Három év szolgálatban – Hálával és nyitott szívvel

Arany Ferenc plébános visszatekintése

„Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést az Isten adta.” (1Kor 3,6)

Szeretettel köszöntöm a Kedves Olvasókat!

Három év… Amikor az ember visszatekint erre az időszakra, egyszerre tűnik egyetlen szempillantásnak és egy egész korszaknak. Három esztendeje annak, hogy a gondviselés erre a vidékre, ide Százhalombattára, ebbe a közösségbe vezérelt. Emlékszem az első napok izgalmára, a kezdeti várakozásokra és azokra a nyitott tekintetekre, amelyekkel fogadtak. Ma pedig már azzal a belső békével és hálával tekinthetek körbe Százhalombattán, hogy valóban otthonra leltem itt, ebben a lelkipásztori körzetben, ami tulajdonképpen nem csak Százhalombattát, hanem Adonyt, Rácalmást és Kulcs községét is magába foglalja.

Egy plébános élete ritkán csendes, és ez a három év is bővelkedett kihívásokban és munkában egyaránt. A szolgálat szépsége éppen abban rejlik, hogy mindig van hová fejlődni, mindig akad tennivaló. Azt biztosan le lehet szögezni, hogy ma már egy plébános egy személyben nem győzné egyedül azt a sokrétű szolgálatot, ami egy plébánia életére vonatkozik. Hát még, ha az három plébánia és egy fília. Az igazi lelkipásztori élet ott kezdődik, ahol a közösség tagjai felismerik saját karizmáikat, és készséggel a közjó szolgálatába állítják azokat.

Mély hála van a szívemben mindazokért a segítőkért és munkatársakért, akik nap mint nap mellettem állnak: A háttérmunkáért és adminisztrációért felelősökért: akik az irodai teendők, irattárak, nyilvántartások és szervezési feladatok precíz elvégzésével biztosítják a plébánia zökkenőmentes működését. A hitoktatókért: akik elhivatottsággal és türelemmel adják tovább a hit magvait a növekvő generációknak, megismertetve velük Isten szeretetét. Minden csendes háttérsegítőért: legyen szó a templom körüli gondoskodásról, a sekrestyési feladatokról a liturgikus szolgálatokról, az ünnepek előkészítéséről vagy a rászorulók megsegítéséről.

Különösen nagy áldás és öröm, hogy a területhez tartozó minden egyes közösségben és a fíliában is akadnak ilyen elkötelezett testvérek. Ők azok, akik a helyi életet ébren tartják, akik közvetítik a hívek felé a nyitottságot és a törődést. Nélkülük a plébánia csak egy épület lenne – velük viszont élő, lélegző és cselekvő közösség.

A tapasztalat és a hagyomány azt mutatta meg számomra itt Százhalombattán, hogy a plébániatemplomnak, a Szent László templomnak, vagy talán a hétköznapibb nevén a „falusi templomnak” két nagyon fontos és szép ünnepe van.

Az egyik az úrnapi szentmise és a hozzá tartozó úrnapi körmenet. Az Úrnapja az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztus nyilvános ünneplése, amikor kivisszük Őt a templom falai közül a világba, az utcára, hogy megáldja lakóhelyünket és az életünket. Ám a magasztos ünnepi pillanatok mögött mindig ott van a megelőző napok és órák fáradhatatlan, csendes munkája. Az elszánt és lelkes hívek szorgos kezei nélkül ez az ünnep sem ragyogna úgy, ahogyan mindannyiunk szívében él: a virágszirmok és a gallyak gyűjtése, válogatása és az abban az évben elsőáldozó gyermekek általi virágszirmok szórása; az úrnapi sátrak felállítása, díszítése és méltó előkészítése, a liturgikus és szervezési részletek összehangolása.

