TeSzedd! az Óvárosban

Az „Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akció, az ország legnagyobb önkéntes mozgalma, amely az idén nyolcadik alkalommal valósult meg március 23-án szombaton. Célja szűkebb és tágabb környezetünk megtisztítása a szeméttől, hulladékoktól. Lehet benne egyedül és csoportosan is részt venni.

A Battai Hulladékkommandó részvétele biztosította a technikai eszközöket – kesztyűk, zsákok, kötözőanyagok. A kötelező adminisztrációt – jelenléti ívek visszaküldését a feltételeket biztosító központnak.

Az óvárosi akciókat az Óvárosi Közösség és a Battai Íjászok részéről Szabó Gábor, Loós Attila koordinálták. Március 23-án reggel 9 órakor volt a gyülekező. Négy csoport indult el, szinte az Óváros egészét sikerült bejárniuk. Az első csoport az autóbusz végállomásától, a téglagyártól indult, majd a volt Gebu üzletháznál letért a Duna-partra. A második a Sirály játszótértől indult Győrei János vezetésével – velük ellenkező irányba. A harmadik csoport Loós Attila vezetése mellett Régészeti Parktól a hegyi utcákon haladt végig. A negyedik csoport – Szabó Gáborral az élen – a város határától, a Csenterics út mindkét oldalán, az erőmű előtti körforgalomig gyűjtött szemetet.

Loós Attila és csapata – a Battai Íjászok – és a környék lakói a Régészeti Park és az óvárosi óvoda környezetét tisztították meg, majd az Álmos, Lehel, Géza fejedelem és István király utat. A közel 30 fős társaság 7-8 zsák szemetet gyűjtött össze.

Szabó Gáborék a város határától indultak. A Csenterics út mellett haladtak végig. Az erőmű kapujáig 3 zsák telt meg. Ettől a körforgalomig 12 zsák lett teli. 85 %-uk feles üveg és minden, ami elképzelhető: piszkos pelenka, alsó nadrág, farmer, cipő, nokedliszaggató, végtelen számú csikk. „A feles üveg magával hordja a csikket” – mondta Gábor a szemétszedés tapasztalataként. „A hulladék 95%-a be volt dobálva a bokrokba. A bolt és a szálló között ki kellene tenni legalább 3 szemetest, mert most egy sincs. Adjuk meg az esélyt, hátha beledobják”.

A téglagyárnál összegyűlt csoport szintén a bokrok közül bányászta ki az első szemeteket. Az autóbusz végállomás környezete tele volt csikkekkel. A Duna-parti ártér egészen a Gebu-üzletház alatti térig sáros volt, így a résztvevők egy része ott tért le a Duna-partra. Mások kisebb kitérőt tettek a Kocsán-kert feletti utca és lépcső felé. Mivel magam is a Duna-part felé vettem szemetes zsákommal az irányt,volt módom interjút készíteni társaimmal a játszótérre érve.

Lantos Gábor: – Első alkalommal vettem részt. Tapasztalat: sitt, háztartási hulladék elég nagy mennyiségben.

Banka Szabolcs: Az óvárosban lakunk több mint 10 éve. Első alkalommal vettünk részt ebben a kezdeményezésben, melyet nagyon jónak és hasznosnak találunk. Kisfiaimmal mi leginkább műanyag flakonokat, csikket, háztartási hulladékot gyűjtöttünk, meglepően sokat. Kezünkben a zsák viszonylag hamar – 10-15’ alatt megtelt. Sajnos azt is tapasztaljuk, hogy sok az eldobott sörös doboz, sörös üveg is a korábban említett hulladékok mellett.

Győrei János: – Unokáimmal, rokonaimmal – Györei Szandra családjával – és egy kiskutyával vettünk részt az akción. Az elmúlt időszakhoz képest, mintha tisztább lenne a Duna-part. Sok mindent találtunk. Ami nagyon zavart, az a hatalmas mennyiségű csikk a játszótéren a játékok, padok és homokozó körül. Ott, ahol a szülők felügyelik játszadozó csemetéiket. Az esővíz-átemelőnél rengeteg decis, féldecis pálinkás üveg, sörös doboz volt. Pedig van szemetes a játszótéren. Örülök, hogy sokan kedvet kaptak a takarításra. Mindenki aktív volt, felnőttek, gyerekek. Közben élveztük a gyönyörű időt. Az elmúlt évben volt mobil WC a játszótér mellett, de mindig szólni kell érte. Nincs gazdája, aki gondoskodna a kihelyezéséről minden évben tavasszal. A játékok felújítása, bővítése is nagyon aktuális már.

Szegedinácz Anna: A téglagyártól induló 16 fős csoportban többek neve ismert: Nemoda Buda, Szabolcs Banka, Windisch Szilvia, Tolnai Milán, Szalay János, Szabó Levente, Bánkúti Elek, Bánkútiné Kis Ágnes és magam is velük gyűjtöttem. A közvetlen Duna menti part kevésbé volt szennyezett, mint a kertek végén eldobott vagy szándékosan kiszórt szemét. Ami a játszóteret illeti, sajnos nekem is szomorú tapasztalatot hozott a határtalan mennyiségű csikk a játékok, padok, homokozó mellett. Ez pedig nem az ott játszadozó gyerekekre vet rossz fényt, hanem azokra a szülőkre, akik nem veszik a fáradságot, hogy elsétáljanak vele a kihelyezett szemetesekhez.

Végül Szabó Gábortól, aki társaival összefogta az óvárost takarítókat, megkérdeztem, milyen tapasztalatot adott ez a közösségi akció? Milyen programokkal készülnek a közeljövőben.

– Kell néhány hiteles, pártsemleges személy, aki összefogja az óvárosi közösséget, aki jó utat mutat a tenni akaró embereknek. Mindig van 30-40-50 fő, aki eljön, ott van, ha hívjuk őket. Az óvárosi óvodába – húsvét témájában – szervezünk az ovisoknak rajzversenyt. Az óvárosi civil közösségek és az óvárosi óvoda 2019. május 26-án a Gyermeknapon egész napos játékos programot tervez a gyermekeknek. Már ötödik éve, hogy hagyománnyá vált, az évzáró utáni hétvégén sportnapot szervezünk. Ez egy héttel megelőzi az Óvárosi Napok programsorozatát a Szent László téren. Legalább így mi is részt vehetünk azokon.