Egy lokálpatrióta emlékei IX.
Beszélgetés Németh Istvánnal
Visszatérve városunk egyházi életére, a Szent István templom felszentelése után (1996. 08. 19) Tóth Andor plébánosunk megbetegedett. Kórházi kezelése alatt Hajdú Ferenc érdi plébános helyettesítette. Andor atya felépülése után még 1997 júliusának végéig látta el papi teendőit. 1997 augusztusától Mits János lett a plébánosunk, solymári szolgálatát követően. 63 évesen sok egészségügyi problémával küszködve, Bauer Gizella odaadó segítségével végezte feladatait, aki a hitoktatásban is segítette őt.
Először 1998. április 12-én volt feltámadási körmenet megtartva a Szent István templomnál, a húsvét vasárnapi szentmisét követően. A hagyomány szerint ezt szombat este szokták megtartani a feltámadási szertartások között. Mits János plébános döntése értelmében ezt a szombatot követő vasárnap délelőtti mise után tartottuk meg. A hívekkel egyeztetve utána az úrnapi körmenetet hagyományosan az óvárosi Szent László templomnál, a feltámadásit pedig a Szent István templomnál tartottuk meg.
Első áldozás a Szent István templomnál 1998-ban volt először, első bérmálás pedig 1999. október 31-én.
Az újonnan épült Szent István templomnak kezdetben nem voltak berendezési tárgyai, liturgikus építményei. A carrarai márványból készített oltárt 1998. december 8-án szentelte fel dr. Takács Nándor megyéspüspök. A kölcsön székek helyére a mai padok kerültek. Petrás Mária „Keresztút” domborművét 2000. augusztus 25-én szentelték fel.
Mits János atyával megkerestük Kovács Jenő fafaragó képzőművészt. Szerettük volna két fa domborművön megjeleníteni a Szent családot: Jézust, Máriát, Szent Józsefet, és egy másikon Szent Istvánt, Boldog Gizellával, Szent Imrével együtt. János atya paraszti családból, a Bakonyból származott. Szeretett mindent egyszerűen, világosan egyértelműen intézni. Bemutatkozó miséjén azt mondta: Szolgálni fogja Százhalombattát, de nem „kiszolgálni”. Elmagyarázta a kettő közötti különbséget. Például temetésen nem volt hajlandó az elhunytat minősíteni, dicsérni vagy búcsúztatni. Amikor én magam, a családja kérésére Pfeiffer Ilona méltatását kértem tőle, elutasította, hajthatatlan maradt.
Egy alkalommal eljött hozzánk a szarvasmarha-telepre, mert szerette az állatokat. Csodálkozva állapította meg, hogy itt „mindenből szokatlanul sok van”. Beajánlotta hozzánk az öccsét, aki egy bakonyi faluban gazdálkodó volt. Rendszeres vevőnk lett, borjakat vásárolt tőlünk hízlalásra. Méhészkedett is, lehetett tőle finom mézet vásárolni. Élelemmel is ellátta pap bátyját.
János atya kedvenc szavajárása volt a prédikációiban: „Kedves hívek! Széles az országút, ha én itt hasztalan beszélek, a Dunába vezet benneteket.” Havonta tartott képviselő-testületi megbeszélést, amely a Szent László úti plébánián volt. Mindig egy kupica bakonyi pálinkával fogadott bennünket és kiváló volt a humora.
– Na, mi újság van? – kérdezte.
Aztán maga felelt rá:
– Az se baj, ha nem igaz, csak jót mondjatok!
Jól lehetett vele együtt dolgozni, következetes volt, egyértelmű. Makovecz Imre építész tervezte templomáért nem rajongott, mert kezdetektől sok építészeti probléma volt vele, ami bosszantotta, persze bennünket is.
Az ő idejében történt egy komoly telekcsere az óvárosi templom mellett, ahol régebben az általános iskola épülete volt. Szüleink, nagyszüleink még ide jártak iskolába. 1945 előtt a Római Katolikus Egyház tulajdonában volt, majd az 1950-es években államosították. A rendszerváltás idején az egyházközség a tulajdonjogot visszakapta. A cserében az önkormányzat ennek fejében a Szent István templom melletti „úszó” területet kiegészítette az egyház javára. Az önkormányzat a régi iskolát lebontotta és helyére megépült a mai Szent László tér.
