A római katolikus plébánia programja

Szent László Napok 2021

Június 26-án 16.30-kor a törökbálinti Lendvay Károly férfikórus 18 férfidalnokkal és Ambrus Orsolya magánénekes zenei kíséretével meghökkentően csodálatos előadásban részesítette a közönséget. Az előadás első részében liturgikus és egyházi zeneművek szólaltak meg, a második részében pedig ismert és alig ismert hazafias kórusműveket adtak elő.

Az előadó énekes hölgy meglepően tiszta és magas hangterjedelmű Ave Maria-ját is hallhattuk. A kórus férfitagjai általában idős, 65-70 éves korúak. Karnagyuk Tóth Csaba, aki egyben a Magyar Rádió énekkarának 2. karnagya nagy szeretettel és kitartással foglakozik a 97 éve működő férfikórussal. A templomunk akusztikája a kórus tagai szerint szuperlatívuszokban említhető.

A lelkes hallgatóság vastapssal fogadta az egyes dalokat: „Ott ahol zúg az a négy folyó / Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”-ot például. Sok-sok ráadás után kivonultunk a templomból, és a közösségi ház árkádja alatt egy csodálatos terülj-terülj asztalkámhoz vonult a kórus és a közönség. Virággal díszített terített asztalnál folytatódott a nótázás, a köszöntők és az alkalmi dalok előadása. Az étel-ital felhozatal sok-sok szorgos hölgy munkájának gyümölcse volt, 20-30 család hozta el adományait a vendégséghez. Még tortát is kaptunk Pozsgainé Szabó Éva jóvoltából.

Az esemény ismétlésre késztet. 19.30 körül lett vége a vendégeskedésnek.
A cserkészcsapat Mikulásik Gábor vezetésével az összes program megvalósításában szorgoskodott, ugyanez mondható el az Óvárosi Nyugdíjas Klub tagjairól és vezetőjéről, Sándor Irmáról. Köszönet érte. A vendéglátásban a teljesség igénye nélkül egy rövid névsorral szeretném megörökíteni a segítőket: Ruzsánszki Magdi, Kanicsár Ági, Borovszki és Loós család, Szabó Gáborék, Attillás Győzőék, Ivanov Mária, Albert Tamás és Lantos Marika nélkül nem lett volna vendéglátás.
Ez volt a főpróba, másnapra már tervezni is lehetett.

A 10 órai szentmisére 9.30-kor megérkezett a busz és 10-12 személyautó Kartalról. A templomunk ülőhelyeit 50-60 pótszékkel növeltük meg, így mindenki kényelmesen elfért. A misét Tamási József címzetes apát celebrálta, nagy örömére a kartali és battai hallgatóságnak. A mise liturgiájába kapcsolódott be a kartali népviseletbe öltözött asszonycsapat. Az ismerős, de már alig énekelt „Uram jó itt nekünk itt lenni…” és más dalokat hallhattunk tőlük. Velük volt egy ifjú hölgy is, aki szólóénekeket adott elő a mise végén. József atya Szent László királyt hozta közelünkbe egy képzelt riporttal, amit Szent Lászlóval folytatott. A misét követően a bevált, árkádok alatti vendéglátás ismétlődött meg, csak nagyobb arányban és mennyiségben, mintegy száz fő részvételével.

Azt is kitaláltuk, hogyan lehet a 20 fokos szódavizet élvezhetővé tenni: legalább 24 órás, pincében való hűtéssel megoldottuk. Lám, mire jó a plébánia pincéje. Illéssy Mátyás plébános végül sort kerített a Szent István templom bemutatására.

A 16 órakor kezdődött koszorúzási ünnepségen kb. 40 fő vett részt. Németh István világi elnök köszöntötte a megjelenteket, Szent László és a ma emberének lehetséges kapcsolatáról beszélt példákon keresztül. Sor került a Szent László-díj átadására, amit Tóth Ernő, a helyi KÉSZ-csoport elnöke adott át Németh Andrásnak, aki több évtizede foglalkozik a plébánia legfiatalabbjaival, a ministránsok betanításával. Régóta vesz részt a Noé zenekar munkájában, a hangosítás és a műszaki ügyek mestere. Az imakör és a hitélet szervezésének aktív tagja.

Ez után sor került a Szent László szobor megkoszorúzására. Utána Harangozó Imre néprajzkutató tartott előadást a templomban Szent László, a magyar néprajzi hagyományok témában. A mai ember szűkidejűségéről beszélt. Az előadást színesítette a külhoni kortárs költők verseinek elmondása, sajátos humorral fűszerezve. (Harangozó Imre előadása úgy volt lehetséges, hogy Eperjes Mónikáék biztosították a szállást és az ellátást.)
Az elmúlt két nap legalább 70-80 ember munkájának volt köszönhető, hála és elismerés mindenkinek, aki részt vállalt belőle.

(NI)