Minden egyes elszórt virágszirom egy-egy ima és a közösségért hozott áldozat jelképe. Látni azt, ahogyan a kora reggeli órákban a segítők egymást bátorítva, jókedvvel teszik széppé az Úr útját, a legszebb tanúságtétel az élő hitről, amit nagy-nagy öröm évről évre megtapasztalni Százhalombattán.
A másik kiemelkedő, szívünknek oly kedves alkalom a templomunk védőszentjének ünnepe, a Szent László-napi Búcsú.

A búcsú ünnepe igazából jóval több, mint egy szép hagyomány vagy egy évfordulós megemlékezés. Teológiai értelemben a búcsú a kegyelem és az irgalom különleges forrása. Arra mutat rá, hogy a keresztségben és a bűnbánat szentségében megigazult ember elnyerheti a bűneiért járó ideig tartó büntetések elengedését Isten végtelen jóságából és az Egyház kincstárából. A búcsú a lelki megújulás, a megtisztulás és a tiszta lappal való újrakezdés ajándéka.

Ugyanakkor a búcsú a védőszentünkkel, lovagkirályunkkal, Szent Lászlóval való találkozás ideje is. Ő az a szilárd kőszikla és példakép, aki a mély hitet, az Isten iránti hűséget és a népéért érzett cselekvő felelősséget ötvözte életében. Az ő égi közbenjárását kérve mi is megerősödhetünk abban a hivatásunkban, hogy a mindennapok viharaiban keresztény bátorsággal és egymást segítő szeretettel álljunk helyt itt, Százhalombattán.

Ahogyan Úrnapján, úgy a Szent László búcsú ünnepén is megmutatkozik a hívek elkötelezettsége. Az ünnepi díszbe öltöztetett oltár, a tiszta templomtér, a liturgiát felemelő énekek és szolgálatok mind-mind arról tanúskodnak, hogy ez az ünnep mindannyiunk szívügye. Hálás szívvel köszönöm mindenkinek, aki évről évre munkájával, imájával és jelenlétével hozzájárul ahhoz, hogy Szent László búcsúja a kegyelem, a hitvallás és a valódi közösségi öröm ünnepévé váljon közöttünk.

*

Egy lelkipásztor szolgálata és mindennapi felelőssége kettős természetű. Az elsődleges és legfontosabb küldetésünk kétségkívül a lelkek gondozása, a közösség hitének ébren tartása és a szentségi élet biztosítása. Ugyanakkor az anyaszentegyház évszázados bölcsessége arra is int bennünket, hogy a lelkipásztori gondviselés nem választható el a ránk bízott anyagi és épített örökség megóvásától. A templomok és kápolnák nem puszta kőépületek, hanem az Isten dicsőségére emelt hajlékok, az imádság szentélyei és közösségünk otthonai, amelyeknek állagmegóvása, méltó karbantartása és felújítása éppúgy a plébánosi hivatás elengedhetetlen része.

Nagy örömmel és hálás szívvel számolhatunk be arról, hogy ebben a három évben ezen a téren is fontos és látható mérföldkőhöz érkeztünk: a Nagyboldogasszony tiszteletére emelt kápolnánk tetőszerkezete a közelmúltban szépen és biztonságosan megújult. Az idő vasfoga nem kímélte a régi tetőzetet, és már halaszthatatlanná vált a beavatkozás, hogy megvédjük az épületet az beázásoktól és a további állagromlástól. A felvételeken a Kedves Olvasók is jól láthatják mind az előző, megfáradt állapotot, mind pedig a gondos és szakszerű munka eredményeként megújult, méltó tetőzetet.

Ez a jelentős felújítás azonban nem valósulhatott volna meg az összefogás és a nagylelkű segítség nélkül. Mély hálával tartozunk a Székesfehérvári Egyházmegyének a biztosított anyagi és szakmai támogatásért, amellyel mellénk állt ebben a fontos beruházásban. Épp ilyen fontos és szívmelengető volt tapasztalni híveink áldozatkészségét is: a helyi közösség tagjainak adományai, felajánlásai és imádságos háttere tette teljessé a szükséges forrásokat. Jó érzés látni, hogy amikor közös értékeink megőrzéséről van szó, az egyházmegyei támogatás és a helyi hívek segítőkészsége összetalálkozik. A megújult tető mostantól hosszú éveken át biztosítja, hogy a kápolna csendes és imádsággal körülvett falai között továbbra is békében, méltó körülmények közepette találkozhassunk Istennel és egymással.

