A képviselő naplója

Szabó Gábor beszámolója

A február közepén tartott Képviselő-testületi ülésen szavaztuk meg Százhalombatta Város Önkormányzatának a 2024. évi költségvetését, amelyet több egyeztetés előzött meg. Óváros tekintetében is egy igencsak tartalmas anyagot szavazhattam meg.

Ez év második hónapjában is számos felajánlás tekintetében kérték segítségemet, hogy a megfelelő helyre kerülhessenek, ezek között volt: tűzifa, ruhák, háztartási eszközök, konyhai eszközök, különböző bútorok, tartós élelmiszerek.

Február 5. Befejeződtek a közvilágítás kiépítésével kapcsolatos munkálatok a Bulcsú utcában. A Műszaki Iroda illetékesének a kivitelezővel történő bejárása során kiderült, hogy még további apró földmunkákat (garanciális javítások) fognak végezni.

Február 7. Buzay József építész előadásában nem mindennapi történeteket hallhattunk és láthattunk a „Matrica” Múzeumban. Felelevenedett az „óvárosi” falusi élet az intézmény színültig megtelt különtermében.

Február 8. Forgalomtechnikai tükör lett kihelyezve a Turul utca – Vereckei utca kereszteződésébe.

Február 9. A közlekedési táblák cseréjével és azok oszlopainak helyreállításával foglalkozó cég képviselőjével egyeztetve, körbejártam a körzetemet, és tucatnyi észrevételemet összegezve leadtam ezeket a Műszaki Iroda vezetőjének. Ezen problémák megoldásán folyamatosan dolgoznak!

Február 12. Az István király úti önkormányzati telkekre történő villamoshálózat-bekötés miatt a fent nevezett utcában és a Szabadság úton is több napig akadályoztatva voltak a gyalogosok és a kerékpárosok egyaránt.

Február 12-13. Az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság valamint a Pénzügyi, Egészségügyi és Városüzemeltetési Bizottság ülésein átvitattuk a napirendeket és egy-két módosítással javasoltuk azok elfogadását a testületnek.

Február 14. A Szent László út és a Hét vezér útja kereszteződésében az úttest megsüllyedése miatt volt szükség a javítási munkálatokra.

Február 15. A Képviselő-testületi ülésen elfogadtuk a 2024. évi költségvetés tervezetet és több kitüntető díj jelöltjei közül választottunk.
Otthonában köszöntöttem az idei év elsőszülött óvárosi babáját, Káté Rebeka Mirandát. Önkormányzatunk babacsomagjával és ajándékaimmal köszöntöttem a jó egészségnek örvendő kislányt, a boldog testvért és szüleiket.

Február 17. A Százhalombattai VUK SE felnőtt labdarúgó csapatának évnyitójára kaptam meghívást, ahol öröm volt látni, hogy létszámbeli problémák nem lesznek a tavaszi szezonban és még erősíteni is sikerült a keretet.

A báli szezon kezdetével egy igen jó hangulatúra sikeredett SZISZKI Farsangi Kavalkádon vettem részt első alkalommal.

Február 18. Lakossági összefogásnak köszönhetően egy napelemes világítótest került ki a Matta-kerti parkolóba, ezzel is bizonyítva, hogy mennyire vigyáznak a lakók erre az önkormányzati beruházásra.

Február 21. Több álmatlan éjszakát okozott számos lakónak egy javításra szoruló vízelvezető folyóka az Óvárosban. Az Árpád utcai parkolónál található vízelvezető teljes cseréje indokolt volt, amit 48 óra alatt el is végeztek.

Február 25. Verssel, imával, gyertyagyújtással, főhajtással adóztunk a Kommunizmus Áldozatainak emléknapján a Szent István templom kertjében.

Előzetesen két márciusi eseményre szeretném felhívni a kedves figyelmüket:
Március 15. Városi ünnepség a BKK szervezésében
Március 23. Víz Világnapi tisztító akció az Óvárosban

Köszönöm a javaslataikat, észrevételeiket, véleményeiket,
keressenek ezután is bizalommal a
szabogabor@mail.battanet.hu e-mail címen, vagy a 06-20-222-2930 telefonszámon.

Szabó Gábor
képviselő