Százhalombatta anno

Életképek – házimunka

Jankovits Márta

A falusi emberek életét az évszakok és az időjárás határozta meg. Minden évszaknak megvolt az évszázadok óta bejáratott menete, ami egészen az ötvenes évekig napi gyakorlat részét képezte.
Ismerve a falu lakóinak életét, akik mezőgazdasággal foglalkoztak szinte egyforma életmódot folytattak, de éltek itt munkások, akik a téglagyárban dolgoztak, kereskedők, kocsmárosok, tisztviselők, tanítók, földbirtokosok.
A földművelők, a polgárok és a falu vezetőinek életmódja erősen különbözött egymástól. Volt azért keveredés, mint ahogy nálunk is. Apám egy baleset következtében csak irodai munkát tudott végezni, de volt földünk, amit anyámmal mi műveltünk. A testvérei bár volt polgári foglalkozásuk, földet műveltek, teheneket, lovat, disznókat szárnyasok tartottak.
A klasszikusan vett házimunka a nők és a lányok feladatai közé tartozott. Soha akkor még nem láttam férfiembert mosni, vasalni, mosogatni, takarítani, főzni, de érdekes módon az asszonyok és lányok sokat dolgoztak a földeken is.
Olyan idős embereket kérdeztem meg, akiknek a gyermekkora az ötvenes évekre esett:

Irén (70)

– Kertvárosi kispolgári családban születtem, második gyermekként. Édesapám keresetéből éltünk, édesanyám a család összetartozását és a gyermekek nevelését tartotta fő célkitűzésének. Amire visszaemlékszem, nagy szeretettel neveltek bennünket, tiszteletre, becsületre, szorgalomra és … munkára.

Sokat beszélgettek velünk, meséltek az életükről. Ámulva hallgattuk a régi paraszti életről szóló történeteket. Édesapám hadiárva életéről, a fogságban töltött nehéz évekről mesélt. Napközben édesanyám munka közben mondóka- és verstanulással „szórakoztatott” bennünket. A sok munkájuk ellenére este elalvás előtt mesét olvastak nekünk.

Első munkáim: 4 éves koromban a közelben lévő közértbe kellett tejért és kenyérért menni. A tejjegyet és a pénzt kis patkó alakú pénztárcámba tette édesanyám, amire nagyon kellett vigyázni. A vásárlást szépen elvégeztem, csak útközben a torkosságom győzött. A frissen sült kenyér sarkát, többszöri kérés, rám pirítás ellenére is sajnos minden alkalommal lerágtam, letéptem.
Amit nagyon nem szerettem, az a mosás. Mosónőnk nem volt, így korán láttam, megismertem ennek a nehéz munkának a folyamatát. Teknőben mosott anyukám, és hogy szokjam a később rám váró házimunkát, a fehér zoknik és a mindenki zsebkendőjét nekem kellett kimosni. Szörnyű és undorító volt. A piszkos holmit a teknő oldalára fektetve gyökér kefével súroltam.

Aztán jött a vájlingban mosogatás. Az asztalt még nem értem fel, sámlira állva nyúltam a zsíros mosogatólébe. Később már volt az Ultra mosogató, ami nagyon csúszott és annyira erős volt, hogy kimarta a kezemet.
Ez nagy megrázkódtatás volt. A félreértések elkerülése végett: velünk nem azért végeztették ezt a munkát, mert nem szerettek, hanem felkészítettek a ránk váró feladatokra. Akkor még senki ne gondolta volna, hogy mindkettő egy gombnyomásra elvégezhető lesz, éppen csak a gépbe kell rakni és kiszedni.

Telt, múlt az idő és már 6 éves is elmúltam, mikor a két és fél évvel idősebb bátyám kora reggel elvitt magával a közeli téeszbe borsót szedni. Ezt „jól fizették”, minden kiló borsó után kaptuk a díjazást. Késő délutánig dolgoztunk és fáradtan gyalog mentünk haza, de büszkén és boldoga vittük anyukánknak a kapott bérünket. Szüleink többszörösen nagyon megdicsértek és büszkék voltak a szorgalmas, életrevaló gyermekeikre. Ezek nagyon ösztönöztek a további munkavállalásra.

Nyaranta téeszben dolgoztunk különböző gyermekeknek való de nehéz munkákat, pl. szőlőkötözés, kukorica egyelés stb. Ezzel járultunk hozzá a családi költségvetéshez. Büszkén vásároltam meg a nyári béremből az iskolaköpenyemet, a tornacuccaimat és a tanszereket.

