Duna-parti randevú kicsikkel és nagyokkal

Szegedinácz Anna

Amíg a fiúcsapatok a focipályán – a nagy melegben – egymással küzdöttek, a gyerekek és szüleik a Duna-parton, hűs fák alatt játszhattak kedvükre. A játszótéren a nyüzsgő gyerekhad, valamint az őket elkísérő felnőttek m ár javában élvezték a nap nyújtotta sokféle játékos elfoglaltság örömeit, mire odaértem. Hogy azok is tudják, akik valamilyen ok miatt lemaradtak a programról, mi minden történt ott ezen a napon, sorjában elmondom, bemutatom.

Először Mikulásik Juditot, a Pitypangos Óvoda Óvárosi Tagóvodájának vezetőjét interjúvoltam meg, aki munkatársaival együtt nagyszerű játékokat hozott a kicsiknek. Láthatóan nagy élvezettel vették birtokba azokat.
– Kiknek szól a programjuk, kik vesznek rajta részt, milyen játékokat hoztak?

– Minden évben igyekszünk egy-egy újdonságot is hozni. Általában az a tapasztalat, a mi ovisaink – az óvárosiak – jönnek el elsősorban, de jöttek a városból is nagyobb tesóval, szülőkkel.

Már tavaly is hoztunk ügyességi játékokat, most is. Érzékenyítő fejlesztő játékokat szőnyegen, célba dobósat. Hoztunk saját készítésű játékot, melyet az óvónők maguk készítettek üres vizes palackokból. A 3-7 éves korosztályt céloztuk meg, érdeklődésüknek megfelelően. Délelőtt 10 órától vagyunk itt délig. Az a tapasztalat, hogy 11 után jönnek többen.

Az íjászoknál már komoly felkészítés folyt. Loós Attilát kérdeztem meg a náluk történtekről:

– Tavaly volt az első alkalom, hogy kitelepültünk íjászkodni. 8-10 gyerekkel tudunk egyszerre foglalkozni. Három felnőtt foglalkozik velük egyszerre. A többiek is jönnek majd segíteni. Jó kis rendezvénynek nézünk elébe.

Hoztunk gyermek- és felnőttíjakat – a szülők is kipróbálhatják. Vannak különböző erősségűek – gyengébb, erősebb fizikumú gyermekeknek, felnőtteknek. Hoztunk tradicionális íjakat, vadászreflexet és mutatóba csigás íjat is. Délután négyig maradunk, utána a „Múzeumok éjszakája” vár bennünket – este 9-ig.

Elköszönve Attilától, a cserkészeket kerestem fel, Mikulásik Gábort és csapatát.

– 21-en veszünk részt a kitelepülésen a csapatból. Építettünk egy kis „mini tábort”, ami áll egy tűzrakó helyből – bográccsal, állvánnyal, mosdótállal. Van kis „mini étkezőnk” az ételek elfogyasztására.

Készültünk a főzőversenyre is, de már elkészült a menü, mert éhesek a gyerekek. Tettünk el kóstolót, mintát a zsűrinek.

A mai menü: tócsni. Kipróbáltuk a tábori körülményeket a készítéséhez, bejött. A tócsni – a lefcsánka – reszelt krumpliból készül, kevés liszttel, tojással. Az alkatrészeket összegyúrtuk, majd olajban kisütöttük. Köretnek alma, édesszájúaknak almaszósz, reszelt répa, sajt, tejföl, tonhal, saláta jár, kinek-kinek ízlése szerint. Az étel elkészítéséhez vettünk 5 kg krumplit. Megtisztítottuk, lereszeltük. Hozzáadtunk adagonként 3 evőkanál lisztet, 2 tojást. Mindösszesen 7 tojás van benne és jó pár evőkanál liszt. Plusz só, zöldfűszerkeverék – citromfű, fokhagyma-, vöröshagyma granulátum, bazsalikom, rozmaring, petrezselyemlevél, kapor, fűszerpaprika.

Nagyokat nyeldesve megfeledkeztem arról – mint vega –, hogy ezt az ételt én is megkóstolhatnám.
Az arcfestés felé vettem az irányt. Megcsodáltam nem csak a remek alkotásokat, azt a türelmet is, ahogyan a gyerekek átadták magukat a készülő mű idejének, miközben többen várakoztak arra, hogy rájuk kerüljön a sor.

