Más szemmel: Az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulása és ülésezése
Részlet Mitták Ferenc könyvéből
1944. december 21-én Debrecenben, az évszázados hagyományokat őrző Református Kollégiumban gyűltek össze a II. világháború harcai alól már felszabadult magyar országrészek küldöttei.
Az előzményekhez tartozik, hogy Horthy Miklós kormányzó sikertelen kiugrási kísérlete a háborúból (1944. október 15.) nem volt kellően előkészítve, s a németek támogatásával a Szálasi Ferenc vezette nyilas uralom következett Magyarországon, amely a náci Németország melletti, végsőkig tartó kitartást valósította meg.
1944. október közepén a szovjet hadsereg már Magyarország területén folytatta a hadműveleteket, s a következő két hónap során befejeződtek a harcok a Tiszántúlon, Észak-Magyarországon és az Alföld nagy részén. A felszabadult, a németek és a nyilas csapatok által uralt területek elfoglalása után az országrészeken sorra alakultak meg a politikai pártok szervezetei: Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt, a Független Kisgazdapárt és a Magyar Kommunista Párt. E pártok elhatározták, hogy politikai szövetséget kötnek egymással, és az országot közös erővel vezetik ki a súlyos helyzetből. A megállapodás alapján 1944. december 2-án megalakították a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot. Az ország keleti felének városaiban, településein gyors ütemben alakultak meg a Nemzeti Bizottságok, amelyek a közigazgatási és rendőri feladatokat végezték és szervezték a romeltakarítást. A gyárakban üzemi bizottságok indították be a termelést, falun földigénylő bizottságok alakultak.
1944. december 13-án létrejött az Ideiglenes Nemzetgyűlés előkészítő bizottsága, amely Debrecenben tett előkészületeket azoknak a képviselőknek a megválasztására, akik a felszabadult országrészek lakosságát fogják képviselni a nemzetgyűlésben. Az előző napon, december 12-én érkezett Moszkvából ugyancsak Debrecenbe a leendő új magyar kormány (köztük a Horthy-féle fegyverszüneti delegáció, amely Moszkvában rekedt és a szovjet hadsereg oldalára átállt vezérezredesek: Dálnoki Miklós Béla és Vörös János.
1944. december 21-én Debrecenben, a Református Kollégiumban gyűltek össze a már szabad országrészek küldöttei. A gyűlést nemzetgyűléssé, olyan új hatalom jogforrásává nyilvánították, amelynek nem csak joga van, de kötelessége is a magyar nép, a magyar nemzet nevében cselekedni.
Így jött létre az Ideiglenes Nemzetgyűlés: a 230 képviselőből 71 kommunista, 55 kisgazda, 38 szociáldemokrata, 16 parasztpárti, 12 polgári demokrata, 19 szakszervezeti, 19 pártonkívüli volt. A nemzetgyűlés a magyar államszuverenitás kizárólagos képviselőjének nyilvánította magát.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 22-ei ülésén megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. A többpárti kormány elnöke Dálnoki Miklós Béla tábornok lett. A kormány többi miniszter tagja: Gyöngyösi János – külügy, Erdei Ferenc – belügy, Valentiny Ágoston – igazságügy, Vásáry István – pénzügy, gr. Teleki Géza – közoktatás, Vörös János – hadügy, Faraghó Gábor – közellátás, Gábor József – közlekedés, Nagy Imre – földművelésügy, Molnár Erik – népjólét, Takács Ferenc – iparügy.
Dálnoki Miklós Béla a következőt mondta a kormány programjáról a nemzetgyűlésben: „A magyar nép akaratát érvényre juttatva az Ideiglenes Nemzeti Kormány legsürgősebb feladatának tekinti, hogy haladéktalanul fegyverszünetet kössön a Szovjetunióval és mindazokkal a szabadságszerető országokkal, amelyekkel Magyarország hadiállapotban van.”
