Egy lokálpatrióta emlékei XXXII.
Beszélgetés Németh Istvánnal
„Akinek a régi emberek közül még van valami mondanivalója, siessen vele, míg a Nap süti az arcát”.
Jókai Mór
Kedves Olvasó! Általában az elmúlt évekről írok, de ha szükségét láttam, igyekeztem az aktuális történésekre is felhívni a figyelmet. A közelmúltban több ismert, szeretett útjelző személy távozása közülünk megrendítően hatott rám. A „Százhalom” újság is áldozattá vált e szomorú eseményeknek, hiszen sokáig kézbe sem vehette az olvasó. Már tudjuk, hogy ritkábban jelenik meg, de megjelenik. Ezúton is köszönöm a patrióta közönség nevében.
Van egy francia közmondás, amely úgy szól: „Délután háromkor ne keresd a delet”. Nem is keresem, de, hogy mi történt délben, azt mégis meg kell örökíteni, ha van az esetnek tanulsága.
Az elmúlt év október végén, utolsó aktuális írásomat a szerkesztőségnek leadva, felhívtam Jován Lászlót, hogy az írásomhoz szeretnék egy fotót mellékelni, amit feleségem Marika készített a Csenterics úti csörgőfasorról. Laci rögtön rákérdezett! „Hogy is volt a telek új tulajdonosával az a történet, amikor az irodaépület előtti Finn-Magyar barátság tér elnevezésű táblát leszedette – mint politikai csökevényt?”
Elmondtam, de ezt már előző írásomban megemlítettem. Elköszöntünk. Nem gondoltam, hogy ekkor beszélünk utoljára. Sajnos ez ismétlődik hónapok óta számomra az idős emberek esetében. Nem tudhatjuk, mikor, kivel beszélünk utoljára.
Elmúlt a karácsony és az azt követő vasárnap a feleségemmel bementünk Budapestre. Körülnéztünk és vonattal jöttünk haza. Alig vettük le a kabátunkat, szólt a feleségem mobilja, a szembe szomszédasszony hívta. Kérdezte, nem hagytam-e a vonaton a „nem okos” telefonom? Gyorsan átfutottam a zsebeim és nem találtam. Jeleztem, nem találom, de vajon hol lehet? Szerencsémre egy fiatalember a vonaton megtalálta és úgy gondolta, a szomszéd címszót fogja felhívni, mert az lesz a legközelebbi kapcsolat.
Megtudtam, hogy a Tolna megyei Gyulajra ment a megtaláló és három nap múlva ezen a vonalon jön vissza. Megnyugodtam, sőt örültem, hogy megtalálták.
A megbeszélt napon és időpontban a jellemző ismertető jeleket is megadva felszálltunk a vonatra. Százhalombatta és Érd között megtaláltuk jótevőnket, egy 17 éves gimnazista fiú személyében. Azon kívül, hogy átadta a mobilom, elbeszélgettünk. Megtudtuk, hogy a Budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium tanulója és harmadikos. Battára jár úszóversenyekre. A téli szünetben rokonlátogatáson volt Gyulajon. A nővére Amerikában él és jön haza látogatóba. Készültem kis ajándékkal, egy kis üveg Zwack unikummal. Szabadkozott, hogy nem fogyaszt alkoholt, de odaadja majd édesapjának.
Budafokra érve, leszállás előtt, még elmondta, hogy Jászboldogházára megy másnap a nagyszüleit meglátogatni. Gratuláltunk édesapjának a remek fiához, aki a peronon várta őt. Bizony elérzékenyültünk a búcsúzáskor. Adja az ég, felnőttként is ilyen maradjon ez a fiú.
*
Elmúlt a Nagyböjt, a Feltámadás öröme és a választás is megtörtént. Én pedig a sok teendő mellett, már ősz óta Feszty Árpáddal a festővel és korának sok ismert szereplőjével ismerkedtem olvasmányaimban. Különösen a „Feszty-szalon” vendégei keltették fel érdeklődésem. Közéjük tartozott: Fadrusz János, Gárdonyi Géza, a Jókai család tagjai, de közülük a legfigyelemreméltóbb Herczeg Ferenc, az író. Ebből a körből származik a fenti mottó és Jókaitól. Herczeg Ferenc az utolsó visszaemlékezését – a Hűvösvölgy címűt – idős korában ő is ezzel kezdte.