A hálaadás mellett a megújulás útja nem áll meg a kápolna tetejénél: bizalommal és reménnyel tekinthetünk a közeljövő elé is. Szívből jövő örömmel oszthatom meg a jó hírt, hogy rövidesen sor kerül szeretett „falusi templomunk”, a Szent László plébániatemplom tetőszerkezetének átfogó és régóta várt megújítására is. Ez a nagy volumenű munka nemcsak a templom építészeti értékeinek megőrzését szolgálja majd, hanem hosszú évtizedekre garantálja, hogy Isten százhalombattai háza méltó, biztonságos és ékes hajlék maradjon valamennyiünk számára.

Egy ekkora horderejű beruházás természetesen túlmutat egyetlen plébánia saját erején, így különösen megtapasztalhatjuk az igazi, széles körű összefogás erejét. Őszinte köszönettel tartozunk a magyar kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a biztosított állami támogatásért, valamint a Székesfehérvári Egyházmegyének a folyamatos segítségért, szakmai irányításért és anyagi gondoskodásért. Ugyanakkor ennek a megújulásnak a lelke és legbiztosabb talpköve ismét a mi közösségünk: a hívek áldozatos adományai, felajánlásai és a munkát kísérő imádságai nélkül ez az álmunk sem válhatna valósággá.

Amikor egy templom tornya és fedele megújul, az mindig a jövőbe vetett hit jele. Arról tesz tanúságot, hogy van kinek és miért őriznünk ezeket a szent falakat, hogy van élő keresztény jelen és virágzó jövő itt, a Duna partján. Kérem a Kedves Híveket és az Olvasókat, hogy továbbra is kísérjék imáikkal és támogatásukkal a ránk váró munkálatokat, hogy Szent László királyunk oltalmában hamarosan a plébániatemplomunk megszépült tetőzete alatt adhassunk együtt hálát a Jóistennek.

Amikor visszanézek az elmúlt három esztendőre, tisztán látszik, hogy az anyagi építkezés és a lelki megújulás kéz a kézben jár. A megújult tetők, a gondozott templomterek csupán méltó keretet adnak annak a legfontosabb valóságnak, ami a templomok falai között történik: az emberi szívek formálódásának, a hit növekedésének. Szent Pál apostol szavai, melyekkel ezt a visszatekintést kezdtem, ma is irányt mutatnak: ültethetünk, öntözhetünk a magunk erejéből, de az igazi áldást és a látható növekedést mindannyiunk életében maga az Isten adja.

Szolgálatom Százhalombattán, valamint Adony, Rácalmás és Kulcs közösségeiben megerősített abban a meggyőződésemben, hogy az Egyház ereje nem kizárólagosan a struktúrákban, hanem sokkal inkább az elkötelezett hívek szeretetében rejlik. Hálás vagyok minden egyes beszélgetésért, a szentmisék közös ünnepléséért, a testvérek mosolyaiért és hűséges imádságáért. Ezek a megélt pillanatok tesznek minket igazán élő közösséggé Krisztusban.

A jövő felé tekintve a feladataink nem fogynak el, de a szívünkben élő remény és a közösségünk megtartó ereje szilárd alapot ad. Kívánom, hogy megújuló templomainkban mindannyian megtaláljuk a belső békét, és megerősödjünk abban a küldetésünkben, hogy a krisztusi szeretetet vigyük a mindennapok világába.

Szeretettel és imádságos szívvel kívánok minden kedves Olvasónak és Hívőnek Istenben megélt, áldott napokat és békességet!

Arany Ferenc
plébános atya