Óvárosi Foci Kupa 2020

Szegedinácz Anna

Bár kora reggel kisütött a nap, pár óra múlva sűrű, sötét felhők borították az eget. Szerencsére az eső mégsem eredt el a meccsek alatt. Talán még jól is jött a vetélkedő csapatoknak a kissé borongós, hűvös idő, nem kellett 40 °C-ban rúgni a labdát, mint tavaly.
A pályán már folyt a focitorna, melyet népes és lelkes közönség bíztatott a jó teljesítményre, amikor megérkeztem. A főszervező Szabó Gábor önkormányzati képviselővel készítettem riportot, hogy azok is tudják mi történt 2020. június 20-án vasárnap az óvárosi futballpályán, akik távol maradtak, vagy más elfoglaltságok miatt nem vehettek részt a tornán.

Szabó Gábor: – Az Óvárosi Papírkutyák szervezésében ez a hatodik Óvárosi Foci Kupa, melyet a 17 éves érdi focista, Nagy Ricsi emlékére ajánlottunk. Az édesapja fogja átadni a fiú érdi csapatának az „emlékkupát” a fiú nevével. Ezzel tiszteltük meg a karantén utáni első focitornát.
Eredetileg is ez lett volna hagyomány szerint a kupa ideje, most azonban a járvány miatt a polgármester engedélyével rendezhettük meg. A gyermekmeccsek és a többi járulékos program azonban elmarad.
15 csapat (15×12 fővel) vesz részt. 38 meccs lesz, 20-20 perces játékidővel. Reggel 9 órakor kezdtünk, délután 3 óráig tervezzük a programot, maximum fél órás csúszással. Én magam nem focizom most, mert szervezési feladataim vannak.

Kik támogatták a tornát?

– Mucika Husikája, Bankos Barnabás és Szalai Attila jóvoltából biztosítjuk a csapatok étkeztetését, reggelit, ebédet. A versenyző csapatok megajándékozására sok adomány érkezett: kuponok, étkezési jegyek, alkohol – sör, bor, tömény italok –, minden, ami a focizók kedvére való. Az ajándékokat a verseny eredmények közlése után sorsoljuk ki a csapatoknak.
Az első három helyezett kupát kap, emléklapot és ajándékot. Kisebb emléktárgyakat kap a legjobb játékos, a legtöbb gólt lövő és a legjobb kapus. A negyedik „emlékkupát” Nagy Ricsi édesapja fogja átadni az érdi csapatnak, amelyre a fia nevét gravíroztattuk.

A Halom Truck vezetője megtehette volna, hogy győzelem esetére 50 000 Ft-ot ad a csapatának, de a vezető és a csapat is egyhangúlag úgy döntött, hogy ezt az összeget jótékony célra ajánlja fel. Így esett a választás a Remény Bajnoka Alapítványra.

Az épületben szorgoskodott egy hatalmas edény mellett Szalai Attila, akit arról kérdeztem ki, mi finomakat készített az idén a vetélkedés közben megéhezett játékosoknak:

– Az ételek 150 sportoló részére készülnek. A cserejátékosokkal és szurkolókkal kiegészülve kb. 300-an lehetnek most itt, részükre készítem a fogásokat. Reggeli is volt természetesen. Herczeg Zoltán büfé tulajdonos nagyon finom krumplisalátát készített nekünk. Mucika Husikája pedig nagyon szép füstölt árut hozott: szalonnát, kolbászt, sonkát, amelyhez piros paprika, hagyma, kígyó uborka járt, a magyar zászló színei szerint. Volt hozzá még háromféle savanyúság: vegyesvágott, sós uborka, csípős paprika. Mindehhez 5 kg frissen sült cipót kaptak. Az ételekhez felhasznált hús Bankos Barnabás ajándéka. A Szamuráj Kft – amelynek ügyvezető igazgatója vagyok – a technikai feltételeket, illetve a munkát adta hozzá.

Mi fő most az edényben?

– Egy magyaros tokány készül, hagyományos alapanyagokkal: szalonna, hagyma, fokhagyma, só bors, kevés pirospaprika és kevés mustár. A húst csütörtökön szárazpácba tettem a fűszerekkel, kevés sóval.

Most először a csíkokra vágott füstölt szalonnát pirítottam meg, annak kisült zsírja lesz benne az összes zsiradék. Ebbe teszem a bepácolt húst. A pácnak az a funkciója, átveszi a hús a fűszerek ízét, a fűszerek „megdolgozzák” a húst és sokkal gyorsabban készül el az étel.
Nagyon óvatosan kell ilyenkor bánni a sóval, mert volt a pácban és a füstölt szalonna is természetesen sós.
Ehhez az adaghoz 3-4 kg füstölt szalonnát, 10 kg húst, 6 kg hagymát, ½ kg fokhagymát 20-30 dkg pirospaprikát használtam fel.

