Más szemmel: Konstantinápolyt elfoglalták a törökök és birodalmuk fővárosává tették

Részlet Mitták Ferenc – Mittákné Bögre Ágnes könyvéből

1453. MÁJUS 29.

Amikor 1451-ben II. Mohamed szultán az Oszmán Birodalom trónjára lépett, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elfoglalja Konstantinápolyt, a Bizánci Császárság fővárosát, amelyet ekkor már minden oldalról körbefogta az Oszmán Birodalom. Konstantinápoly akadályozta az Oszmán Birodalom európai és ázsiai részeinek összeköttetését.

Röviden tekintsük át a két birodalom előtörténetét!

1., Az ókori Római Birodalom i. sz. 395-ben vált ketté, a Nyugatrómai és a Keletrómai Birodalomra. Az itáliai központú, előbb Róma, majd Ravenna fővárosú Nyugatrómai Birodalmat 476-ban a germán népek megdöntötték. A római szellemiséget és kultúrát még közel 1000 évig a Keletrómai Birodalom vitte tovább, amelynek fővárosa az I. (Nagy) Constantinus császár által a régi Büzantion helyén i. sz. 330-ban alapított Konstantinápoly lett. A névhasználat fokozatosan a Bizánci Birodalom, illetve Császárság megnevezésére változott. Justinianus 527-től 565-ig tartó uralkodása alatt épült az eredeti Hagia Sophia-templom, és a zseniális hadvezér, ­Belizár vezetésével Bizánc sikerrel hódította vissza az elveszett nyugati tartományok egy részét. A VII. századtól azonban az arabok elfoglalták Észak-Afrikát és a Közel-Keletet, míg a Balkán szláv, Itália pedig lombard fennhatóság alá került. A X. században végrehajtott hadászati reformoknak és az ügyes diplomáciának köszönhetően Bizánc terjeszkedése új szakaszába lépett, a birodalom megerősödött, amely többek között magával hozta a bolgár és az orosz fejedelemségek ortodox – keresztény hitre térítését.

A XI. századtól Kis-Ázsiában a szeldzsuk-törökök tűntek fel veszélyes ellenfélként, jelentős bizánci területeket hódítottak el, ellenük indultak a keresztes hadjáratok. A negyedik hadjárat 1204-ben magát Konstantinápolyt foglalta el és megalapították a Latin Császárságot. A XIII. század utolsó harmadában ugyan visszaállították a Bizánci Birodalmat, de a régi hatalmát és fényét már nem érte el. A XIV. századtól egy új nép, az oszmán-törökök kezdtek Kis-Ázsiában terjeszkedni a bizánciak rovására, majd 1354-ben Gallipoli elfoglalásával megvetették a lábukat a Boszporusz európai oldalán. Az elkövetkező 100 év alatt sorra foglalták el Bizánc európai területeit, s 1453-ra már csak a főváros, Konstantinápoly állt a török hódítás útjában.

2., Egy Kis-Ázsiai nép, az oszmán-törökök I. Oszmán (1258–1326) uralkodása idején, 1290-től kezdték meg terjeszkedésüket (elnevezésük az uralkodójuk nevéből származik). Sorra elfoglalta a Kis-Ázsiai bizánci erődítményeket, megalapította a birodalmát, felvette a szultán címet, fővárosát Bursában rendezte be. I. Murád (1326–1389) a terjeszkedés irányát a Balkánra helyezte át. 1359-ben jelentek meg először a török seregek Konstantinápoly előtt, de ekkor még gyengének érezték magukat az ostromhoz. 1361-ben elfoglalták Adrianapoliszt (Drinápoly, Edirne), ahová Murád áttette a székhelyét. A törökök sorra foglalták el a tartományokat, városokat, 1389-ben pedig Szerbiát is. Bizánc egyre inkább magára maradt, uralkodói hiába kilincseltek az európai udvarokban katonai segítségért, nem kaptak: több bizánci császár az adófizetést is vállalta.

