Az ortodox kereszténység
Az orthodoxia hazai története
Szegedinácz Anna
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem engedélyezte az első román liturgikus fordításokat. Bocskai István pedig 1605-ben mintegy 9000 orthodox hitű hajdúnak nemességet adományozott és a mai Hajdúságban lévő falvakkal ajándékozta meg őket. Leszármazottaik többségükben görög katholikusok.
A XVI. századtól a törökök nyomában görög orthodoxok, többnyire kereskedők érkeztek a Tisza mentén Erdélybe. Ott kereskedelmi „kompániákat” alkottak, egyházközségeket hoztak létre. Megőrizték görög eredetüket, templomaik görög szertartási nyelvét. A területileg illetékes hazai orthodox püspökségek joghatósága alá tartoztak.
*
A XVII. század második felében két nagy esemény történt: a szerbek tömeges bevándorlása, valamint a ruszinok és románok uniálása.
1690-ben a sikertelen felkelés után 40 ezer szerb család menekült el a törökök megtorlása elől, Csernojevics Arzén (pétyi) ipeki pátriárka vezetésével.
I. Lipót császári diplomája szerint a Pétyben (Ipekben) megválasztott új érsek mellett, új metropolitát is választottak, melynek bizonyos fokú autonómiát is adományoztak. Egy évszázadig csak Magyarországon létezett önálló Szerb Orthodox Egyház.
A császári diplomák, dekrétumok, pátensek kiváltságos jogokat biztosítottak a szerb érsek-metropolitának. Krusedol és Szentendre után 1739-ben Karlócát választották székhelyül.
Az érsek-metropolita a magyarországi szerbeknek nem csak egyházi, hanem politikai vezetője (ethnarchája) is volt, melyet I. Lipót 1691. évi diplomája ismerte el. A budai, bácsi, temesvári, verseci és aradi püspökök az érsek vikáriusaiként működtek. Legmagasabb egyházi törvényhozó és kormányzati testülete nem a püspöki zsinat, hanem a nemzeti-egyházi kongresszus volt. Tagjai az érsek és püspökök mellett kétharmad részt világiak voltak. A testület a magyarországi szerbek politikai és egyházi autonómiáját tükrözte, mintegy külön szerb parlamentet képezve az országon belül, hiszen a magyar országgyűlésben valamennyi nemzetiség képviselve volt.
Amikor a szerbek magyarországi tartózkodása végleges lett, Mária Terézia 1779-ben császári rendeletben szabályozta az itt élésük közjogi és egyházjogi helyzetét, melyet II. József – a fia – jóváhagyott.
*
A másik nagy esemény, melyet említettünk a ruszin és román – velük együtt a magyar – orthodoxok római uniálása volt. A XVII. századi jezsuita uniós propaganda a római katholikus papokkal egyelő jogokat, kiváltságokat ígért az uniáló papoknak.
Az első uniót Parthén nevű ruszin szerzetes írta alá, 63 társával – 1646-ban. Parthén jutalomként Munkács püspöke lett. Amikor a XVII. század végén Máramaros is Habsburg uralom alá került, a ruszinok a Rómával való egyesülése befejeződött.
Erdély 1688-ban került Habsburg uralom alá. Athanász gyulafehérvári román orthodox metropolita 2270 pap nevében írta alá – a székhelyén összehívott zsinaton – a Rómával való egyesülést. A román orthodoxok papsága és a hívő nép egy része ellenszegült az uniónak. A havasalföldi és moldvai metropolitánál, majd a bánáti szerb püspököknél, később a karlócai szerb érsek-metropolitánál kerestek, találtak oltalmat.
Ha a ruszinok nem is, de a románok részesei lettek annak a vallásszabadságnak, kiváltságoknak, melyek a hazai orthodox szerbséget megillették. Ennek következtében sokan visszaszivárogtak és hamarosan növekedni kezdett a létszámuk. Ennek eredményeképpen 1761-ben megalakult a brassói román orthodox püspökség. Székhelyét 1784-ben Nagyszebenbe helyezték át.
