Harminc éves az Ostorházi Bevonattechnika

Czifrik Katalin

„Amíg az Ostorházi nem mondja, hogy nem lehet, addig nem hiszem el, hogy nem lehet!” és „Ha elakadtál, keresd a három fivért!” – két emlékezetes mondat az Ostorházi Kft. immár harminc éves történetéből. Az egyik egy balatonfüredi korrózióvédelmi konferencián hangzott el, a másik pedig egyenesen szállóigévé vált a szakmában. A történet „három királyfiról” szól, akik eleinte úgy tudták: belőlük legfeljebb mesterlegény lehet.

A gyerekkorukban ugyanis tapasztaltak bizonyos „mesterséges fékeket”. Néha jött egy fekete autó, nem kedves emberekkel, akik az édesapjukat keresték. Még jó, hogy az összetartó nagycsaládot mindig őszinteség és nyíltság jellemezte, így amint megérthették, meg is ismerhették az apjuk előéletét: miért ítélték halálra 1956 után, hogyan járta meg a poklok poklát, majd szabadult hat és fél év után.

A nagycsalád azt is megvitatta, milyen irányba kellene elindulnia a három fiúnak. Mivel a diploma az említett „fékek” miatt nem jöhetett szóba, úgy döntöttek, szakmunkásként tanuljanak tovább. A későbbiekben persze az is kiderült, hogy ha egy villanyszerelő, egy csőszerelő és egy fémforgácsoló összefog, akkor gyakorlatilag megállíthatatlanok. Őket pedig leginkább azok a feladatok hozták lázba, amelyeket mások lehetetlennek tartottak. Később, a rendszerváltás után a tanulást is folytatták. Zoltán gépészeti, Miklós cégvezetés- és menedzsment-ismereteket, László pedig tanári, majd jogi diplomát szerzett.

A százhalombattai ipari parkban található bevonattechnikai központjuk festőcsarnokában a moszkvai óriáskerék fémelemei, egy dubaji ugrótorony és egy hatalmas tengeri szivattyú vár kezelésre a beszélgetésünk alatt. Rendszeresen újítanak fel computer tomográfokat, de sok esetben csak annyi derül ki a munkadarabról, hogy acélszerkezet, amire ilyen is ilyen bevonatot kérnek. A lényeg, hogy ami innen kikerül, az megbízhatóbban, hatékonyabban fog működni és tovább fogja bírni a használatot.

A kapacitás hatvan százalékát a vasúti járműalkatrészek korrózióvédelme köti le, de gyakorlatilag mindent bevonnak az Ostorházi Bevonattechnikában. Jelenleg például ehető, vagyis biológiailag lebomló tányérokkal, tárolódobozokkal és poharakkal kísérleteznek egy nemzetközi pályázati projekt keretében. Olyan bevonatot szeretnének képezni, amely lehetővé teszi, hogy akár forró levest is ehessünk ezekből a környezetbarát edényekből.

A három Ostorházi régóta hatékony pályázatírásban. Gyakorlatilag mindent megnyernek, amin elindulnak. Két pályázatíró céggel működnek együtt, az egyikkel a kutatás-fejlesztés, a másikkal a termelés, termelékenység, kapacitásbővítés terén.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázati programja keretében olyan nagyvállalatok támogatását élvezik, mint a Siemens és a Knorr-Bremse. Előbbi termelőeszköz- és technológiabővítéssel, utóbbi vállalatirányítási tréningekkel járul hozzá eredményességükhöz annak köszönhetően, hogy elégedettek az Ostorházi Kft-vel, mint beszállítóval.

A pályázati támogatások megszerzéséhez persze rengeteget kell dolgozni – nyilván a kapcsolatokon is – gondolhatnánk, de Ostorháziék szerint ez nem így van. Mert ha valaki tényleg a szakmára koncentrál, és hiánypótló, amit csinál, akkor igazából nem számít, hogy „ki a barátja”. Példaként a Rákóczi-híd (akkor Lágymányosi) beruházását említik, amikor egy beépített ivóvízcső belső bevonatának elkészítésére kellett megoldást keresni. A feladatot egy saját fejlesztésű félautomata berendezéssel végezték el – nagy sikerrel. Később a berendezést fokozatosan fejlesztették, majd részt vettek a Szabadság-híd és a Margit-híd ivóvíz csővezeték-hálózata felújításában is. A fejlesztési folyamat 2014-re egy szabadalmaztatott eljárásban csúcsosodott ki, pedig eredetileg az érdi üzem melletti „vidámparkban” kezdődött, ahol a hulladékvasat és a bontott gépalkatrészeket tartották. „Ott lehetett csemegézni. Ha volt a leselejtezett gépben egy működő villanymotor, akkor nem dobtuk ki, ezt nem is engedhettük meg magunknak, hanem raktároztuk.”

Talán az egyetlen terület, amihez még nem vettek igénybe pályázati támogatást, az a HR. Nem mintha nem tartanák fontosnak az emberi erőforrást. Mindig arra törekedtek, hogy olyan munkahelyet teremtsenek, ahol a munkatársaik értékesnek érzik magukat. Amikor 2013-ban átadták a százhalombattai üzemet, nem tuját és díszcserjéket ültettek az udvarára, hanem barackot, cseresznyét és szilvát, amiből jó években mindenki annyit vihet haza, amennyit szeretne, de jut az ipari parki partnereknek is. „A multiknál operátorok dolgoznak, nálunk viszont munkatársak, akiknek neve és családja is van” – mondja Miklós.

