Óvárosi Karácsony 2023

Szegedinácz Anna

A Szent László téren hatalmas, szépséges fenyőfa, fényfűzérrel díszítve fogadta az ünneplésre érkező óvárosi és a város más részeiből hozzánk látogató vendégeket. Az érkezőket friss sóspereccel, zsíros kenyérrel, forralt borral, pálinkával, forró teával és szaloncukorral kínálták. Szabó Gábor óvárosi képviselő, az Óvárosi Papírkutyák Közössége és kis családja segítségével biztosította a vendéglátás bőségét.

Ezen a délutánon karácsonyozott az Óvárosi Nyugdíjas Klub is a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban, így ők is teljes létszámmal voltak jelen az eseményen.

Az ünnepség a Canticum Novum Kórus műsorával kezdődött, három gyönyörű dalt énekeltek a karácsonyfa előtti lépcsőn. Dr. Csehák Izolda karnagy a köszöntések előtt: a „Szólj csengő” német gyermekdal feldolgozott változatát, „Ha kinézel az ablakon és hull a hó” angol karácsonyi dalt és Halmos László „Kicsi gyermeket látni” énekét választotta ki programjában.

Török Sándor alpolgármester köszöntőjében a dal szövegében szereplő béke gondolatához kapcsolódott. Elmondta, hogy a mai generációk szerencsére békében nőttek fel és reményét fejezte ki, hogy ez így is marad hazánkban, elkerüljük a pusztító háborút. Beszélt az egymás iránti tolerancia fontosságáról, amely az utolsó évek eseményei miatt erősen megkopott közöttünk, gyakran vagyunk türelmetlenek egymással szemben, pedig a béke feltételezi egymás elfogadását, amely alapja annak a szeretetnek, amely nélkül nincs örömteli élet és nincs szeretetteljes karácsony sem. Megköszönte a kórusnak, hogy évről évre részt vesznek a városrészek fénygyújtó ünnepén. Bár a hó elolvadt és valószínű fekete karácsonyunk lesz, de előtte vagyunk, még reménykedhetünk egy szép havas ünneplésben.

Szabó Gábor óvárosi képviselő, megköszönve barátai és családja közreműködését az ünnepség előkészítésében és lebonyolításában, szeretetteljes karácsonyt kívánt minden résztvevőnek, óvárosi családnak.

Arany Ferenc, a katolikus közösség plébánosa a bennünk lévő sötét oldalunkról beszélt, amelyet meg kell ismernünk ahhoz, hogy korlátozni vagy megszüntetni tudjuk személyiségünkben a jelenlétét vagy dominanciáját.

A beszédeket a kórus dala követte. Szokolay Sándor „Dícsősége” zárta a kórus előadását, majd Szabó Gábor felkérte a vendégeket, hogy helyezzék el karácsonyi díszeiket a fenyőfán. Utána meghívott mindenkit egy halászlére, melyet az Óvárosi Papírkutyák Közösségének tagja, Szathmári László készített el.

Elfogyott a perec, elfogyott a zsíroskenyér is. A köszöntők után elénk tálalva a finom halászlét, nekem a gyermekkorom ízeit, illatát, eseményeit idézte fel. Azokat a karácsonyokat, amikor a nagycsalád ünnepre készülődve az első szobába rejtette a feldíszített karácsonyfát előlünk. A szoba ablakát terítővel takarták le, hogy mi kisgyerekek ne lássuk meg, mi van az üveg mögött.

Egyszer már olyan türelmetlenül vártam az estét, hogy amikor anyám kiment a konyhából, gyors elhatározással az ajtóhoz léptem és majdnem benyitottam, amikor belépett anyám és vele érkezett a pofon, hogy türelemre tanítson.

A karácsonyi várakozás bizony nehezen telt. Előtte mindig a gangon csengettyű csilingelése jelezte, hogy nemsokára megjön a Jézuska. Annyira kíváncsi gyermek voltam, hogy egyszer késő este, amikor már sötétség volt kint, meghallva a csengetést, mint Zrínyi kirohantam a hátsó szobából, mert én látni akartam a Jézuskát. Már nem emlékszem ki szaladt utánam, csak arra, hogy nem sikerült kilépnem a konyhaajtón, mert valamelyik testvérem megfogott és így lemaradtam arról, hogy meglássam Teréz nénit, aki Jézuska helyett minden karácsony előtt csengetett a gangon, hírül adva, hogy eljön hozzánk is a Jézuska.

A karácsonyi várakozás rendre igénybe vette a türelmünket. Apám nővérének a férje, Kácser Mihály bácsi nagyszerszámos halász volt és az ünnepi ételhez mindig finom halakat biztosított számunkra. Anyám – csak és kizárólag karácsony estére – a halászléhez csusza tésztát készített. Leszűrte a levét és azt a tésztával fogyasztottuk el, a halat pedig kenyérrel. Utána mákos és diós guba volt a vacsora édessége.

Egyszer a konyha vizespadján lévő halakat nézegettem, figyeltem. Az egyik hal, talán éppen egy süllő vagy harcsa kitátotta a száját, én pedig beledugtam oda az ujjamat. Lett utána visítás, mert felsebezte a bőröm, ahogy kihúztam belőle. Szidás persze mellékelve volt, de megtanultam, hogy bár a hal szelíd állat és nem ő, hanem mi esszük meg, azért némelyeknek éles foga van.

A Jézuska nem jött meg azonnal. Anyám tányérba kenyeret készített és kicsit megsózta. Apám megfogta a kezemet és nagyobb testvéreimmel együtt kisétáltunk az istállóba az állatokhoz. Mindig két lovunk és egy tehenünk volt. Az állatok ilyenkor jóízűen elfogyasztották az ajándékot, mi pedig mehettünk be, mert a várva várt karácsonyfa már ott volt anyám leterített varrógépén. Mellette a Luca napján tányérba ültetett zöld búza, amelynek közepén gyertya égett és fehér szalaggal volt körbe kötve. Bár nem igen volt a karácsonyfa alatt ajándék, a színes szalag, amit a hajamba kaptam végtelen örömmel töltött el. Amikor már jól tudtam olvasni, Kácser Mihály unokabátyámtól mesekönyveket kaptam ajándékba.

Vacsora után karácsonyi dalokat énekeltünk, beszélgettünk, majd az egész család az éjféli misére ment. Utána fogyaszthattunk töltöttkáposztát, sült kolbászt, sült hurkát, amit anyám kora este készített el.

Ilyenkor még a legkisebbek is késő éjszaka feküdtek le, a karácsony örömére.