A rájuk kényszerített uniálás miatt, sokan a szerbek közül tömegesen Oroszországba kezdtek kivándorolni. Ezért Mária Terézia 1751-ben pátenssel biztosította őket jóindulatáról, megígérve, a jövőben nem engedi közöttük az uniós propagandát. Elkerülték az uniós propagandát a görög egyházközségek is. Jómódúak voltak, általa nem voltak olyan kiszolgáltatottak, mint a ruszinok és románok.
*
A Francia Forradalom hatására 1790-ben összehívott szerb nemzeti-egyházi kongresszuson felmerült, hogy Magyarország területén a császári ház védnöksége alatt, létesüljön egy külön szerb állam. Tököli Száva magyar honpolgárságot és politikai jogokat javasolt inkább a magyarországi szerbek számára.
Tököli érvelése ellenére 1791-ben létrejött a szerbek „Illir Kancellériája”, amely a következő évben meg is szűnt. A Magyar Országgyűlés 1790-ben – a protestánsok mintájára – megalkotta a magyarországi orthodoxok emancipációját. 1792-ben pedig a szerb püspökök tagjai lettek a magyar országgyűlésnek. Az 1848. évi XX. tc. az orthodox vallást a többi „bevett” vallásfelekezettel egyenrangúnak ismerte el.
Differenciálódás és a magyar orthodoxia újjáéledése
Az unió után a hazai orthodoxia a karlócai érsekség joghatósága alá tömörült. Több mint másfél évszázadig (1698-1868), valamennyi orthodox nemzetiség egy kánoni joghatóság alatt élt. 1864-ben, a szerb nemzeti-egyházi kongresszuson a román orthodoxok kiváltak a karlócai metropólia kötelékéből, amely elismerte a nagyszebeni püspök érseki rangját.
I. Ferenc József a kongresszus határozatát megerősítette. A román orthodoxok három egyházmegyéből álló önálló metropóliát kaptak. Érsek-metropolitája Saguna András nagyszebeni püspök lett. A másik két önálló metropólia az aradi, valamint karánsebesi metropólia lett.
A különválás után mindkét nemzetiség – román és szerb – megalkotta saját egyházi szabályzatát.
*
A XVIII. század közepétől a magyar orthodoxia új támaszt kapott a bevándorló görögöktől, akik 32 egyházközséget alapítottak. Ők hamarosan elmagyarosodtak, alapot nyújtva a magyar orthodoxia újjászületéséhez.
A görögöknek lehetőségük volt magyar nyelven átmenteni az Orthodoxia értékeit hittestvéreik számára. Ezt az indokolta, hogy az elmagyarosodó későbbi generációk, akik magyar környezetben éltek, magyar iskolákba jártak, már alig értették az eredeti anyanyelvet. Magyar nyelven hittankönyv, imakönyv, szertartáskönyv készült.
A XVIII. században hazánkban sokan lehettek más nemzetiségek is, akiknek szükséges volt az egyházi irodalom magyar nyelvű megjelenése az eredeti anyanyelv elvesztése után. A magyarrá váló, de hitéhez továbbra is ragaszkodó orthodoxia gondolata Gyulán, Tatán, Győrött, Karcagon vagy akár Pesten is valóság volt. A hivatalos Orthodox Egyház nem túl lelkesen fogadta a görögök által az orthodox irodalom magyarra fordíttatását, használatát.
*
Az 1868. évi IX. törvény két különálló – karlócai szerb és nagyszebeni román – orthodox metropolita fennállását iktatta törvénybe. A magyarságukat hangoztató görög származású orthodox hívek szintén autonómiát kértek és kaptak. A törvény így fogalmaz: „A görög-keleti vallás se nem szerb, se nem román ajkú hívei, ezentúl is meghagyatnak mindazon jogaikban, amelyeket egyházközségi és iskolai ügyeik önálló intézésében, szertartási nyelvük szabad használatában, mint szintén egyházközségi vagyonuk és alapítványaik kezelésében eddig gyakoroltak”.
