Szent György-napi hagyományok a faluban

Jankovits Márta

Süss föl nap, Szent György nap,
Kert alatt a kislibáim megfagynak
Terítsd le a köpönyeged
Adjon Isten jó meleget!

Ez a gyermekdal is bizonyítja, hogy a tavasz várásának legfontosabb dátuma április 24. Szent György napja. Főleg vidéken a paraszti élethez kapcsolódik, mert egy ősi pásztor ünnep, mert a téli bezártság után ekkor hajtották ki az állatokat a legelőre. Szerződtették a pásztorokat, béreseket.

Felsorolni is nehéz, hogy mennyi hiedelem, népszokás kötődik ehhez a naphoz. Maga a György név is földművelőt jelent, így szorosan kapcsolódik a paraszti munkához. Olvasva a különböző tájak szokásait szinte felsorolhatatlan mennyiségű rituálénak tettek eleget az állatok gazdái. Kezdve azzal, hogy milyen vesszővel hajtották ki az állatot, vagy mielőtt kiengedték az istállóból bodzafával, vagy zöld ággal megverték.

Hittek abban, hogyha végig betartanak minden ezzel kapcsolatos hiedelmet, megóvják őket a betegségtől, jól fognak tejelni és sok kisborjú fog világra jönni. Egy paraszti családnál létfontosságú volt az állatok egészsége, mer ezen múlt a család sorsa.

Ki volt Szent György? Kappadókiából származott és a római hadsereg magas rangú tisztje volt. A legenda szerint legyőzte a sárkányt, amely a líbiai Silena város közelében lévő tóban élt és naponta megevett egy embert. Megmentett egy királylányt a sárkánytól, de mivel kereszténnyé lett Diocletiánus császár idejében a hitéért lefejezték. Vártanú halált halt és így vált a lovagok, a lovas katonák, fegyverkovácsok, szíjjártók, vándorlegények és a cserkészek védőszentjévé.

Már e rómaiak is ezen a napon tartották a pásztor ünnepet, ami a mai napig is fent maradt, ott ahol még állatokkal foglalkoznak. Ma Százhalombatta óvárosa viakolorral lerakott főutcáján nehéz elképzelni, hogy reggel és este több mint száz, mázsás állat robogott végig. Az idősebbek erre még nagyon jól emlékeznek.

Az alacsony nádtetős parasztházak kapui reggel kinyíltak, mikor itt volt az idő, hogy Káró bácsi megfújja a rézből készült trombitáját. A téglagyártól indult és végig a falun egyre több és több tehén csatlakozott a csordához.

A mezőgazdasággal foglalkozók számára az időbeosztást az állatokkal való foglalkozás határozta meg. Hajnali 5 óra tájban volt az első fejés, ezzel egy időben etették meg az állatokat. A tej nagyon kényes élelmiszer, mindennek tisztának kell lennie. Még a tehén tőgyének is, Fejés előtt langyos vízzel megmossák, szárazra törlik, de még az első kifejt tejet nem szabad felhasználni emberi fogyasztásra, mert abban van a legtöbb baktérium. Ezt a kisgazdaságoknál, ha sajnálták kiönteni a macskákkal itatták meg. Ma a nagyüzemi géppel történő fejésnél is ugyanígy járnak el. Ott az elsőnek lefejt tejet meg kell semmisíteni. Folyamatosan mérik az ún. csíraszámot, így nem fordulhat elő, hogy valaki megbetegszik a tejtől. A házi tejet minden eseteben fel kell forralni, mert így pusztul el a még ott lévő, de kis számú baktérium.

Nemcsak a tej körül kell tisztaságot tartani, de a tehenet is mint a lovakat kefével tisztítják, ha nagyon sáros vagy mással szennyezett, akkor vízzel lemossák, de ritkán. Az istállót naponta kell takarítani, ha télen bent vannak az állatok többször is.

Még a múlt században is úgy tartották, hogy a tüdőbetegeknek nagyon jót tesz a tehénistálló levegője. Gazdag páciensek gyógyulni mentek vidékre, mert némely gazdaságok Svájcból hoztak teheneket, kialakítottak egy un. svájcerájt, ahol az istálló felett rendeztek be alvóhelyet a tébécés betegeknek. Ez tüneti kezelés volt, hogy megkönnyítsék a légzést.