A kormány elhatározta: „A német elnyomók elleni harc és hazánk felszabadításának meggyorsítása érdekében megszervezi az új nemzeti haderőt, a magyar függetlenség és az állami szuverenitás legfőbb biztosítékát.”
1944. december 28-án – amikor már Budapest ostroma folyt – az Ideiglenes Nemzeti Kormány hadat üzent a hitleri Németországnak. A hadüzenet alapján elutazott Moszkvába a magyar kormánydelegáció (Gyöngyösi János külügyminiszter, Vörös János honvédelmi miniszter, Balogh István miniszterelnökségi államtitkár), hogy a szövetséges hatalmak által Magyarország számára kidolgozott fegyverszüneti egyezményt aláírja.
1945. január 20-án Moszkvában a fegyverszüneti egyezményt a három nagyhatalom (Szovjetunió, Nagy-Britannia, USA) nevében Vorosilov, a Szovjetunió marsallja, Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormányának a megbízásából pedig Gyöngyösi János külügyminiszter, Vörös János honvédelmi miniszter és Balogh István miniszterelnökségi államtitkár írta alá. Az egyezmény az aláírással egyidőben lépett érvényre. A Fegyverszüneti Egyezmény megállapította: „Magyarország megszűntette … az Egyesült Nemzetek ellen viselt háborút, Németországgal fennállott minden viszonyát megszakította és hadat üzent Németországnak.” Az okmány értelmében Magyarországnak vissza kellett vonulnia az 1937-es határai mögé, fel kellett oszlatnia minden fasiszta szervezetet, és be kellett kapcsolódnia a Németország elleni háborúba. A kormány időközben megkezdte az új honvédség felállítását. Magyarországot 300 millió dollár háborús jóvátétel kifizetésére kötelezték a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia javára.
Ezalatt Magyarország fővárosában és nyugati felén még dúlt a háború, de már a végéhez közeledett: 1945. január 18-án Pest, február 13-án Buda is szovjet kézbe került. És 1945. április 12-én (korábban április 4-ét tartották számon) befejeződött Magyarország területén a II. világháború, a szovjet csapatok elfoglalták a Pinkamindszenthez tartozó Dénes- és Kapuy-majort. 1945. április 12-ével tehát megnyílt a demokratikus fejlődés lehetősége Magyarország számára, az 1944. december 21-22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány is folytathatta munkáját és újjászervező tevékenységét.
Megjegyzések, felvetések, gondolatok:
Magyarország II. világháborúban való részvételének megítélése, értékelése felemás még napjainkban is: egyrészről még közöttünk élnek nagyon sokan, akik megélték a háborút és saját tapasztalatuk van. Őket és az egész közvéleményt a mindenkori hatalom propagandisztikusan befolyásolta. Leginkább azt sulykolták és sulykolják, hogy mintha Magyarország igazságos háborút folytatott volna, és a háború végén, 1944–45-ben és utána a országot méltánytalanul „megbüntették”. Azt emelik ki, mintha 1944-ben a Szovjetunió támadta volna meg Magyarországot és a szovjet hadsereg elpusztította az országot, megszállta, atrocitásokat, nőkkel szembeni erőszakot követett el.
Még ha ebben sok igazság is van, de a lényegről nem szabad megfeledkezni: Magyarország a hitleri Németország oldalán vett részt a harcokban, hadat üzent a Szovjetuniónak, Nagy-Britanniának, még az Amerikai Egyesült Államoknak is. A 2. Magyar Hadsereg részt vett Ukrajna megszállásában, a Don folyó mellett, kétezer kilométerre volt a magyar határtól, megszálló erőkként a magyar katonák is követtek el atrocitásokat, nőkkel szembeni erőszakot, partizánvadászatban embereket (olykor civileket) végeztek ki. Nem magyarázat sem erre, sem arra, de háború volt, és az erőszak innen fakad. Lehet említeni az 1942 januári „hideg napokat” Szerbiában, ahol több ezer embert végeztek ki, gyilkoltak meg magyar katonák, csendőrök.