A vallás szabad gyakorlatáról szóló 1895. évi XLIII. tc. 6.§-a a törvényesen bevett vallásfelekezetek között az orthodoxokból csak a „görög keleti szerb és görög keleti román egyházat” említi meg. Figyelmen kívül hagyva a „se nem szerb, se nem román ajkú híveket”. Miközben azok jogállás szerint szintén a területileg illetékes szerb vagy román püspökök joghatósága alá tartoztak. Végső soron tehát tagjai voltak valamelyik törvényesen bevett görög keleti vallásfelekezetnek.
A görögök fokozatosan áttértek az anyakönyvek magyar nyelven való vezetésére, majd az egyházközségi tanácsülések tárgyalási nyelve is a magyar lett. Azonban az I. világháborúig sehol nem merült fel a magyar szertartási nyelv kérdése. A templomokban pedig görögül, ószlávul és románul történtek a szertartások.
Trianon után
Nem csak Magyarország történetében, a hazai orthodoxia életében is döntő fordulatot hozott az I. Világháború befejezése. A Jugoszláviához és Romániához csatolt területek orthodox egyházai a Szerb, illetve Román Orthodox Egyházhoz integrálódtak. Magyarországon csak kevés számú orthodox egyházközség maradt, legfeljebb 40 ezer hívővel. Az Orthodox Egyház, amely korábban két önálló – autokefál – egyházi szervezetből állt, szórvánnyá változott. A budai szerb egyházmegye a Belgrádi, a románok pedig a Bukaresti Patriarchátussal tartották fenn a kánoni kapcsolatot.
A görög eredetű egyházközségek bár megtartották önállóságukat, görögül tudó papjaik híján a konstantinápolyi patriarcha küldött papokat hozzájuk.
*
Trianon után a politikai légkör kedvezett a magyar nyelvű orthodoxia kibontakozásának. Nemzetközi viszonylatban a Konstantinápolyi Patriarchátus ezekben az években jelentette be igényét az egész európai, amerikai, ausztrál szórvány feletti joghatóságra. Ez Magyarországon a szentesi egyházközségnél történt csak meg. A többiek 1931-ben létrehozták a „görög alapítású görög keleti-magyar” egyházközségek szervezetét. Világi vezetőikből létrehozták a „főgondnoki tanácsot”, melynek a csúcsszerv szerepet szánták.
Három papjuk volt, az egyik nem tudott magyarul, így az egyházi – papi – hierarchia kialakításának nem voltak meg a feltételei.
*
A görög alapítású egyházközségeken kívül az 1930-as években Budapesten, Szegeden és 1944-ben Nyíregyházán alakult három új görögkeleti egyházközség – bizonytalan kánoni joghatósággal. A harmadik vonal az elmagyarosodott román egyházközségek voltak, egyházi főhatóság nélkül. 1940 tavaszán a magyar kormány a megszervezendő Magyar Orthodox Egyházhoz való csatlakozásukat kérte.
A magyar kormány a nem túl tehetséges Popoff Mihályt kérte fel az Adminisztratúra vezetésére. Hogy mentse a helyzetet, végül a ruszin egyházrész élére Szabó Theofán beregardói igument, a magyar egyházrész élére Oláh János méhkereki esperest nevezte ki adminisztártor-helyettessé. Popoff Mihályt pedig az államfő felmentette adminisztrátori tisztségéből.
*
A II. világháború befejezése az 1941-ben létrehozott szervezet végét is jelentette, bár Oláh János esperes 1947-ig megmaradt tisztségében.
A háború időszakában – 1942 áprilisától 1944 júniusáig – működött a budapesti Görög Keleti Hittudományi Főiskola. Három évfolyam végzett ebben az időszakban. A főiskolát a magyar kultuszkormány hozta létre és tartotta fenn. Nemzetiségre való tekintet nélkül, minden magyarországi orthodox papjelölt theológiai képzése céljából. Az intézmény a rövid időszak alatt megteremtette a magyar nyelvű orthodox theológiai irodalmat. Kiadta Aranyszájú Szent János liturgiájának új orthodox fordítását.
Egyházi élet 1945 után
A budai szerb egyházmegye – Zubkovics György püspök vezetésével – kánonilag és területileg érintetlen maradt. A püspök 1913-1951-ig – haláláig – állt az egyházmegye élén. Az új vezető – mint püspöki vikárius – Vujicsics Dusán protoierej – budapesti esperes – lett.