– Ki vezeti az arcfestést? – tettem fel a kérdést egy barna hajú, szemüveges fiatalasszonynak, aki elmerült az előtte ülő kislány arcának pingálásával. Cica készült, valódi, igazi, szépséges.

Kiderült, az anyuka festette bájos arcú gyermekének a remekművet. Polgári foglalkozása: fodrász. Kézügyessége kifejezetten remeknek mondható volt.

– Tóth Nóra vagyok. A battai íjászokat jöttünk erősíteni. Máskor is szoktam a gyerekemet – játékból – kifesteni.
– Azt gondoltam, te tartod egyébként a foglalkozást.
– Nem. Ligeti Ajándék a program gazdája, éppen ebédel – kis technikai szünetet tartva.

Ezek után megkerestem Ligeti Ajándékot – a gyönyörű nevű – három gyermekes édesanyát. Az óvárosi ovisok is készültek a főzőversenyre, de a gyerekek miatt már elkészült az étel – palócleves – és többen meg is ebédeltek belőle.

– Hoztam a saját gyermekeimet is. Nagy az érdeklődők tábora. Olyan figurát festek, amit a gyerekek kérnek, azt próbálom kivitelezni. Ha kérés nincs, magam találok ki figurát az arcocskára. Bárki bekapcsolódhat a festésbe – szülőknek, felnőtteknek is szabad.

Miközben az arcfestést csodáltam, meginterjúvoltam néhány gyermek résztvevőt.

Balog Tamási Bella: – Én pillangót kértem.
– Gyönyörűen sikerült! Nagyon szép lett.
Megkérdeztem az anyukát, honnan jöttek.
– Matta-kertiek vagyunk – volt a válasz.
– Hány babával jöttetek?
– Kettővel és az anyósommal.
Egy bájos kislányhoz fordulva kérdeztem:
– És te ki vagy?
– Kovács Laura.
– Szép neved van Laura. Mi van az arcodon?
– Unikornis.
– Hihetetlen! Te kérted, vagy a néni ajándékozott meg vele?
– A néni ajándékozott meg vele.
– Illik hozzád.
Ő a tesód? – kérdeztem meg a mellette álló kislányról. Őt hogy hívják?
– Szabó Noémi.
– Noémi, a te arcod is gyönyörű lett. Te mit kértél?
– Én is unikornist.
– Nagyon szépek lettetek! Jól érzitek magatokat itt? – kérdeztem.
– Igen.
– Meddig maradtok?
– Délig. Utána megyünk haza ebédelni.
– Anyuka! Mennyi idősek a gyerekek?
– Mind a ketten 3,5 évesek. A férjem testvérének a kislányával jöttünk. Egy idősek, egy csoportba járnak az oviban. Mi az Óvárosban a Szabadság úton lakunk. Kovács Julianna vagyok.

Remélem jól hallottam a nevet, mert a riportermagnómon sötét zaj keletkezett, nehezen volt érthető a válasz.

Minekutána kigyönyörködtem magam az arcfestés „művészetében”, megnéztem a lovasokat. Megszólítottam egy sudár termetű fiatal hölgyet, aki a lovat vezette, a hátán ülő gyermekkel.

– Mi a Kadar-tanyáról jöttünk, Dunafüre­den, a Csónakház mögött van. Három lovat hoztunk, két nagyobbat, meg egy pónit. Lovagoltatni jöttünk a gyerekeket. Itt a fa körül vezetjük a lovakat, átlagosan három kört teszünk meg, de annyit, amennyit a gyerekek kérnek. Szinte folyamatosan dolgozunk. Két ló megy, amíg a harmadik pihen.

Közel a Duna-parthoz – szénarakás mellett – pihent éppen a póni. Jóízűen falatozott, láthatóan nem erőltette meg őt az elvégzett munka.

Eljött az idő, hogy a Flottillások után nézzek. Ők a Duna-parton tanyáztak, éppen a motorcsónak volt ügyeletben. Miután beszállt három iskoláskorú gyermek, végignéztem azt a programot, amit ajándékba kaptak tőlük.

Meg kell mondanom, nagyon bátrak voltak a gyerekek, mert a vezető és csak ők ültek a motorcsónakban, miközben az száguldozott a vízen. Természetesen volt rajtuk mentő-mellény.

Kiszállás után meginterjúvoltam őket – Liling Adélt, Takács Lili Laurát, Támcu Szilárdot.