Abban az időben még nem volt az egyház számára pályázati lehetőség, anyagi lehetőségei pedig szűkösek voltak, nem volt módja új egyházi iskolát alapítani. A képviselő-testület a realitások talaján állott, Mits atya is a telekcsere mellett döntött és a püspökség sem bátorított iskola építés ügyében bennünket. A csere így megtörtént.
*
Az első bérmáláson, 1999-ben a kisebbik leányom Nóra is a bérmálandók között volt 12 évesen. Előkészítő oktatásra jártak, ki volt tűzve a bérmálás időpontja. János atya szülői értekezletet hívott össze és azt mondta:
– Nem lesz bérmálás, mert a bérmálandók felkészültsége nem megfelelő, annak ellenére, hogy Bauer Gizike az oktatást megtartotta, de elégedetlen volt a gyermekek tudásával.
Nagy volt a zúgolódás a szülőknél, de ők hajthatatlanok maradtak. A kedélyek végül lecsillapodtak és egy későbbi időpontban végül megtörtént a bérmálkozás. A bérmálás előtt volt egy vizsga, melyen a szülő is részt vett. A vizsgát Mits atya tartotta meg. Ha a gyermek például egy imánál megakadt, a szülő is kisegíthette. Ha ő sem tudta, akkor dorgálásban lett részük és további tanulásra utalta őket. Volt írásbeli feladat, melyben pár oldalas esszét kellett írni egy evangéliumi szituáció kapcsán.
*
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond – mondta a nagyanyám. A 3-4 éves fiam, amikor nem egyeztünk valamiben, akkor fogta magát és „világgá ment”. Hiába kiáltottunk utána: Ne menj sehova! Aztán persze elindultunk a keresésére. Nem volt könnyű megtalálni és hazakönyörögni.
Egy ilyen alkalommal, „csak” felfedező útra indult Dunafüreden. Beborult az ég, ő pedig megijedt ettől. Nem talált haza. Azt sem tudtuk, hol keressük. Végül idegenek vezették haza, nagy örömünkre. Minden érdekelte. A kisebb balesetek sem kerülték el, mert mindent kipróbált: ficam, kulcscsonttörés. Nyolcadikos volt és már több sportággal is megismerkedett: íjászkodott, focizott. Igazán hosszabb ideig nem kötötte le semmi. Tanulni sem szeretett különösebben.
Gödön, az egyetlen egyházi működtetésű szakmunkás iskolában asztalos-kőfaragó felvételin volt túl, amikor a dolog történt. Éppen sportágat váltott, mégpedig az amerikai rögbit választotta, amely rendkívül veszélyes sport. Szívvel, lélekkel verekedte magát végig több meccsen. Éppen ballagása előtt, 1996. június 8-án szombaton délután valaki jött a hírrel: „Németh Laci az orvosi ügyeleten van!”
Feleségem, Marika rohant fel. A fiam már túl volt a vizsgálaton, a mentőket hívta az ügyeletes orvos. Eszméleténél volt, de a homlokának jobb felső része vérzett és nem horzsolástól. A mentő után mentünk. Mire a János-kórházba értünk, őt már az agysebészeten műtötték. Kétségbeesve vártuk, hogy kinyíljon a műtő ajtaja. Az orvos jött és csak annyit mondott, millimétereken múlott a fiúnk élete. Szilánkosan tört be a koponyacsont, de a szilánkok az agyhártyát nem sértették fel. A törött csontot eltávolították egy 20 forintosnyi helyen. Fel fog gyógyulni, mondta. Utána sokszor mentünk Érd-Ófaluba imádkozni Bogner Máriához.
Elmentünk a mérkőzés helyszínére, kikérdeztünk mindenkit, hogy történhetett a baleset? Magát nem kímélve, sokszoros túlerőn átvitte a labdát és egy ellenfél játékos, hogy megállítsa, fejbe rúgta. Ezek után sok jót nem mondtam a játékvezetőnek és az edzőnek sem. Embertelen, hiábavaló sport a rögbi.
Laci szerencsésen felépült, Istennek hála. A történtek után lemondtuk a gödi iskolát, és ősszel egy budapesti gimnáziumban kezdte meg a tanulmányait. A megpróbáltatások azonban még nem értek véget.
2000 nyarán a tanyasi istálló kimeszelésére készültem. Elő volt készítve minden: mész, edények, festőkorong. Laci a barátjával jött és azt mondta: „Apu, megcsináljuk ezt mi ketten, ne is foglalkozz vele.”