A román egyházközségek lelkészi és világi vezetői 1946 márciusában kongresszust tartottak Gyulán. Semmissé nyilvánították a magyar orthodox egyházi szervezethez 1940-ben történt csatlakozásukat. Kimondták román nemzeti jellegüket. Létrehozták az „egyházmegyei konzisztóriumot” – mint központi egyházigazgatási szervet. Elnökévé Mundruczó Péter gyulai parochust választották, aki hamarosan püspöki vikáriusi kinevezést kapott az aradi püspöktől.
Oláh János pedig, aki 1944 óta volt a magyar orthodox egyházközségek adminisztrátor- helyettese, lemondott erről a tisztségéről.
Megoldatlan maradt a görög alapítású – eredetileg is magyar jelleggel keletkezett egyházközségek kánoni helyzetének kérdése.
A szerbek választhattak volna a konstantinápolyi és a budai között. A románokra egyik egyházi főhatóság sem tartott igényt.
Ahogyan az I. Világháború után, a II. Világháború után sem volt érdeke a román egyházi vezetésnek felvállalni a kislétszámú magyarországi román orthodox egyházközségeket, mert akkor a sokkal nagyobb létszámú erdélyi római katolikus és protestáns egyházközségek is kapcsolódhattak volna a magyarországi egyházi központokhoz. Ezért a magyarországi román egyházközségek román egyházi irányítás nélkül maradtak.
A harmadik csoport – a magyar nyelvű orthodoxia – a legalizálását három úton próbálta elérni. A Konstantinápolyi Patriarchátushoz vagy a Budai Püspökséghez vagy a Moszkvai Patriarchátushoz való kánoni és joghatósági tartozással. Mindhárom főhatósággal tárgyaltak.
A megoldást hátráltatta, hogy a hivatalos egyházi szervezetek a „magukat magyar jellegűnek tartó egyházközségeket” – „különösen a magyar liturgikus nyelv önkényes és alapszabály-ellenes bevezetése” miatt – nem kívánták szárnyaik alá venni.
A megoldás látszólag a három egyházi szervezet – szerb, román és moszkvai patriarchátus – megegyezésével született meg.
Moszkva azonban csak azokat az egyházközségeket vonta joghatósága alá, melyek semmi módon nem tudták rendezni kánoni hovatartozásukat.
*
1948. júniusában a Moszkvába látogató belgrádi és bukaresti patriarcha megállapodott a Moszkvai Patriarchátussal, hogy az egész Magyarországi Orthodox Egyház felett a budai püspök gyakorol kánoni felügyeletet. A püspök 1948. decemberében beadványt intézett a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, bejelentve igényét a görög alapítású egyházközségekre.
A további tárgyalások során bebizonyosodott, hogy a püspök és az érdekelt görög és nem görög eredetű egyházközségek között – főleg a magyar nyelvű szertartási nyelv miatt – megegyezés nem lehetséges.
Kérdés maradt továbbá az is, hajlandó-e a magyarországi román egyházközségeket a Román Patriarchátus a budai püspök joghatósága alá átengedni?
*
A moszkvai Patriarchátus részéről 1946-ban nyilvánult meg érdeklődés a magyarországi orthodoxok iránt. Az orthodox hívek folyamodványának megvizsgálására Nesztor munkácsi püspököt küldték ki, melyet a Moszkvai Patriarchátus és a magyar kormány diplomáciai tárgyalásai követtek.
Ezek eredményeképpen 1948 nyarán ellátogatott hozzánk ismételten Nesztor – akkor már kurszki – püspök.
Végül Alexij, Moszkva és egész Oroszország patriarchája a kánoni főhatóság nélkül maradt magyarországi magyar orthodox egyházközségeket – ismételt kérésükre – joghatósága alá vonta, melyet a magyar kormány is támogatott.