– Milyen volt ez a pár kör? Nem izgultatok nagyon?
– Nagyon jó volt.
– Nagyon jó.
– Nagyon, nagyon jó.
– Részt vettetek más programon is? Melyik volt a legizgalmasabb?
– Íjászkodtam, lovagoltam is. Az íjász­kodás volt a legjobb – mondta Adél.
– Én lovagoltam, eveztem, meg ezen vettem részt. Nekem az evezés, meg a motorcsónakázás tetszett a legjobban – válaszolta Lili.
– Lovagoltam, íjászkodtam és itt voltam. Nekem a motorcsónakázás volt a legizgalmasabb – szólt Szilárd válasza.

Az őket szórakoztató felnőtteket kérdeztem meg a programjuk felől. Először Gáspár Botond válaszolt:

– A Dunafüredi csónakházban van a telephelyünk – a Fogoly utca végén. Túrakajakjaink vannak, elsősorban túra vízisportot űzünk. Vannak nagyon öreg – klasszikus – vágóevezős facsónakjaink, amiket mi magunk tartunk karban a gyerekekkel közösen. Minden évben kicsit felcsiszoljuk, kicsit meglakkozzuk, kijavítjuk a hibákat.

Hasonlítanak a killbótokra, de ezeknek nem csúszik az ülése. Túrázásra lett kitalálva. És van egy motorcsónakunk, amit ilyen alkalmakra veszünk elő.

Tóth Ákos (a Flottillások vezetője): – A programunkhoz nem kellett nagy tervezés. Itt voltunk az elmúlt években is ezekkel a lehetőségekkel. Ha valaki kedvet kapott volna, hogy velünk táborozzon, sátorozzon az elmúlt évben, arra is volt lehetőség. Idén nem. Most csak flottillás gyerekkel jöttünk táborozni. Tizenöten vagyunk kint, a többiek máshol nyaralnak. A flottillások 9-10 éves korosztály. Bárki érdeklődő – felnőttek, szülők is – szabadon igénybe vehetik a szolgáltatásunkat.

Visszatértem a játszadozók sűrűjébe és látom ám, hogy egy kicsi fiú az egyik ügyességi játékot próbálgatja. A palánk felületéből rudacskák álltak ki, arra kellett a karikákat dobni. Több próbálkozás után valamennyi karika a botokra került.

– Mi a neved? – kérdeztem. – Hány éves vagy?
– Öt éves vagyok.
– És ilyen ügyes? Milyen játékot játszottál még?
– Fogócskáztam.

Az anyukával tisztáztam a kisfiú nevét, mert „nyelvi megértési nehézségeim” támadtak.
– Csepelényi László Zoltánnak hívják a kisfiamat, én Fejes Anita vagyok – mutatkozott be. – Már egy órája vagyunk lent, kipróbáltuk a lovaglást, íjászatot, az arcfestésre várunk. A tesójával van itt Laci. A tesónak az íjászkodás, neki egyenlőre a lovaglás tetszett a legjobban. Óvárosiak vagyunk, a Matta-kertből jöttünk.

Főzőverseny

Délre járt az idő. A felnőttek – akik a főzőversenyen vettek részt –, készülődni kezdtek, hogy a megfelelő időben meglegyenek azok az ételek, amiket a „szigorú, de igazságos” zsűri értékelni fog majd, szín, küllem, íz „és a többi szempont” szerint.

Előkerültek a bográcsok, bográcstartók, minden szükséges hozzávaló a fogásokhoz. Lázas munka kezdődött. Én pedig elkezdhettem végig kérdezni a bográcsolókat, ki, mit hozott – milyen alapanyagokat, fűszereket, hozzávalókat – hogy remekművek készüljenek.

A cserkészek és az óvárosi ovisok már délelőtt megfőzték, meg is ették a készített ételeket, csak a zsűrinek hagytak mintát az értékeléshez. A többiek most fogtak hozzá. Minden csapatot kikérdeztem:

Pozsgai Imre: – A mi csapatunk neve hosszú – Sikonda Giants Gladiátor School. Valamikor – az egyetemi évek alatt – a társaimmal egy bulira készítettük ezt a feliratos pólót. Volt vele egy kis műsorunk is. Sokáig meg volt mindenkinek, de talán egyedül nekem maradt meg az eredeti. Vendégeimmel – régi egyetemista társaimmal – erre az alkalomra reprodukáltattuk. 6-7 fős baráti társasággal főzünk majd egy jót. Több barátom gyerekekkel érkezett, ők valahol itt csatangolnak a játékok, programok között. Mindent kipróbálnak – íjászatot, csónakázást, felnéznek a Foci-Kupára is. Összesen 10-en vagyunk felnőttek. Ha saját gyermekeimet is beleszámolom, 9 gyermek van velünk. A legkisebb még óvodás – 6 éves lesz –, a legnagyobb elmúlt 20 esztendős. A többség 10-15 éves.