I. Bajazid (1347–1403) 1394-től 1399-ig blokád alatt tartotta Konstantinápolyt, de nem tudta megtörni. Miután Timur Lenk mongol seregei 1402-ben megsemmisítő vereséget mértek a törökökre, Bizánc átmenetileg fellélegezhetett. Azonban II. Murád (1421–1451) már 1422-ben megostromolta Konstantinápolyt, de sikertelenül. Bizánc az 1424-ben megkötött békével ismét adófizetésre kötelezte magát, s ezzel visszaállt korábbi alávetett helyzete.
A törökök a balkáni előrenyomulásuk során összeütközésbe kerültek a Magyar Királysággal. Az 1440-es években többször csatáztak Hunyadi János magyar hadvezérrel, a vereségek mellett a várnai (1444) és a rigómezei (1448) csatában nagy győzelmeket arattak, s így meg tudták őrizni balkáni hódításaikat.

II. Mohamed (uralk.: 1451–1481) a „Hódító” azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Konstantinápolyt teszi meg birodalma fővárosává. Konstantinápolyban, illetve a Bizánci Birodalomban 1449. július 6-án lépett trónra az utolsó bizánci császár, XI. Konsztaninosz. Érezte a fokozódó török nyomást, ezért az elődeihez hasonlóan európai segítségért folyamodott, de nem kapott, így megpróbálta megerősíteni Konstantinápoly védelmét, felkészülve egy várható ostromra. A város egy félszigeten feküdt, melyet nyugati, a szárazföld felé eső oldalán vizesárok és hármas fal védett, délről a Márvány-tenger szegélyezett, északi oldala pedig az Aranyszarv-öböl kikötőjére nézett, amelyet zárólánc védett a török flottával szemben. A tenger felőli keleti falak erősek voltak és tapasztalt katonák védték.

1453 tavaszára XI. Konsztantinosz mintegy 8000 védőt tudott szervezni és felállítani, ebből 5000 volt a bizánci és 3000 a zsoldos, akik főként Itáliából érkeztek. Az uralkodó Giovanni Giustinianit, egy híres condottiere-t (zsoldosvezért) bízott meg főparancsnoknak. Az Aranyszarv-öbölben Gabriele Trevisano parancsnoksága alatt egy 26 hajóból álló bizánci-velencei-genovai-pisai flotta erősítette a védelmet.
II. Mohamed szultán egy óriási sereget gyűjtött össze, ennek létszámát 80–150 ezer fő közöttire teszik, köztük jelentős erőt képviseltek a félelmetes janicsárok és a híres török tüzérség. A török tűzerő 70 nehézágyúból állt, közte egy, amely 18 tonnát nyomott, csöve 7,5 méter hosszú volt és közel 700 kg kőgolyót is képes volt kilőni. Az ágyúk hatótávolsága már elérte az 1 mérföldet is, tehát távolról is igen hatásosak voltak. A Konstantinápoly ellen felvonuló török sereget mintegy 300 hajó is segítette.

1453. április 1-jén Konstantinápoly lakói és védői a húsvétvasárnapot ünnepelték, s másnap április 2-án a török sereg megkezdte a város körülzárását. Három napig tartott, amíg a hatalmas sereg, maga II. Mohamed szultán vezetésével felvonult. További egy napot vett igénybe a hadállások elfoglalása.
Az ostromágyúk április 6-án kezdték meg a várfalak lövetését. A török tüzérség leghíresebbje az erdélyi magyar származású Orbán mester volt, aki a hatalmas ostromlövegeket tervezte és irányította. A folyamatos ágyúzás mellett a vizesárkok feltöltésére, a falak aláaknázására és a kikötői zárólánc felszámolására is akciókat indítottak. A városon kívüli kisebb erődítményeket elfoglalták. A foglyul ejtett védőket karóba húzták elrettentésül, hogy Konstantinápoly védőinek elszántságát megrendítsék.