Tizenkét éves korom betöltése után nyáron már sikerült gyárban munkát vállalnom. Jobban fizetett a téesznél, de ez igazán nagyon nehéz munka volt. Első nyáron a porcelángyárban kaptam munkát. Gépen szalagrendszerben dolgoztatták a diákokat a felnőtt munkások között. Többször a sírás határán, de kitartottam, akkor fogadtam meg, hogy jól fogok tanulni, hogy egész életemben ne ilyen nehéz munkát kelljen végeznem. Ezt be is tartottam, kitűnő lettem és továbbtanultam. Ez ugyan nem tartozott a „házimunkák” közé, de bár a szüleimet nagyon szerettem, főleg az édesapámat, látva, hogy milyen nehéz munkával keresi a családnak a kenyeret. Ezért még jobban tiszteltem őket.

Julianna (85)

– Édesapámnak már volt polgári foglalkozása, de nagyapám igazi parasztember volt, földekkel, állatokkal. Azt lehetne várni, hogy én mint kisgyerek be voltam fogva a munkába, de nem így történt. Emlékeim szerint 10-12 évesen állított édesanyám a mosóteknő mellé, de akkor is csak zsebkendőket és kisebb dolgokat kellett mosnom. Láttam hogyan főz, süti a kenyeret, talán megbízott kisebb munkákkal a konyhában, de időm nagy részében tanultam és játszottam, főleg az utcabeli gyerekekkel. Ahol mi laktunk két családnak is 5-6-7 gyereke volt, nem egyszer odaültettek az asztalhoz, hogy együtt együnk, persze nagyon egyszerű ételeket. Szerettem olvasni, babázni, a falu végén a katolikus keresztnél, főleg nyáron estébe hajlóan játszottunk, ma már ismeretlen, de nagyon szórakoztató játékokat.

Arra viszont tisztán emlékszem, hogy a szüleink sokat beszélgettek velünk, tisztességre, becsületre, tanítottak, saját példájukon keresztül is. Egy dolgot nagyon megtanultam, hogy a legfontosabb a szeretet, nemcsak a családban de abban a közösségben ahol éltünk. Ezt máig is megőriztem és egész életemben nagyon fontosnak tartottam.

Ágnes (72)

– Talán hét éves lehettem, amikor édesanyám ránk bízta az ebéd megfőzését, mert édesapámnak szüksége volt segítségre a munkájánál. Így aztán ketten a bátyámmal nemcsak az ebédet főztük meg, de én még sütöttem egyszerű süteményeket. Anyukám fontosnak tartotta, hogy erre is megtanítson.

Ami először eszembe jutott, hogy milyen házimunkát végeztem már gyermekként az, hogy a kertünkben a gyümölcsfák törzsét erős kefével kellett lesúrolni. Gondolom az élősködőktől így kellett megszabadítani a fákat. Állataink közül tartottunk disznót, kacsát, libát, szárnyasokat, de tehenet, lovat nem. A gyerekek dolga volt az állatoknak vizet vinni, azt folyamatosan, mert télen befagyott, nyáron meg a meleg miatt. Nemcsak itatni, de etetni is kellett az állatokat. A mi dolgunk volt egy zsákba líceumot szedni, mert azt anyukám összekeverte darával és úgy etette vele, főleg a kacsákat.

Nyáron minden nap összeszedtük a lehullott gyümölcsöket, főleg az almát, ami szintén belekerült az állatok eledelébe.

Akkoriban a házaknál szombaton takarítottak. A porszívóról még nem hallottunk, így aztán akinek volt szőnyege, az udvaron egy arra rendszeresített tartón prakkerrel kiverte belőle a port. A hajópadlót felsúroltuk gyökérkefével, egy Viktória nevű sárgítóval bekentük, majd a lábunkra húzott ruhával fényesítettül, „vikszeltük”.

A mosogatás nem volt ilyen egyszerű, mint manapság. Nemcsak a mosogatógépre gondolok, hanem a mosószerekre is, amelyek ma már kézkímélők. Elmondom mi volt a mosogatás menete. A tányérokat és az edényeket először forró vízben elöblítettük, ez zsíros víz volt az állatoknak szánt étel alapja. Még azt a zsíros vizet sem öntöttük ki. Egy Ultra nevű mosogatóport használtunk, ami ugyan levitte a zsírt, de a kezünket pirosra marta. Ezután egy külön vízben az arra szánt edényben vagy dézsában elöblítettük.

A mosás sem volt könnyebb. Rám a leánygyermekre várt, hogy a zsebkendőket és a zoknikat a teknő oldalánál egy gyökérkefével súroljam. Ez főleg a zsebkendőnél undorítónak találtam.

