Ünnepek és hétköznapok

Tamási József

2023. Január

Elseje vasárnapra esett. Vagyis vasárnappal indult az év! Olyan ez, mint amikor valaki, amikor beszáll az autójába, mielőtt elindul, keresztet rajzol magára és azt mondja: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ezzel a Jóisten oltalmába helyezi önmagát és esetleg útitársait, a szerencsés célba érésig. Ilyen keresztvetéssel kezdtük hát az új esztendőt, bízva abban, hogy bármit is hoz ez a 365 nap, a Mindenható mindig velünk lesz. Vágjunk hát félelem nélkül bele!

Január 1. egyben mindig a Béke Világnapja is. Még VI. Pál pápa (1963-1978)rendelte el, hogy ezen a napon figyelmünket irányítsuk a Békére! Sajnos napjainkban nagy szükség van erre, a közeli orosz-ukrán háború miatt. A testvér nemzetek egymás ellen fordulása óhatatlan, hogy ne juttassa eszünkbe a bibliai Kain és Ábel történetét. Assisi Szt. Ferenccel imádkozzuk: Uram, tégy engem a béke eszközévé… Mert bizony a saját köreink békéjéért mi vagyunk a felelősek. Egy családon belül például a férj és a feleség, anyós és vő, szülő és gyermek, s végül testvér és testvér közötti békéért! Nos, ezek után jöhetnek a hétköznapok!

Január 6. Vízkereszt! Péntekre esett, de mivel jeles ünnep, elég sokan összejöttünk a templomban. A napkeleti bölcsek, vagy népiesen királyok Betlehembe érkezésére emlékezik ilyenkor elsősorban az egyház. A különböző nemzetek képviselőit látjuk ebben a három mágusban, akik az égi jelre (talán a Jupiter és a Szaturnusz konstellációja lehetett) figyelnek fel saját hazájukban és indulnak ennek nyomában, s érkeznek Betlehembe. Emlékszem milyen élmény volt annak idején a városligeti új Planetáriumban elcsodálkozni a mesterségesen előállított égbolton, mely az i.e. 4-6. évben tárult az eget kémlelők szeme elé. Láttuk a Jupitert és a Szaturnuszt, melyek Földgolyónk bizonyos helyeiről nézve szinte egybe olvadtak. „Ez lehetett a Betlehemi Csillag!” – magyarázta Ponori T. Aurél igazgató, aki maga is istenhívő tudós volt.

Ezen a napon mi papok, vizet szentelünk. A négy ősanyag egyike a tisztaságért felel! Megszerzi és megtartja azt. Ennek eredményeként került az egyház gyakorlatába is ez a csodálatos anyag, életünk, de lelki életünk biztosítéka is. Keresztvízként a kegyelmi állapot tisztaságát, szentelt vízzel való áldással a tisztaság megőrzését eredményezi.
Vízkereszttel kezdetét veszi a Farsang, ami Hamvazószerdáig tart. De az még odébb van.

Úgy tűnik véglegessé válik a döntés, a Szt. László templomban minden héten kedden és csütörtökön lesznek a hétköznapi szentmisék. A templomba járók úgy szavaztak, hogy ezek mindig este 6-kor legyenek. Ez jobb időpont, mintha reggel lenne. Sokkal többen tudnak eljönni. Vasárnaponként pedig reggel 9-kor kezdődnek az ünnepi misék. A hétköznapokra eső ünnepi miséket pedig este mutatjuk be.

Farsang a Ház illetve lakás-szentelések ideje is. Örömmel mondhatom, hogy 16-án és 28-án magam is megszenteltem néhány házat., szép számú családtag jelenlétében. Bízom benne, hogy lesznek még, akik kérik otthonuk megszentelését. A ház illetve lakásszentelésért nem kell fizetni.

Január 20-án meglátogattak „Jehova tanúi”. Igazán kedves órát töltöttem velük. Ennek a közösségnek tagjai kettesével járják a várost s kopogtatnak be mindenkihez! Tiszteletre méltó cselekedet, akkor is ha Jézus határozottan tanítja a Hegyi Beszédben, hogy ne járjunk házról házra. Beszélgetésünk alkalmával igyekeztünk közös nevezőre találni, de megbeszéltük a különbözőségeket is. Búcsúzáskor újabb látogatásra hívtam s buzdítottam őket. Majd meglátjuk, sor kerül-e rá!

Január 25-én már nem először jött ki hozzám a helyi Halom Tv stábja. Aktuális témákról, ünnepeinkről mesélek ilyenkor egy kicsit a kedves nézőknek. A közelgő Gyertyaszentelő Boldogasszony elnevezésű ünnepről, valamint Szt. Balázs püspökről kérdezett most a műsorvezető. Fontos, hogy a Média, tehát a TV és a Rádió foglalkozzon a keresztény témákkal, gondolatokkal is. Hallgatói, nézői zömében keresztény emberek, akik szívesen hallgatják ezeket a műsorokat. Az EWTN Katolikus TV és a Mária Rádió közöségétől sokszor kapok visszajelzést. Az Evangálium hírdetése tehát ezeken a csatornákon keresztül is folyhat.

Január 27-én elérkezett a hónap utolsó pénteki napja. Hosszú hónapok óta ezen a napon mindig van valamilyen előadás templomunkban. Most Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából róla szólt az előadás. Az előadó Székely Gábor, kunszentmiklósi volt osztálytársam, aki megszállottan gyűjti évtizedek óta a Petőfivel kapcsolatos dolgokat. A hatalmasnak mondható gyűjtemény saját házában több helységben van kiállítva. Előadásában most igazán részletesen arról szólt, hogy nyolc helység is szeretné magáénak mondani a költőt, mondván, hogy pl. Kiskunfélegyházán, Szabadszálláson, vagy .ami a legvalószínűbb, Kiskőrösön született. A másik vitatható dolog pedig halálának módja. A segesvári harcmezőn, vagy jóval később Szibériában fejezte be életét, több ezer km-re imádott Kiskunságától és az Alföldtől. S akármennyire is szomorú, az utóbbi a valószínűbb.

Január 31-én, az utolsó napon egy egyszerű hétköznapi misével koronáztuk meg 2023. januárját, Bosco Szt.Jánosra emlékezve.