OMNYE farsang – Nemcsak a húszéveseké…

Nagy-Rakita Melinda

Március 4-én az Zenálkó Etel Közösségi Ház adott otthont az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesülete hagyományos farsangi báljának. Kicsit ugyan szűkös volt a hely a nagy létszám miatt, de ez sem tudta elrontani a társaság hangulatát.

Bevezetésként egy vidám műsor szórakoztatta a résztvevőket. A színtársulat természetesen a tagokból verbuválódott.

A Hangyásy János által előadott Heltai Jenő vers után férfi és női „szőke” vicceken derülhetett a közönség. Majd három, mulatságos jeleneteket tartalmazó darab került sorra. Ezekben az OMNYE tagjainak utazásai és az évente elmaradhatatlan kiskunmajsai disznóölés játszották a főszerepet, valamint a sokak által megtapasztalt szülői értekezletek „viszontagságai” elevenedtek meg. Néhány zeneszám is elhangzott, többek között egy Nyugdíjas induló.

A műsor alatt, a háttérben a darab szereplőivel készült és más, a témához kapcsolódó mulatságos vetített képek fokozták a hangulatot. A rendezők és a képek összeállítói a Tolvaj házaspár, Krisztina és Gábor voltak. A nézők és a fellépők egyöntetű véleménye szerint remek munkát végeztek. Az előadást a Halom TV rögzítette.

Ezt követően került sor a vacsorára a Rakottkrumpliból megrendelt finomságokkal.

Természetesen mivel ez egy farsangi mulatság volt, nem maradhatott el a jelmezverseny sem. Az eredményhirdetés után élőzenére táncolhatott együtt a hippi lány a hatvanas évekbeli copfos tinivel, a magánszámát előadó dívával, a cigánylánnyal és a versenyt megnyerő papi párossal, valamint a többi ötletesnél ötletesebb jelmezt viselő OMNYE taggal. És mindenki mással, aki résztvevője volt ennek a kellemes késő éjszakába nyúló estének.

Az OMNYE tagjai ismét bebizonyították, hogy „nemcsak a húszéveseké a világ”, miként a dal mondja, amit közösen el is énekeltek.

Fotók: Novákné Kőszegi Zsuzsa