A valós események elferdítése, hogy a Szovjetunió az őt megtámadó országokat, így Magyarországot is agresszor módjára, igazságtalanul támadta meg. Pont fordítva történt: A Szovjetunió harcban nyomult egész Berlinig, Németország fővárosáig, hogy a nyugatról támadó szövetséges államokkal véget vessen a nácizmusnak. Magyarország a náci Németország utolsó csatlósa volt, ellenállt (a német csapatokkal) együtt a szovjet támadásnak. Horthy Miklós kormányzó kiléphetett volna 1944 őszén a háborúból (elvetélt „kiugrási kísérlet”), ha az általa megkötött fegyverszüneti egyezmény alapján szembefordul Németországgal, mint tette például Románia. Az esélyt eljátszották, így lett Magyarország a háború színtere, több mint fél évig, így pusztult az ország, lett rommá Budapest, és ezért szenvedett a lakosság. És ezért nem a Szovjetunió a hibás.
Eljön az idő, mert el kell jönnie, amikor a fentiekről őszintén kell beszélni, őszintén és a valóságot. A Szovjetunió nem meghódította Magyarországot, hanem legyőzte a náci Németországot és a nyilas rémuralmat az országban. Éppen ezért ez valóban „felszabadulás” volt. A később történt kommunista fordulatot nem kellene visszavetíteni 1944-ig. (Zárójeles megjegyzés: a legyőzött Németországban amerikai, angol, francia és szovjet megszállási övezeteket hoztak létre, tehát nemcsak Magyarországon volt szovjet megszállás!)
Az előzőekben írtak alapján fontos lenne a közvéleményben tudatosítani, hogy a szovjet hadsereg győzelmes előrenyomulása tette lehetővé 1944 őszén, hogy Debrecenben megalakulhatott az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány, amelyek már többpárti, demokratikus szervezetek voltak. És rögtön megkezdték a helyreállítást, hadat üzentek Németországnak.
A feledés homályába veszett 1944–1945-ös demokrácia-kezdetet, a Dálnoki Miklós Béla-kormány intézkedéseit és munkásságát napjainkban jobban meg kellene ismertetni a magyar emberekkel, és ezt a politikai munkát tisztelettel megbecsülni, megörökíteni. Talán nem lenne túlzás emlékművet készíttetni és évente állami megemlékezést tartani ezen „úttörőknek”. Mert ők a demokrácia elkezdői, „úttörői” voltak, az 1944–48 közötti időszak kiemelkedő személyiségei.
Sokkal inkább a fentebbieknek megfelelően kellene helyreállítani a kezdeteket befolyásoló események, személyek ismertségét, becsültségét; mintsem a Magyarországnak nem sok jót adó Horthy-rendszert rehabilitálni és Horthy Miklósnak szobrokat, emléktáblákat avatni, a nevét tisztára mosni (amire számos példa van a 2020-as években).
Összegzés:
1944 őszétől kezdve a felszabadított országrészekben megindult a demokratikus átalakulás. Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Azonnal megkezdték Magyarország II. világháborúból való kivezetését, az ország helyreállítását, demokratizálását. Ez már indulásként is merőben eltért a Horthy-rendszer megmerevedett félfeudális úri világától, a diktatórikus hatalomgyakorlásától. Új világ kezdődött 1944–1945-ben, a többpárti demokrácia időszaka. Ezekre az évekre akkor is nemzeti büszkeséggel kell visszatekintenünk, ha 1948-tól a kommunista diktatúra 40 évre megszakította a biztató folyamatot.
Eleddig sem politikusok, sem történészek nem gondoltak arra, nem mondták, írták le, hogy 1944–48 között forradalom játszódott le Magyarországon, amely alapjaiban változtatta meg az előző rendszert. Egy demokratikus forradalom volt, amelyre büszkén kell(ene) emlékeznünk.n