A főzőversenyre bakonyi bográcsos készül. Szalonnás, hagymás alapon sertéscombból, a végén gombával dúsítva. Kapros galuska betéttel. Nagyon jól érezzük magunkat, a zárásig maradunk.

Györei Jancsi: – Tudod-e hogyan hívták a vegetáriánust falun? – tette fel nekem a kérdést.
– Hogyan?
– A falu bolondja. Miért? Mert nem tudott halászni, vadászni, tüzet rakni.

Minekutána jól derültünk a viccen és felvilágosultam – vega ügyben –, a következő főző csoporthoz fordultam. A B.E.V. – Bozsó, Endre, Vas rövidítése. Megkérdeztem tőlük, mi főznek a bográcsukban?

– Kecskepörköltet. Ami különleges lesz benne, az az ízesítése. Tárkony, majoránna, kötelezően babérlevél, nagyon pici gyömbér, morzsolt oregano, bors, csemege paprika őrlemény, paprika, paradicsom. Díszítésnek friss paprika, paradicsom. A körítés főtt burgonya lesz és kenyér. Továbbá egy különleges ízű szilvalekvár – pici apró szilvából. Tavaly is voltunk, akkor vaddisznó pörköltet készítettünk áfonya lekvárral, kapros nokedlivel. Valamint saját készítésű savanyúság lesz még. Most vagyunk itt másodízben.

Megkóstoltam a szilvalekvárt. Bevallom, ilyen ízzel még soha, sehol nem találkoztam. Kicsit fanyar, ugyanakkor nagyon erős aromájú volt.
A következő megkérdezett Dúl Péter baráti társasága lett.

– A miénk egy szakmai csoport – a szakértők csapatában indultunk. Lakásfelújítással foglalkozunk naponta. Ezért a nevünk: „Szaki Express”. Céklás, répás sertésragut fogunk készíteni. A köret friss lesz, helyben készül. A ragu alapja sertéscomb, sóval, borssal, köménnyel, piros paprikával fűszerezve. Az apróra összevágott füstölt, húsos erdélyi szalonna belefő majd. Sört, bort, pálinkát fogunk hozzá inni.

A fiúk után a lánycsapatot kerestem fel, melyet Loósné Nagy Sarolta, Tóth Anita, Tóth Nóri és Faragó Kata alkotott. Ők a Battai Íjászok nevében főztek. Mi finomat készítetek? – kérdeztem tőlük:

Loósné Nagy Sarolta: – Gluténmentes lebbencslevest készítünk.
– Gluténmentes? De látom, nem húsmentes.
– Nem, nem. Húsos füstölt szalonnát pirítunk elsőnek bográcsban. Kiemeljük belőle a tepertőt és a maradék zsíron barnára, hólyagosra pirítjuk a lebbencset, majd azt is kivesszük. A zsiradékra tesszük a paprikát, krumplit, majd fölengedjük vízzel, felforraljuk. Beletesszük a zöldségeket – petrezselymet, zellert, sárgarépát, paprikát, paradicsomot, fokhagymát, sót, borsot. Amikor kellően megpuhult a lebbenccsel készre főzzük.

A lányok után ismét fiú csapat következett, Szatmári Lászlóval az élen. Mi lesz a menü? – kérdeztem tőle:

– Az Óvárosi Papírkutyák korhelylevese lesz. A hozzávalók: savanyú káposzta, virsli, kolbász, füstölt oldalas. Fűszerek: babérlevél, bors, kevés fűszerpaprika. Ennyi.

Közben nagy ribillió keletkezett a lovak háza táján. A póni úgy gondolta, a széna csak az övé. Megfordult és két patájával a másik felé rúgott. A gazdik gyorsan eltávolították őket egymástól, baj ne legyen.

Mivel az idő rendesen előrehaladt – a futballpályán várható volt az eredményhirdetés –, jobbnak láttam oda indulni. Mikorra visszatértem már rotyogtak a bográcsban az ételek. Mire az „igazságos, de szigorú zsűri” megérkezett, már elkészültek és készen álltak a megmérettetésre.

