Az én falum, az Óváros

Buzay József

A „Matrica” Múzeumban 2024. február 7-én elhangzott helytörténeti előadásom rövid összefoglalóját és kisebb kiegészítését adja ez az írás.

Nem is annyira előadás volt, inkább mese a régi Faluról, a gyermekkori 1950-60-as évekből származó emlékeim alapján, melyeket jól kibővítettek családom emlékei. Ezek nagy része Tóth „Bíró” Gyuri bácsi nagypapám, Marinkacsa Anna „Ánó néni” nagymamám és kisebbik lánya édesanyám „Bíró Nusi” családtörténetéről, valamint édesapám, Buzay József (korábban Buzadics) családjáról szólnak.
Ezeket az emlékeket szerencsére nagy fényképanyaggal tudtam kiegészíteni és illusztrálni, mert édesapám már 1924-től fotózta a családját és a falusi környezetet. Így a Buzadics család fényképalbumaiban és a Tóth család (édesanyám) albumaiban is nagyon sok érdekes, mára már dokumentum értékű fénykép maradt meg.

A faluról szóló mesém rövid kis történelmi bevezetővel kezdődik: a török időkben elpusztult középkori falunak sajnos nyoma sem maradt.

A máig tartó történelem a szerb közösség 1694 utáni betelepülésével kezdődött, akik már 1750-re felépítették szép barokk stílusú (ma már műemlék) ortodox templomukat is.

50-100 évvel később őket már követték más nemzetiségű betelepedők is a monarchia területéről, Mária Terézia császárnő ország-újjászervező munkája révén. Így jöttek a katolikus vallású népek: rác-bunyevác, morva, tót, sváb nemzetiségű családok és néhány zsidó család is. Az 1800-as évek végére már kialakult a sok nemzetből összekovácsolódott „magyarság” a szerb ­lakosok mellett, akik végül 1910-re építették meg saját katolikus templomukat. Családom mindkét ágához tartozó őseim is ezt a soknemzetiségű népességet képviselik.

A Buzay család eredeti nevén Buzadics volt és édesapámnak magyarosítania kellett 1936 körül, mert mint közalkalmazott fővárosi mérnöktől ezt elvárták! Ők bunyevác (katolikus délszláv) eredetűnek tartották magukat. Érdről telepedett át Battára az első, már Józsefnek nevezett Buzadics, ő a morva születésű üknagyapám Vlkofszky Károly Magdolna lányát vette feleségül. Nagyapám a 2. József nevű már Pestre költözött, ott kőműves mester lett és a szegedi származású, szintén kőműves ­Csordás János, Ilona lányát vette feleségül – akinek anyai ősei Szegeden Kaminár nevű – kőművesek voltak.

Édesanyám ága az 1768-ban született Tóth András nevű szépapámmal kezdődik, aki az első Tóth nevű betelepülő volt Battán. Unokája, a dédnagyapám Tóth Á József feleségül vette Kurán Máriát, aki az ercsi – valószínűleg török eredetű – Kurán családból származott. Nagyapám Tóth „bíró” György Marinkacsa Annát vette feleségül, aki a szintén érdi származású Marinkacsa Jakab kisebbik leánya volt.
Hogy a tarka nemzetiségi tablót tovább színesítsem, az ősök között a következő családneveket találtam az 1800-as évek keresztleveleiben, házasságleveleiben: Dvorcsák Éva, Eberhardt Mária, Dundich Márta, Petrov Mária, Rozs Anna, Rihó Julianna, Juhász Katalin…

Ez a Buzay család eredete … talán most kissé bővebben tudtam bemutatni, mert az előadás kereteibe ilyen részletesen nem illett bele. De azt hiszem, hogy ezt tudnunk kell, emlékeznünk kell származásunkra, ha őszintén érdekel a monarchia-beli közös európai múltunk.
Érdekel, hiszen ezért is szólt a faluról és történetéről az előadásom!

Mi sem természetesebb mint az, ha az ember a saját családja múltjából építi fel a saját történelmét. Ezt kell most elmesélnem lányomnak, fiaimnak, unokáimnak és minden rokonnak ismerősnek, falusinak, óvárosinak … hogy tudják honnan jöttek őseink.
A falu történelmében jelentős szerepe volt a két vallásnak – egyháznak. A szerbeknek és a magyaroknak is a vallásuknak, anyanyelvüknek megfelelően saját iskolájuk volt, amit a pópával, pappal és a tanítókkal az egyházközségek tartottak fenn.

A katolikus egyháznak a közösségi oktatásban, a kultúra és a falusi közösség szervezésében elsődleges szerepe volt. Ennek helyszíne a templom és a mellette épített, bővített elemi iskola, majd 1940-től az „Egylet”, a mai Közösségi Ház.