„Ha pedig bármilyen problémájuk akad, igyekszünk segíteni a megoldásban, és ugyanezt várjuk a vezetőktől is – folytatja Zoltán. Ez egy olyan rátermett, agilis, stabil csapat, amelyre építeni lehet a jövőt.”
Ez amiatt is fontos, mert kezdetektől eltökélt szándékuk, hogy a családi vállalkozás családi vállalkozás marad. Az élet azonban úgy hozta, hogy az összesen tíz gyerekből egyelőre csak Zoltán fia kötelezte el magát a cég mellett. A többiek között akad pedagógus, sportoló, színész, egyetemi hallgató és olyan is, aki a saját vállalkozását egyengeti. Nem mindenki számára vonzó pálya az ipari bevonattechnika, de ha sikerül megtartani a jó szakmai csapatot, a felelős tulajdonosi szemlélet is elegendő lesz a család részéről.

És ha már itt tartunk, vajon mennyire volt büszke az Ostorházi fivérek teljesítményére az édesapjuk? Kifejezetten az volt, élénk érdeklődést tanúsított az üzemek iránt. Rendszerint bejelentés nélkül érkezett és járta végig a telephelyeket. Előfordult, hogy egy frissen felvett kolléga ijedten szaladt jelenteni: itt egy idegen, nincs rajta munkaruha, se kesztyű, biztosan ellenőr!

Gyümölcséről lehet megismerni a fát – mondják -, és az Ostorházi Bevonattechnika fái vígan teremnek, a társaság környezetvédelem és fenntarthatóság iránti elkötelezettségét is jelképezve. Az üzemben veszélyes anyagokkal, oldószerekkel dolgoznak, de a szűrőberendezéseknek köszönhetően szinte tisztább levegőt bocsátanak ki, mint ami bekerül. Az első magyar cégek között szereztek minőségbiztosítási, majd környezetirányítási tanúsítványt. Tavaly már MEBIR, azaz munka, egészség, biztonság, integrált irányítási rendszerben feleltek meg a szigorú előírásoknak.

Értékközpontú szemléletükhöz nagyban hozzájárultak a Németországban töltött évek, ahol a szakképesítés megszerzése után dolgoztak. Ott ismerték meg azt a bevonattechnológiát is, amelyre azután a közös céget alapították 1991-ben.

Az első érdi telephelyükön egy használt lakókocsiban rendezték be az irodát. Minden téglát megfogtak az épülő üzemben. A százhalombattai központ alapkövét 2011-ben rakták le. A több mint 2 300 négyzetméter alapterületű épületegyüttes a hozzá tartozó korszerű termelőeszközökkel közel fél milliárd forintos beruházással valósult meg. Az építkezéshez 95, az ipari berendezések telepítésére 36,4, a kutatás-fejlesztési tevékenységre pedig 22,5 millió forint európai uniós, illetve állami támogatást nyertek el.

A battai üzem mellett egy kisebb érdi telephelyen is folyik a gyártás, és egy kemencei turistaházat is üzemeltetnek – részben családi célokra -, amelyben a munkatársakat szállásolták el korábban, a mohi atomerőmű-építés alatt.

Az utóbbi hónapokban persze Kemencén nincs forgalom, de a pandémia miatti korlátozásokat alig észrevehető visszaeséssel vészelték át. A helyzet az, hogy hosszú távú megrendeléseik vannak, de többet kell várni az alapanyagra, a segédanyagokra, a megrendelőre. Előfordult, hogy mindez átmeneti „beszakadáshoz” vezetett. Kétszer fél hónapig napi hat órára csökkentették a munkaidőt. Azután megtalálták a megoldást: rugalmasabb, kedvezőbb ajánlatok, új ügyfelek, vagyis sokkal több munka!

Ha kudarcok is akadtak az elmúlt harminc évben, amit maguk elé tűztek, azt mindig megvalósították. Még a komoly piaci potenciállal és politikai támogatással rendelkező versenytársak közül is kevés maradt meg mostanára. „A mi sikerünk titka az összefogás és az egymás iránti feltétlen bizalom. Sosem voltak anyagi vitáink, és a gyerekeinknek is azt tanítjuk, hogy a pénzbe nincs kódolva a boldogság. Egymás támogatásában sokkal több örömet lehet lelni, mint a rongyrázásban.”

Tavaly Év Iparosa díjjal tüntette ki őket a Pest Megyei Közgyűlés, de a legnagyobb szakmai elismerés, amit kaptak, talán az, hogy tájékoztatást kért tőlük a szakminisztérium: milyen jellegű pályázati támogatásra tartanának igényt, vagyis mibe fognának a kutatás-fejlesztés terén, amihez elkelne a segítség.

Hat éve már megfogalmazták egy szakmai együttműködés keretében, hogy a robottechnológia jelentené számukra a jövőt. Most újból összefogtak ezekkel a partnerekkel, és úgy néz ki, elindulhat a fejlesztés.
Robotokkal szeretnék kiváltani a festékszóró pisztollyal, zárt térben végzett emberi munkát, és mivel ez kisszériában nem lenne kifizetődő, mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló gépekben gondolkoznak, amelyek akár egyedi munkadarabok bevonatolására is képesek.