A telepre mentem dolgozni. Aztán jött valaki üzenettel, hogy menjek a tanyára, mert Lacit baleset érte. Az történt, hogy a 20 literes meszesedény leesett fél méteres magasságból a földre és kicsapódott a mész, a fiam szemébe is. Semmit sem látott, hiába mosták ki vízzel. A szemészeten az orvos azt mondta, olyan mértékben mosta le a mész a szem szaruhártyáját, hogy sokáig nem fog látni. A szemét teljesen bekötözték. Mindenhová vezetni kellett.
A vasárnapi misén Mits atya meglátta a fiamat. Elmondtuk, mi történt. A prédikáció végén a hívekhez fordult és azt mondta, imádkozzanak, hogy a fiam visszanyerje a látását. 8 vagy 10 nap múlva vették le a kötést a szeméről és a fiam látott! Az orvos viccesen azt mondta: „Ilyenkor a szem újjá alakul és tökéletesedik a látás.”
A baleset után felvételt nyert a Kertészeti Egyetem élelmiszer szakára. Ma pedig, 17 év szorgalmas munkája után a Zwack Unicum meghatározó szakembere, számos termék fejlesztője. Egyik unokám, Benedek boldog édesapja.
*
2002. február 22-én 24 taggal megalakult a helyi KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége). A csoport elnöke Magyar János lett és több mint 10 éven át a vezetője volt. Sok program: kirándulások, előadások, együtt munkálkodás jellemezte a munkáját. János atya támogatója és tagja volt a kezdeményezésnek. A csoport ma is működik Tóth Ernő elnök úr irányításával. Magam a titkári teendőket látom el.
Mits atya idejében történt, hogy Molnár V. Józsefet felkértem a Szent László napi búcsú idején, tartson előadást patrónusunkról, Szent Lászlóról az óvárosi templomban.
A rendszerváltoztatás idejét követően megnőtt az érdeklődés a Szent korona iránt. Magam is írásokat kutattam fel, hogy felkészültebb legyek e témában. Megtudtam, Nyári Éva zománcművész elkészítette a Szent koronán lévő összes kép pontos másolatát, többszörös nagyításban. A teljes kollekciót a Belvárosi Plébánia felső részén helyezték el, ahol megtekinthető. Elmentem, megnéztem és megcsodáltam a képeket. Elhatároztam, megmutatom a százhalombattai érdeklődő közönségnek. Balla Károly a helyi KDNP elnöke támogatta az ötletet és a Belvárosi Plébánia is beleegyezett. A szállítást, visszaszállítást mi vállaltuk. A kiállítás megnyitóján Nyári Éva – az alkotóművész – is részt vett. A Szentkoronáról pedig Csomor Lajos hívtuk meg előadást tartani, aki részt vett a korona részletes vizsgálatában. Ötvösművészként vizsgálta a koronát és észrevételeit könyvben leírva megjelentette.
Megállapításai lényege, hogy a korona egységes egészként volt megtervezve és megalkotva. Keletkezésének korát a X. század előttre tette. Az idők során történtek változtatások a koronán, ezekről is beszámolt. Az előadás közönségét a KDNP szervezte meg. A kutatóval a kapcsolat megmaradt. Azóta is volt előadása a Szent István templom hittantermében. A téma örök fejlődésben van, és nagy viták zajlanak róla a színfalak mögött.
A Szent korona léte, a vele való foglalkozás szent ügy és hogy mi kerül ebből a nagy nyilvánosság elé, az mindig összefüggésben van a világ és Magyarország lelki állapotával. Mondhatom, szoros a kapocs az Úr Jézus, Szűzanyánk és hazánk között. Ugyanez vonatkozik arra a sajátságos jogrendszerre, amit Szent Korona Tannak nevezünk. Ennek lett áldozata pár éve dr. Tóth Zoltán József nemzetközileg ismert jogászunk, aki belehalt a meg nem értésbe. Róla készített 120 perces dokumentumfilmet „A Szent Korona országáért” címmel a Magyar Örökség Díjas, „Szkíta Aranyszarvas”- és „Lancea Regis”-díjas fotó és képzőművész, operatőr és filmrendező Jelenczki István. A filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be 2021. április 24-én. Az Emlékfilm nem csak dr. Tóth Zoltán József elhivatottságáról és küldetéstudatáról szól, hanem a Magyarság hivatásáról, az Igazság, Szeretet képviseletéről.
2003. augusztus 16-án feleségemmel megünnepeltük házasságunk 25 éves évfordulóját. A vasárnapi szent misén Mits János atya áldásban részesített bennünket.
Lejegyezte: Szegedinácz Anna
(folytatjuk)