A névadó Zenálkó Etel, „Tutus” tanító néni közismert, szeretett közéleti szereplő volt. Édesanyámat az elemi iskolában tanította, az 1921-ben megalakított Leányegyletet, majd a színjátszókört szervezte, vezette Bakody Ernő plébános úrral.

Előadásomban sok fényképpel tudtam illusztrálni azt az élénk kulturális életet, ami az 1941. évben már négy színpadi előadás bemutatását eredményezte. Édesanyám majd minden darabban női főszerepet játszott és kockás füzetekben az összes szerepkönyvet megőrizte! Ezeknek esetleg – a fényképekkel együtt – jó helye lenne a városi archívumban!

Édesapám a Buzadics-Buzay család életén át tudom bemutatni, hogyan lehetett egy téglagyári szegény napszámos fiából jómódú építőmester Pesten, unokájából építészmérnök. A család sorsát a 2. világháború után kialakult szovjet mintájú politikai rendszer pecsételte meg – sok magyar iparos, vállalkozó családéval együtt. Nagyapám vállalkozását tönkretette az államosítás, a ház ingatlanokat „igénybe vették” kisajátították és ezek után kisemmizett emberként kapott agyvérzést 1949-ben.

Én akkor még csak magzatként készülődtem az új életre… sajnos nem ismerhettem meg Őt. Engem is a családi kőműves hagyományban nevelt fel édesapám, előbb építész technikus, majd építőmérnök lettem és még a kőműves mestervizsgát is letettem később – amire büszke is vagyok! Én voltam sorban a 4. József a családban és fiam már az 5. József, aki ugyancsak építészmérnök lett.

Édesanyám ága a Tóth család, az 1800-as évek elején még mint telkes jobbágy, később „agricola battensis”, majd 1900 körül már kisbirtokosként szerepel a keresztlevelekben. Nagyszüleim Gyuri fiúkkal, Juci és Nusi lányukkal a két világháború között a paraszt-gazdálkodók tipikus szorgalmas életét élték, ennek köszönhetően fokozatosan gyarapodtak. Ebből az időből nagyon jó fényképeket találtam: a büszke parasztember lovával, kiscsikóval, kisborjúval az udvaron… aratás a földeken, cséplés a szérűskertben, kazal rakás és a gabona termés zsákolása-mázsálása, képek a szőlőben, gyümölcsösben…

1923-ben nagypapa a Százhalombattai HANGYA fogyasztási szövetkezetnek is tagja lett, sőt 1943-ban már Igazgatósági tag is lett. Tagkönyve, részvényei is megmaradtak, ezek ritka kor-dokumentumok.

1924 után nagypapát falusi bírónak is választották jó képességeinek köszönhetően és mint „virilis” (a legtöbb adót fizető) parasztgazdát. Anyanyelve mellett jól beszélt szerbül – ami természetes volt a faluban – németül és még cigányul is! Bírói feladatai közé tartozott az adószedés, sorkatona állítás, igazságtevés és még a kocsmai rendcsinálás is …

1944-ben kezdődtek a nehézségek, a háborús beszolgáltatási kötelezettségek, ezek már előre vetítették a paraszti élet jövőjét. 1945 után új rendszer leváltotta bírói tisztéről nagypapámat, de még a hatvanas években is „Bíró Gyurinak – Gyuri bácsinak” tisztelték a faluban!

Előadásomban a paraszti világ megszűnésének folyamatát is bemutattam. Nagypapa hagyatékában a kulák-világ megalázó bizonyítékait – 1945-től a beszolgáltatási könyveket, 1948 után a büntetések, kötelezések, bírságok sorát… majd 1953 után az amnesztiát… is megtaláltam.

Gyerekként én nagyszüleim sorsából nem sokat tapasztaltam, senki nem beszélt erről, csak azt láttam, hogy az istálló kiürült és mástól kellett a tejet hozni, már nem volt az udvaron szalmakazal…

1959-ben született meg a döntés a ­Dunamenti Hőerőmű építéséről, és 1960-ban meg is kezdődött a beruházás. Ez egybeesett a TSZ szervezés befejezésével is, amiről 1962. áprilisi átadási jegyzőkönyvek maradtak meg nagypapám hagyatékában, a lovak, lószerszámok, ekék beszolgáltatásáról. Ez az az év, amelyik a paraszti világ, a „falu” végleges megszűnését jelentette Százhalombattán. Ettől fogva már a leendő Százhalombatta város építéséről beszélhetünk.

Ennek a felkérésnek azért is örültem, mert mesélhettem a családomról, a régi faluról, a falusi paraszti és iparos életről. Arról az életről, amit hittel, becsülettel, szorgalommal éltek és amit a kitartás jellemzett, ahogyan a sorscsapások után is újra talpra tudtak állni.
Ha ezt a példát sikerül továbbadni az utódoknak, az is elődeinket dícséri.