A képviselő naplója

A tavalyi Húsvét után úgy gondolom senki nem gondolta volna, hogy 2021-ben is korlátozásokkal teli ünnepek elé nézünk.

Ebben a hónapban is kétszer lett eljuttatva a Százhalombattai Hírtükör 800 óvárosi háztartásba, hogy a lakók minél több forrásból értesülhessenek városunk híreiről.

Március 3. Vezér Mihály polgármester úrnál jártam részben tájékozódás, részben az Óvárossal kapcsolatos problémák ismertetése céljából.
Folyamatosan készülnek a kiviteli tervek az óvárosi csapadékvíz-elvezetési program folytatására. Ebben az évben a Halász és Kárász utcában valósul meg a költségvetésből elkülönített 25 millió Ft és 2,2 millió Ft felhasználásával.

A SZÁKOM által meghirdetett időpontban (április 15-16-17.) kerül sor idén tavasszal a lomtalanításra.
Ami a zöld hulladék-elszállítási rendeletet illeti, módosításra leghamarabb három évszak próbaidőszaka után kerülhet sor. Addig is egyedi igényeikkel keressék a SZÁKOM Kft. köztisztasági részlegét.

Tovább folyik a közvilágítás bővítése és kiépítése. Ebben az évben a szükséges ügyintézést és előkészítést követően lesznek biztosak a helyszínek.

Visszatérő probléma a Határ úti buszfordulónál a szabálytalan helyen parkoló gépjárművek, amelyek akadályozzák a közforgalmat. Ezért ebben a költségvetési időszakban kivizsgálásra kerül a helyi parkoló kialakításának lehetősége.

Nagyszabású faültetési programról döntött a város. A következő öt év alatt 264 fát ültetnek ki a város köztereire. Előzetes tervek alapján az Óvárosra 62 db facsemete jut, melynek kiültetésére a Szent László, Tildy, Meggyfa és Barackfa utcában kerülhet sor.

Március 6. Szombat délelőtt az Erőmű körforgalomban található virágtartókat festettem le, mielőtt kikerülnének a virágok. Az üdvözlő tábla sem maradhatott ki, amiben a megkopott városi címer cseréjére kértem a Műszaki Irodát.

Március 8. Az Erőmű úton áthelyezett 30 km/h sebességkorlátozó táblát lefújták fekete festékszóróval, amivel bűncselekményt követett az eddig ismeretlen személy. Ezen megrongált tábla és az előjelző figyelmeztető cserélve, illetve kihelyezésre került.

Március 12. Kiépítésre került a Kormányos és Hajós utca sarkán az útszegély, valamint a Hajós utca elején is javítva lett az útburkolat.

Március 13. Szalai Attila képviselőtársammal a Csenterics Sándor úton fennálló, balesetveszélyt okozó problémán próbáltunk javítani húsz kiépített csapadékelvezető kitisztításával, valamint 28 db kifolyót ástunk ki.

Március 15. Egyénileg megemlékeztünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről a Petőfi szobornál.

Március 16-tól kezdődően városunk parkfenntartói az Óvárosban is elvégzik a szükséges közterületi munkákat.

Március 20. A Víz Világnapja alkalmából Duna-parti szemétszedés volt a Téglagyári-völgytől a hideg vizes csatornáig. 25-30 zsák hulladéktól tisztítottuk meg ezt a szakaszt, hála a megjelent önkénteseknek, többek között Szalai Attilának, aki nem először vette ki részét a munkából. A városrészünk kedvelt kirándulóhelyét lehetőség szerint évente kétszer önkéntesekkel szoktuk megtisztítani, remélhetőleg majd az az idő is eljön, hogy nem lesz szükség ilyen figyelemfelhívó akciókra.

Március 22. Lakossági bejelentésre a Hun utcában két közterületi fát metszettek meg a szakemberek, elkerülendő, hogy az elektromos vezetékekben kárt tegyenek a későbbiekben.

Március 26. A tavalyi évben a Kossuth Lajos utcai Sirály játszótérnél két elszáradt fát kellett kivágni.
A városi zöldterületeket fenntartó ZÖFE Kft. vezetőjének jóvoltából erre a területre most 1 db juhar, 2 db szomorúfűz, egy diófa pedig a felajánló helyi lakossal lett elültetve. Demecs Istvánnal folytatott beszélgetésünk során örömmel tapasztaltam, hogy az új facsemeték elhelyezésénél szempont a területen lévő fák életkora és állapota, habár nem városi közterületről van szó, a fák pótlásáról, ha apránként is, de gondoskodnunk kell.

Örömmel vettem észre azt a sok facsemetét amit a Duna parton élők ültettek és folyamatosan gondoznak, ennek a figyelmességnek és törődésnek évtizedek múlva remélem meglesz a gyümölcse. Ezek a közös társadalmi szerepvállalások is kellenek ahhoz, hogy ez a partszakasz megmaradjon a MI ékszerdobozunknak.

Az első közterületi tojásfa a Bartók Béla parkban valósult meg, ami után úgy gondoltam, a faluban is megvalósulhatna egy a Szent László téren. Nagypéntek előtt egy héttel egy kedves Matta-kerti családdal kezdtük el a díszítést, amivel egy kis színt viszünk a szürke hétköznapokba. A húsvéti ünnepi készülődés a Régészeti Park körforgalmában is észrevehető volt, hála a már sokadjára aktív alkotóknak: Loós Attilának, Tóth Józsefnek, Varga Péternek és Mikulásik Gábornak. Több, fából készített nyúl motívum került ki erre a helyszínre!

Március 27. A százhalombattai Római Katolikus Plébánia szervezésében valósult meg a Zarándokút a városért, ami idén 18 km sétát jelentett. A mindennapi gondjaikat hátrahagyó résztvevők nagyböjti engesztelésen vettek részt, ahol énekelve, imádkozva, elmélkedve tették meg a távot. A tavaly kialakított keresztút ünnepélyes megáldása után a Szent László templomban tartandó szentmise zárta az eseményt.

Köszönöm a folyamatos megkeresésüket a problémáikkal, javaslataikkal, kéréseikkel, de a jelenlegi helyzetben türelmet kérek szépen, igyekszem mindenre mihamarabb megoldást találni.

KÉREM VIGYÁZZANAK, VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA!

Elérhetőségeim a szokásosak, keressenek bizalommal:

szabogabor@mail.battanet.hu
06-20-222-2930.