Április 11-én újult erővel folytatódott a szárazföld felőli falak bombázása. Április 18-án a szultán általános rohamot indított a falak ellen, de a védők hősiesen visszaverték a támadásokat. A bizánciak eredményesen vetették be a görögtüzet is. Négyórás küzdelem után II. Mohamed visszarendelte katonáit.

Április 22-én a törökök egy hatalmas akciót hajtottak végre: több mint 70 hajót vonszoltak át a szárazföldön, eljutva az Aranyszarv-öbölbe. A kikötő elfoglalása után lehetőség nyílt az északi falak elleni támadásra is, ezzel a védőket megosztották.

Közben szünet nélkül folyt a falak ágyúzása. Május elején további török támadásokra került sor egy hatalmas ostromtorony támogatásával. Giustiniani azonban hatásos ellenszert alkalmazott: puskaporos hordókat guríttatott a torony lábazata alá, így pusztította el a veszélyes ostromszert. Állítólag II. Mohamed így minősítette az ellenfél akcióját: „Mit nem adnék, ha ez az ember az én oldalamon harcolna!” A más török kísérleteket is meghiúsították a védők.

Néhány tanácsadó azt ajánlotta a szultánnak, hogy hagyja abba az ostromot és vonuljon el.

A szultán 1453. május 29-én egy végső rohamot rendelt el. A támadó hullámokat a védők visszaverték, de az órákig tartó harcban kimerültek. Ezután támadott az elit alakulat, a janicsárok. Egy órán át őket is visszaverték, de Giustiniani főparancsnokot egy nyílvessző eltalálta, és levitték a falakról. Ekkor egy olyan véletlen esemény történt, amely eldöntötte a harcot: a törökök felfedeztek a várfalon egy őrizetlenül hagyott, nyitva lévő kaput, amelyen több száz janicsár hatolt be a városba. Ez a csapat hátba támadta a védőket, erre a védelem összeomlott. A város utcáin elkeseredett kézitusa kezdődött. XI. Konsztantinosz kivont karddal rontott a janicsárokra, a krónikák szerint ezt mondta: „Ne adja Isten, hogy birodalom nélküli császárként éljek tovább! Úgy essek el én is, ahogyan a város!” A harcban a császár elesett. Az általános vérfürdőben 4000 keresztényt mészároltak le, mire II. Mohamed rendet teremtett. A török sereg a várost kirabolta, de a szultán a pusztítást és rombolást meggátolta, mivel a városra szüksége volt.

Konstantinápoly, „a városok királynője” elesett, s ezzel megszűnt a Bizánci Birodalom. II. Mohamed Konstantinápolyt Isztambul néven a Török Birodalom fővárosává tette.

Főszereplők

XI. Konsztantinosz (Palaiologosz, 1403–1453), az utolsó bizánci császár (1449–1453). Testvére, VIII. Joannész ­(János) uralkodása alatt részt vett a birodalom kormányzásában, többször járt Ny-Európában, hogy segítséget szerezzen a törökök ellen. 1449-ben lépett a birodalom trónjára. Igyekezett Konstantinápolyt megerősíteni. Többször kért segítséget, de nem kapott, Ny-Európa el volt foglalva az angol-francia „százéves háború” lezárásával, a maga belső bajaival.

1453. április elejétől május 29-éig sikeresen védte Konstantinápolyt II. Mohamed százezres seregének ostromával szemben. Amikor az ostromlók betörtek a városba, a császár karddal a kezében küzdött, de a túlerő legyőzte.

II. Mohamed (1432–1481) török szultán (uralk.: 1451–1481), aki a „Nagy Hódító” nevet érdemelte ki. 1453. május 29-én kéthónapos ostrommal elfoglalta Konstantinápolyt, a Bizánci Birodalom fővárosát (ezzel a birodalom meg is szűnt). Mohamed a várost Isztambul néven a Török Birodalom fővárosává tette.