A szinódus határozatát követően 1949. november 15-én Alexij patriarcha jóváhagyta az egyházközségek számára felállítandó „Ideiglenes Főhatóság” szervezeti szabályzatát. Azokat a szervezeteket vonta csak joghatósága alá, akik ezt kérelmezték. Ez meghatározta a magyar orthodox egyházközségek kapcsolatát a Moszkvai Patriarchátushoz. Valamint az esperes-adminisztrátor jogait, kötelességeit. Kimondta, amire a magyar ajkú orthodoxok oly régóta vártak, „Az összes istentiszteletek és szertartások magyar nyelven végzendők.” Lehetővé vált az új naptár követése, további magyar egyházközségek csatlakozása az Esperességhez – Patriarchátusi engedéllyel.
1949. november 29-én Kopolovics Iván protoierej két felbecsülhetetlen ajándékot hozott a Moszkvai Patriarchátustól: a kánonikus juriszdikciót és a magyar istentiszteleti nyelv jogát.
Az „Ideiglenes Főhatóság” valamint a vezetése alatt álló Esperesség hét egyházközséget fogadott ténylegesen és véglegesen joghatósága alá.
Az 1950. decemberében megalakult orosz egyházközség 1953-ban lépett az Esperesség kötelékébe és még két magyar egyházközség.
Kopolovics Iván esperes-adminisztrátor nevéhez fűződik a magyar orthodox papság létszámának emelése, theológiai és gyakorlati továbbképzése. Ő hozta létre az „Egyházi Krónika” című egyházi folyóiratot – 1952-ben. Nevéhez fűződik az első magyar orthodox liturgia fordítás revidiálása, imakönyv megszerkesztése. Közel ötesztendei szolgálata alatt – 1949-1954 – tekintélyt szerzett a múltban annyiszor diszkriminált, megalázott magyar orthodoxiának.
Kopolovics felmentését kérte 1954-ben. Alexij patriarcha Berki Feriz theológiai tanárt szentelte fel és nevezte ki esperes-adminisztrátornak. Helyettesévé Galetzky Szergij protoierejt tette.
Ebben az esztendőben a „Magyarországi Magyar Görög Keleti Egyházközségek Ideiglenes Főhatósága” új nevet vett fel: „Magyar Orthodox Adminisztratúra” néven.
*
A Moszkvai Patriarchátus engedélyével elkészültek és nyomtatásban is megjelentek az összes szükséges magyar nyelvű orthodox liturgikus könyvek. A magyar orthodoxia elérte azt is, hogy az orthodox világban legális egyházi szervezetként tartják nyilván.
A Magyar Orthodox Esperesség 1962-ben tagja lett a Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának.
A határon kívül rekedt vagy az orthodoxiához visszatért hívek pedig lelki kapcsolatot tartanak a Magyar Orthodox Adminisztrációval, jóllehet annak joghatósága nem terjed ki rájuk.
Az 1960-as ’70-es, ’80-as évek
A hazai Orthodox Egyház hat nemzetiségre, négy egyházi joghatóságra oszlik:
Szerb egyházmegye – Szentendre székhellyel, egyházmegyei konzisztóriummal (vezetéssel), – 17 egyházközséggel, püspöki vikárius vezetése alatt. Joghatósága kiterjed a hazai szerb egyházközségekre és szórványra. Egyházi Főhatósága a Belgrádi Patriarchátus.
Román egyházmegye – Gyula székhellyel, egyházmegyei konzisztóriummal, 18 egyházközséggel, püspöki vikáriussal az élén. Joghatósága kiterjed a hazai román egyházközségekre és szórványra. Egyházi főhatósága a Bukaresti Patriarchátus.
A magyar esperesség – Budapest székhellyel, 9 egyházközséggel, – ebből 2 filia – esperes-adminisztrátor vezetése alatt. Joghatósága kiterjed a hazai magyar és orosz egyházközségekre és szórványra, beleértve a görög híveket is. Egyházi főhatósága a Moszkvai Patriarchátus.
Két bulgár egyházközség a budapesti parochus vezetése alatt, akinek joghatósága kiterjed a hazai bulgár szórványra is. Egyházi főhatósága a Szófiai Patriarchátus.
Forrás:
Az orthodox kereszténység. Szerk.: D.Dr. Berki Feriz protoierej, esperes adminisztrátor . Második kiadás. Budapest, 1984.