Pálinkamustra

Jómagam – volt rá idő – a pálinkamustra felé vettem az irányt, hogy kifürkésszem miből és hogyan készülnek felénk a jóféle pálinka nedűk. Nem csalódtam. A megkérdezett három férfiember nagy kreativitásról, leleményességről, és persze a pálinka szeretetéről vallott nekem.

Filóczi Tibor: – Meggy-, sárgabarack-, almapálinkát hoztam, barnasör párlatot. Lakatos Endre barátomnak én főztem ki a sütőtök– és szilvapálinkáját. Az enyémek abban különböznek a többiekétől, hogy forrás után vákummal 40 C-on főzöm ki. Vákumszivattyút használok, így jobban megmaradnak a gyümölcs aromái.

Loós Attila: – Őszibarack-, birsalma-, akácvirág-, szilva-, körte-, tavalyi szőlőpálinkát hoztam. Kísérletképpen mangót készítettem, hoztam kóstolásra.
– Mi az alapja az akácvirág pálinkának? – kérdeztem tőle. Mi adja az alkoholtartalmát?
– Az akácvirág és a cukor. Ezek általában igen tömények, ezért begerjesztünk bármilyen gyümölcsöt mellette. Az akácvirágot vízzel, felengedjük, a cukrot elkeverjük benne. Ha megforr, kifőzzük. Almapálinkával szoktuk keverni, mert az semleges ízű, aromája szinte nincs. Hozzákeverjük a tömény virágpálinkát – bodzát, akácvirágot. Hársból is lehetne, de nehéz megszedni.
– Van olyan pálinka, amit nem hoztatok magatokkal és különleges?
– Készült már paradicsom-, sárgarépa-, zeller-, cékla-, köménypálinka is. Most azzal kísérletezünk, hogy a semleges almapálinkába citromfüvet, borsmentát – kerti fűszernövényeket tettünk. A fűszernövényt vízzel felengedjük, cukrot teszünk bele. Ha megforr, kifőzzük. Ebből nagyon tömény aromás pálinka lesz, ezt keverjük a semleges ízű almapálinkával. Ezek vannak most otthon ”beágyazva”, kíváncsian várjuk a végeredményt.
Lakatos Endre: – Ahogy Tibor említette, ő főzte ki a pálinkáimat. Sütőtök pálinkát hoztam. Van még szatmári szilvám és lepotica pálinkám is. Ez a szilvafajta Szerbiából való. Több fajtája van. Az enyém nagy szemű, korai érésű. A szatmári szilvának „nem tudom szilva” a neve. Vadon termő fajta volt, nem volt neve. Az emberek csak úgy emlegették, „nem tudom szilva”. Aprószemű, kerek. Nem azonos az itt található, szintén kerek és aprószemű útszéli ringlóval.

Tudtam, Lakatos Endrének szép termő gyümölcsöse van az érdi határban. Most már azt is tudom, miből készülnek a pálinkái. A társaságban találtam Kővári Lacit, aki csak „kóstolóra” jött a „faluba” a barátaihoz.

*

A nap programjából már csak az elkészült ételek zsűrizése maradt hátra. Ami késik, az nem múlik. Megtörtént. A végeredmény az alábbi:
A „szigorú de igazságos zsűri” három ételt emelt ki az I. II. III. helyre. kiadott három különdíjat, a többi résztvevő pedig oklevelet kapott. Az értékelés sorrendje szerint:

1. Szaki Express
2. Vörös Gyuri
3. Sikonda Giants Gladiator School

Különdíjasok felajánlásai az alábbi családoktól, személyektől érkeztek: Szabó család, Szalay János (Jacsa), Sandi Antik. Akik kapták:

B.E.V.
Battai Ijászok
Bíbor Team

Oklevelet kaptak a részvételért:

1026. sz. Szent László király Cserkészcsapat
Kétballábas
Óvárosi Papírkutyák
Pitypangos Óvoda Óvárosi tagóvodája

*

A közösséggé válás folyamat. Olyan emberek áldozatos munkájának eredménye, akik nem restek összehozni az embereket jó célok érdekében.

Ezen a hétvégén ünnepeltünk. Életre kelt az óváros focipályája és a Duna-parti játszótér. Hihetetlen öröm volt látni a nyüzsgést, a focizó felnőttek, a szurkoló tábor, az önfeledten játszó gyermekek örömét. Kimondhatjuk: „siker” volt ez a nap, az óvárosi közösség sikere.