A következő étel mindig valamilyen kuriózum, ami kicsit könnyebb, mint a magyaros ételek. Most tárkonyos, citromos, mustáros hús készül, ami másnapos gyomornak is kitűnő. Ebből kevesebb készül, mint a magyarosból.

A harmadik ételünk – ami szintén hagyományosnak mondható – füstölt szalonna alapon lecsós resztelt máj. A benne lévő lecsótól tovább puha marad a máj, nem szárad ki. 10 kg májat, 3 kg vöröshagymát, 4 liter lecsót használtam fel hozzá.

Milyen húsokat használtál az ételekhez?

– Sertéslapocka, sertéscomb vegyesen. A zsiradékot levágtam róla és csíkokra szeletelve a magyaros tokány szalonnájával együtt összesütöttem. A szalonnát és a húst nem kockára vágtam, hanem tokányszerűen csíkokra. Az ebédhez 15 kg kenyeret biztosítunk. Az ételek 300-350 személynek elegendők.

Miközben beszélgettünk Attila folyamatosan kevergette az ételt, hogy le ne égjen.
Miután kiokosodtam Attila főzési tudományában, a pálya szélén drukkolók és a megmérettetésre váró focisták között kerestem riport alanyokat. Elsőként három csinos kislányt szólítottam meg, akik közül Szép Vivien volt a legbátrabb és válaszolt a kérdéseimre:

– Kiknek szurkoltok ma, melyik csapatnak?

– Több csapatban játszanak a barátaink, az ő kedvükért vagyunk itt. Még nem voltam Foci Kupán, ez az első alkalom, nagyon jól érezzük magunkat. Henrik Vince, Rapai Dominik, Szabó Tomi, Schneider Dorián, Vörös Milán a barátaink. Hárman jöttünk a lakótelepről Oltósi Alexával és Zserom Nórával.

Négyen ültek egymás mellett. Egy anyuka, két kislány és egy idősebb hölgy. Őket kérdeztem, kinek szurkolnak?

– Mészárosné Csibak Mónika vagyok, a lányom Mészáros Bettina. A kislány Frank Anna és Marek Edit van még velünk. A kézilabdások focicsapatának szurkolunk. Úgy tervezzük, végig maradunk.

Laknerfy Tamás a Dunafüredi Labdarúgó Klub tagja. Hányan vagytok most itt az „aranycsapatban”, kérdeztem tőle?

– Van két cserénk is, így nyolcan veszünk részt a tornán.

– Milyen eredményre számítotok?

– Szeretnénk tovább jutni, jó helyezést elérni.

A következő beszélgetőtársam Lak Imre lett:

– A csapatunk neve: Alu-Zso fater, Kovács Tibor miatt. Ő szponzorál bennünket, neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Battaiak vagyunk, lakótelepiek. Nagyrészt a battai felnőtt csapatban focizunk. A kapusunk egy régi, vidéki barátom és eljött focizni velünk egy pesti is. Ő egyébként Ausztriában focizik. 8+1-en vagyunk. Természetesen szeretnénk nyerni. Két meccset már megnyertünk.

*

Délután háromra tértem vissza a tett helyszínére. Az utolsó két meccset játszották az első négy helyért a csapatok. 20 perc múlva dőlt el, ki lett a negyedik, a harmadik, a második és a győztes csapat. Az battai Alu-Zso bár nem lett első, szép helyezést ért el a tornán.
És akkor álljon itt a végső eredmény:

  1. Érd
  2. Alu-Zso Fater
  3. Gazdagok és Szépek
  4. Halom Truck
  5. DLC
  6. Bankos Team
  7. In-Team
  8. Royalflush
  9. Szakóca
  10. Mucika Husikája
  11. Elit Fc
  12. Óvárosi Papírkutyák,
  13. Nagy 7
  14. Kis DLC
  15. GE METEM

A gólkirály a Royalflush csapat tagja lett: Szilágyi Roland – 17 góllal.
A legjobb kapusnak Rapai Dominik bizonyult az Alu-Zso tagjaként.
A legjobb játékos címet Boznánszky Gábor, a Halom Trucktól érdemelte ki.
A díjkiosztásnál Nagy Ricsi édesapja adta át a fia nevével készült emlékkupát az érdi csapatnak. Utána pedig kisorsolták az összes – igen szépszámú – ajándékot a csapatoknak.