Hódító hadjáratait tovább folytatta, meghódította Szerbiát, majd a Magyar Királyság ellen vonult, de 1456. július 22-én Nándorfehérvár ostroma közben Hunyadi János magyar hadvezértől súlyos vereséget szenvedett. Ő maga is megsebesült. A magyarok elleni további támadásról lemondott, de 1468-ban hódoltatta Albániát, majd Keleten vívott sikeres háborúkat. II. Mohamed a hódítások mellett a birodalom megszervezésére is figyelmet fordított: törvénykönyvet adott ki, az államgépezet és a közigazgatás szabályozására. A kortársai Gházi (Győzelmes, Hódító) melléknevet adták neki. II. Mohamed uralkodása idején alakult ki a szultáni despotizmus, amely átvette a merev bizánci ceremóniákat is.

Megjegyzések, felvetések, gondolatok

1453-ban a Római Birodalom utódállama, a Keletrómai, majd Bizánci Birodalom szűnt meg az utolsó földterület, a főváros Konstantinápoly törökök általi elfoglalásával. Ha a kezdetektől számítjuk, több mint 2 ezer évről beszélhetünk. Fennállása alatt rengeteget adott az emberiség kultúrájához, az élet minden területén.

Nem nagyon szokták hangsúlyozni, de a török hódítással nem szűnt meg, hanem mint a Török Birodalom fővárosa, Isztambul néven virágzott tovább.
Konstantinápoly eleste tanulságos a történelemben. Utolsó időszakában a Bizánci Birodalom már csak rá, a fővárosra korlátozódott. A terjeszkedő Török Birodalommal szemben hiába próbált támogatást, segítséget kérni az európai államoktól, uralkodóktól, nem kapott, mindenünnen az elutasításban részesült. Így csak a bukás jöhetett.

Egyéni vélemény és megközelítés annak feltételezése, hogy egy komoly és átfogó európai összefogással, támogatással megmenthető lett volna, esetlegesen a török terjeszkedést is meg lehetett volna állítani. Az agresszorokkal szemben minden korban csak az összefogás hozhat eredményt. (A 2020-as évek világpolitikai jelentőségű eseménye az orosz-ukrán háború; sokan nem értenek egyet, hogy az Európai Unió támogatja Ukrajna – mint európai állam – önvédelmi harcát, a hódító Oroszországgal szemben, nem látják, hogy ezzel az agresszor Oroszországot, területszerzését támogatják).
Konstantinápoly hősi védelme eszünkbe juttatja a magyar végvári harcokat, a magyar-török várháborúkat: 1456 – Nándorfehérvár, 1532 – Kőszeg, 1552 – Temesvár, Eger, 1566 – Szigetvár és még lehetne számos példát mondani. A lényeg, hogy a várostromok – akár győztes, akár vesztes – példát adtak a helytállásból, hősiességből, hazaszeretetből.

Összegzés

1453-ban Konstantinápoly török elfoglalása nemcsak egy birodalom megszűnését (Bizánci Birodalom) jelentette, de elvesztése a kereszténység számára jelentős politikai és szellemi változásokhoz vezetett Európában:

Az Oszmán Birodalom ázsiai–európai nagyhatalommá vált, amely a Balkánon terjeszkedett tovább.

A kereszténység védelme a törökkel szemben az elkövetkező időben a széthúzó európai államok, de főként a birodalommal határos Magyarország feladata lett.

Európa elveszítette a Fekete-tengeri kikötőit és ezzel az Indiába vezető szárazföldi utat. Az Indiába vezető tengeri utak keresése során fedezték fel Amerikát, és számos más jelentős földrajzi felfedezést tettek.

Az ortodox egyházak vezetését végérvényesen az orosz cári birodalom vette át, Moszkva lett „a harmadik Róma”.

Részlet MITTÁK FERENC – MITTÁKNÉ BÖGRE ÁGNES: MÁS SZEMMEL – II.
48+2 újabb magyar és világtörténelmi eseményről és személyről c. könyvéből