*
Ennyi volt a kis bevezető, hogy folytassam 2022-es egyházközségi képviselő -választást követő eseményekkel. Ebben a testületben már nem vettem részt, de ismertem az eseményeket. Az első ülésen lemondott a tagságáról Attilás Győző és Ruzsenszky Magdi. A választáson örömmel fogadtam a hírt, hogy bekerültek a képviselő testületbe. Lemondásukat más-más okok indokolták.
Bódai József atya autóval járt hozzánk misézni, székhelye Adony volt. Praktikus okokból a Szent István templomban misézett elsősorban. Nagy segítségére volt Wéber Tamás, aki kisegítő lelkipásztorként sok liturgiát tartott, helyettesítve az atyát.
Volt egy érdekes jogi megfogalmazása a battai helyzetre: „Oldalagos” kifejezés, Talán ez a megközelítés fejezte ki legjobban a helyzetünket.
Tamási József atya sokáig kórházban volt. Százhalombattára visszatérve a hívek egy segítő csoportjával lassan felépült és ősztől a Szent László templomban kezdett el misézni.
A Covidról már egyre kevesebb szó esett, ennek a helyébe lépett 2022 februárjától az orosz-ukrán háború. Azon nyáron is elérkezett a Szent László-napi búcsú ideje. Az előkészületek részemről megtörténtek. Márciusban megtörténtek az előkészületek a város és az egyház részvételével. Régi vágyam teljesült, Petrás Máriát kértem fel közreműködőnek és előadónak. Elfogadta a meghívást, de az volt a kérése, vele jöhessen négy zenésztársa is. Örömmel fogadtam az ajánlatát. Nekem is volt kérésem, vagy a műsor előtt, vagy azt követően, beszélgetésre kértem. Belement, mert nem tudta mi vár rá.
Na, de menjünk sorjában. Június 26-án vasárnap a Szent László templomban ünnepi szent mise volt. 16 órától a Canticum Novum kamarakórus adott koncertet a templomban.
27-én – hétfőn – 17 órától ünnepi megemlékezést tartottunk a Szent László szobornál. Ennek részeként adták át a helyi KÉSZ által alapított Szent László díjat. Az alapszervezet elnöke, Tóth Ernő adta át részemre, mert ebben az évben nekem ítélték oda e díjat. Elhangzott a „laudáció” (a dicséret), miért is kapom meg?
Röviden összefoglalva. A Szent László-napi ünnepségek, megemlékezések szervezése, a hagyományok felélesztése, újak teremtése – utalva a „Zarándoklat a városért” programra, ami egy régi középkori hagyomány felélesztése abból a célból, hogy a rossz, a gonosz, ne lépje át városunk határát. Városunkban a Jó és az Igazságosság legyen a rendező elv.
Kezdeményezésemre történik a Gyümölcsoltó Boldogasszony – március 25. – előestéjén az ezer Üdvözlégy elmondása, ami réges-régi magyar egyházi gyakorlat volt. Célja a jó szándékú kívánságok kiesdeklése. Előadások szervezése, írások megjelentetése, ami a hagyományok megismerését, a vallásos lelkületet, a patrióta nemzeti ügyet szolgálja mind a városban, mind a hazában. Tanítás a történelem jobb megismertetéséért. Kapcsolattartás a Szent László tiszteletet fenntartó országos szervezetekkel – a Szent László társasággal.
Az ünnepségen megajándékoztak egy Szent Lászlót ábrázoló plakettel, oklevéllel, egy üveg díjazott borral. A díjat örömmel és hálával vettem át. Úgy éreztem sok évi munkám, fáradozásom a helyi közösségért, elismerést és számontartást kapott.
További érdekessége volt, hogy az ünnepségnek, amely pap és plébános részvétele nélkül történt, az ima levezetésére Gátai Tamást kértem fel. Tamás kipróbált lelkipásztori munkatárs, több mint 10 éve a Szentlélek imakör vezetője, dalnoktársam, közös nagy vitáink átélője, akinek talán egy utolsó közösség előtti megjelenését szerettem volna adni akkor. Kértem, hogy 7 perc alatt mondja el a legszükségesebbeket, de 20 perc lett belőle, majd eljutottunk a közös imáig.
