori Vöröscsillag úti járdán találkoztam Ferenczi Illés tanácselnök helyettessel, a Művelődési Osztály vezetőjével. Köszöntöttük egymást és ő érdeklődött, mivel foglalkozom és munkalehetőséget ajánlott az osztályán, titkári állást. Az ajánlat meglepett, udvariasan megköszöntem, de a katonaság után alig vártam, hogy a választott hivatásomban dolgozhassak, ugyanis a katonaéveim alatt a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán különbözeti vizsgát tettem és Állattenyésztési Üzemmérnöki minősítést szereztem.
Magánéletem is a munkahelyemen talált életre szóló megoldást. 1974. december végén, végeztük a szokásos állatleltárt, Bentapusztán. Odaküldték ellenőrként a növénytermesztésben dolgozó csinos, kedves, érdeklődő Kecskeméti Marikát. Akkor ismertem meg a leendő feleségemet. Egyre többször találkoztunk, közös programokat szerveztünk. Nyáron az Adrián nyaraltunk és ősszel eljegyeztük egymást. Elhatároztuk összeházasodunk. Megnéztük Szabó Magda „Az a szép fényes nap” című történelmi darabját, ami nagyon tetszett. A címe pedig fedi az esküvőnkre való készülődés hangulatát, magasztos voltát. 1976. augusztus 14-e valóban napfényes, meleg szombat volt.
Andor atya akkor még háromszor hirdetett ki bennünket a templomban. Vállaltuk és nyilvánossá tettük, hogy életre szóló házasságot szeretnénk kötni. Az esketés kora délután történt, 80-100 fős vendégsereg mellett. Andor atya idézetére ma is emlékszem, egy orosz közmondás volt: „Ha tengerre szállsz, imádkozzál, ha háborúba mész, imádkozzál kétszer, de ha megházasodsz, imádkozzál háromszor!”
A párválasztás szerintem egy életre szóló elköteleződés, meghatározza nem csak két ember sorsát, hanem a jövő generációjáét is. Bennem élt szüleim rossz példája, a válásuk.
A lakodalmi vacsorán, ahogyan az illik ilyenkor, gazdag teríték várta a vendégeket. A szövetkezettől nászajándékba – stílusosan – egy borjút kaptam, ebből készült a fő étel. Hozzá szürkebarátot ittunk. Az udvarban sátor állt, zenekar gondoskodott a jó hangulatból. Éjfélkor volt mennyasszonyi tánc. Ahogy elfogytak a táncra felkérők, régi hagyomány szerint apró darabokra összetörtem egy cseréptálat és sok aprópénzt szórva magunk után, ölbe kaptam a menyasszonyt. (A cserép, vagy üveg törés szokása, azt a vágyunkat fejezi ki, hogy a házasságot bő gyermekáldás kísérje, az aprópénz pedig az anyagi jólétet, bőséget jelenti.) A menyecsketáncnál Marika pirospöttyös ruhában jött vissza.
Nászúton Erdélyben voltunk. Ez volt első találkozásunk a „Tündér kerttel”. Feleségem apai nagyanyja e vidék szülötte. Sétáinkon a Gyilkos-tó környékén találtunk egy I. világháborús katonai temetőt. Sok száz fiatal fenyő magonc nőtt ki a sírok közt. Elhatároztuk, kettőt kiveszünk a földből és haza hozzuk. Így is lett. Sajnos csak az egyik maradt életben, 15 méteres szép fa lett belőle. Végig kísérte életünket, alatta nőttek fel gyermekeink és árnyat adtak növekvő unokáinknak is.
Gyermekeink közül elsőnek Annamária 1977-ben, László fiunk 1982-ben, Nóra pedig 1987-ben, éppen apai dédnagyapja 100 éves születésnapján érkezett a családba.
(Folytatjuk)