Gyakran küldtek boltba vásárolni kisebb dolgokat, ami naponta frissen kellett, paprikáért, paradicsomért, meg amit a bulgárok termeltek, azokért a házakhoz jártunk. Azóta sem láttam szebbeket és finomabbakat sem.

Mária (70)

– Meghallgatva, hogy milyen házimunkákról számoltak be a megkérdezettek, úgy látom, hogy nekem több munka jutott. Ennek is megvolt az oka. Édesapám a betegsége miatt nem tudott sokat segíteni, így anyámra és rám maradt a munka. Hat éves sem voltam, amikor egy sámlira állva mosogattam.

Szombatonként kivertem a szőnyegeket, leporoltam a bútorokat, felmostam. Az évi két nagytakarításnál, a szekrényekből ki kellett hordani az összes ruhát a napra, az ágyneműkkel együtt. Az összes asztalnak még a lábát is le kellett súrolni, megpucolni az ablakokat. A többi nehezebb munkát anyám végezte. Szombatonként fel kellett söpörni az udvart és az utcát. Délután segíteni megpucolni a levágott, vasárnapra szánt baromfit. Amikor minden készen volt mehettem játszani.

Nyáron segíteni a befőzéseknél, sokszor 100-120 paradicsomos üveget elmosni. A beért zöldséget, gyümölcsöt nemcsak befőzni segíteni, de a pincébe homokba elrakni. Minden évbe cserélni kellett a homokot, amit a Matta-kert oldalából hoztunk. Ősszel a letört kukoricát a góréba hordtuk. Ugyanígy a szenet és a fát a kamrába cipeltük. Télen aztán pihenésképpen este ezt a kukoricát morzsoltuk, a gyerek dolga volt a morzsolt kukoricát ledarálni.

A mosást a faluban szinte mindenki hétfőn végezte. Vasárnap délután beáztattuk a teknőbe a mosnivalót. A kútról be kellett hordani a vizet, hogy hajnalban amikor anyám begyújtott az üst alatt, hogy legyen forró víz, már ne kelljen ezzel is foglalkozni. A használt zsebkendó mosásának emlékétől még ma is borzongok. Kétszer kellett a ruhákat átmosni, külön a fehéreket és a tarkát. A fehéreket, főleg az ágyneműt keményíteni, kékíteni, öblíteni, aztán teregetni. Nyáron az udvarra a kötélre, télen a padlásra.

Mindegyik műveletnél új vizet kellett húzni a kútból és minden piszkos vizet kihordani az udvarra. A mosásnál addig kellett segíteni, amíg nem kezdődött az iskola, de nyáron minden hétfő a mosással telt. A száradt ruhákat ki is kellett vasalni, ami egy egész délutánt vett el.

Ezzel még nem írtam le minden munkát, de szerintem ennyi is elég, hogy érzékeltessem mennyit kellett dolgozni egy gyermeknek.

Ez még csak az itthoni házimunkát sorolta, de emellett kellett mennem a földekre. Mindez a legtöbb háznál így volt, de azért ha mindent elvégeztünk mehettünk játszani, vagy nyáron a Dunára fürödni, télen szánkózni. Ehhez tudni kell, hogy mindenre volt idő, mert nem vette el sem a televízió, sem a számítógép. Egy biztos, hogy megtanultunk dolgozni.

Egyet azonban nagyon sajnálok, hogy nem később születtem.
Mennyire megkönnyítette mindenki és a gyerekek életét is, a mosógép, a porszívó, a villanyvasaló. A sokféle mosószer, ami nem marta ki az ember kezét. Nem hiába írta le József Attila a versében, hogy a „mosónők korán halnak”, akinek az édesanyja nemcsak otthon de másnak is mosott és ez bizony jelentősen meg rövidítette az életét.

Ma is megvagyok győződve róla, hogy sok felesleges munkát végeztünk, vagy ma már annak tűnik. Mintha szégyen lett volna egy asszonynak pl. délután pihenni. Erre csak vasárnak ebéd után került sor, akkor szinte kötelezően. Természetesen addigra elmosogatva, felmosva, aztán jöhetett a pihenés.

Még valami fontosat kifelejtettem. Ma már talán nincs nyári és téli konyha. Ez tavasszal és ősszel nagy munkát igényelt. Kiköltözés előtt a nyári konyhát ki kellett meszelni hófehérre, minden háztartási eszközt lesúrolni, megszárítani. Ősszel mindent visszafelé.

Nem kívánom vissza ezeket az időket, bár mindezek ellenére jó gyermekkorom volt.