Utána 18 órától Petrás Mária előadása következett. Ő, és az őt archaikus hangszerekkel kísérő négytagú társaság egy órán át kápráztatta el a közönséget. Minden dalt megismételhetetlenül adott elő. Ismert és ismeretlen dallamokat hallgattunk – régi csángó imákat és dicsőítő éneket. Énekét maga kísérte dobszóval. Utána következett a nyilvános beszélgetésünk.
Asztalt vittünk a két padsor közötti helyre, két székkel. Feltettem a kérdéseimet, ő pedig válaszolt. Legalább 30 éve az erdélyi viszonyok ismeretében, szívem csücske volt a csángó magyarok Kárpátokon túli világa. Sok mindent tudtam róluk, de sohasem jutottam el hozzájuk. A Csíki falvakat a családommal jártunk, de a nagy hegyeken túlra nem jutottunk. Egy alkalommal e célból felkerestem a Csíkszentimrei katolikus papot. Segítsen, hová, milyen útvonalon juthatok el a csángók közé. Lebeszélt róla és sajnos hagytam magam lebeszélni. Petrás Mária is közéjük tartozik, Diószén szülötte. Gyermekkorát a kis csángó faluban élte meg. Olvastam az erről szóló könyvét. 6-7 kérdést tettem fel és mindenre válaszolt.
Kértem, beszéljen a gyermekkori falujának férfiközpontú viszonyairól, a vallásosság hétköznapi megnyilvánulásairól, volt-e szabadidő az emberek számára. Hogyan teremtették elő a szükségleteiket? Hogyan készült a házi selyemszövés? Igyekeztem sok mindent megtudni tőle, nem a magam, elsősorban a hallgatóság számára. A kérdések közben rájöttem, hogy túlléptem a határokat, mert Petrás Mária nagyon elfáradt. Nagyon megköszönve a szereplését 8 óra után búcsúztunk el tőle. Tudtam, hogy beteg férje – Döbrentei Kornél – odahaza várja, ezért küldtem egy üveg vörösbort a Csóka szőlőből.
A helyzeten kicsit javított egy közös ismerősünk Domonkos László, aki kérésemre sokszor megfordult a Szent László napokon. A kitartó hallgatóság részére kis vendéglátás következett az Óvárosi Zenálkó Etel Közösségi Ház árkádjai alatt.
Az azt követő napokban írásos felkérést kaptam Szegedinácz Annától, írjak magamról vagy bármiről, ami a battai közönséget érdekelheti. Hat pontban volt összefoglalva, miről próbáljak a Százhalom újságban írni. Ennek előtte is jelentek meg írásaim, nem volt idegen ez a lehetőség tőlem. A felkérés a végén – a következő módon fejeződött be. „Ha túllépnéd a keretet, akkor legfeljebb Jován Laci két részletbe tenné az újságba”. Bizony be kell vallanom és talán a kedves olvasó is észrevette, hogy ezt a felkérést minden határon túlléptem és ezt Szegedinácz Anna is elszenvedte. Nem két szám, hanem ha megjelenik ez az írás is – negyedik éve – a 32.-ik rész jelenik meg.
A történetnek mostani része ad magyarázatot arra, hogy miért történt a felkérés.
Köszönet és hála Jován Lászlónak, aki most fentről mosolyog a szakálla mögül, hogy nem csak két rész jelent meg, de köszönet Szegedinácz Annának, aki kézírásomat rendszeresen gépeli, és még korrektúrát is elvégezzük rajta. Kisebb hibák így is előfordultak a szövegben.
A hat kérdésből talán ötre válaszoltam, de a hatra még nem. Hogy mi volt az? Ha az élet lehetőséget ad, még igyekszem megválaszolni. Amiért pedig a kereteket túlléptem, arra csak azt a választ adhatom, saját életemet kiegészítettem azzal a gyönyörű környezettel, ami elsősorban ifjúságomban körbevett Százhalombattán. Az öregek, akiket ismertem, az ősök, akikről csak hallottam, a hagyományok, amiket elmeséltek, igyekeztem élővé varázsolni. Összegezve, amit nem írunk le, az hosszú távon elveszik. Ezek voltak a hosszú írásaim okai, amely a vége felé halad, de ez még nem a vég.
Lejegyezte: Szegedinácz Anna
(folyatjuk)