A tehenek darált kukoricát, zabot, árpát és polyvát és szeletelt (szecskázott) marharépát kaptak keverten. A vályúban mindig volt kukoricaszár, amelyről a levelét lelegelték. A csupasz kukoricaszárat fűtésre használták. A telet az állatok az istállóban vészelték át és azon a bizonyos napon, vagy akörül hajtották ki először a legelőre. Akkor még négy évszak volt, igazodni lehetett a naptárhoz.

Az Erőművel szemben a régi Sári ház mögött volt egy gémeskút, amit a falusiak „csordakútnak” neveztek, ott megitatta az állatokat, de volt még egy gémeskút, a Kiserdő mögötti Nagyréten. Ahol több volt a fű ott legeltetett egész nap. Napnyugtakor indult vissza, addigra kinyitották a kapukat és minden tehén tudta, hova kell haza mennie.

A legelők községi tulajdonban voltak, a gazdáknak valamennyi legelőpénzt kellett fizetni. Valószínű a község abból fizette a csordást és a kanászt. A gazdák megbecsülték, azokat, akikre rábíztál az egyik legfontosabb értéküket az állataikat. Karácsony, újév tájékán mentek ünnepet és újévet köszönteni tarisznyával, vagy amibe a gazdáktól kapott szalonnát, kolbászt és egyéb élelmiszert tették. Mindenki a saját tehetsége szerint ezzel köszönte meg, hogy egész évben vigyáztak az állataikra.

Ahol ennyi tehén volt ott bikának vagy bikáknak is kellett lennie. A falu bikáit külön istállóban tartották a Gyorma utca felső részén. A Káró bácsi is ott lakott az épületben a feleségével Tera nénivel. A bika vad jószág még az istállóban is láncon tartották. Előtte elmenve hallani lehetett a láncok csörgését. Jó időben egy kifutóra engedték ki a bikát, vagy amikor fedeztetni hozták a tehenet.

A tehénpásztornak sok mindenhez kellett érteni, nemcsak kihajtotta és vigyázott rájuk. A Káró bácsival történt a következő eset. Marinov Jován nagymamája a Szókó néni, reggel engedte volna ki a tehenet, de valamiért elfordulhatott, mert az állat az udvaron kupacba rakott vöröshagymát kezdte legelni. Rákiálthatott a tehénre, az meg ijedtében egyben lenyelt egy hagymát. Akkor ezt még nem tudta és az meg csatlakozott a csordához. Akkor derült ki, hogy gond van, amikor a tehén már nem kapott levegőt és összeesett az utcán. Káró bácsi ismerve az állatokat látta, hogy valami megakadt a torkán és fuldoklik. A kezével benyúlt a szájába és kiszedte a hagymát, mindenki nagy örömére. Nemcsak tehéncsorda volt a faluban, a Landi bácsi a disznókat hajtotta ki a legelőre. Ő volt a kanász, neki kürtje volt, nem trombitája.

Az 1960-as évektől egyre kevesebben tartottak állatot a faluban, részben mert a TSZ-be nemcsak a földet, de az állatokat, főleg a marhákat és a lovakat be kellett vinni. Százhalombattán először 1956-ban a Rákóczi majd a Benta TSZ alakult meg. Ebben az időben a Matta pusztán volt a tehén istálló valószínű ott volt a TSZ tehenészete, sokan járta fel a hegyre tejért. Talán 10-12 éves lehettem, amikor egy héten kétszer biciklivel mentem tejért, de akkor már a Matrica Múzeummal – akkor TSZ iroda – szemben volt egy tejcsarnok, ahol a tejet egy hűtőbordán keresztül engedték, így tartósítva, amíg el nem viszik, vagy kisebb tételben megvásárolják, akik igazi tejet szerettek volna inni.

1973-tól a marhatelep kiköltözött a hatos út mellé, ahol már nagyüzemi módszerrel tartották az állatokat. Mára a faluban egyetlen helyen van tehén és ló is, amit nem lovaglásra használnak.

Forrás:
Németh István, Marinov Jován